Készségek a művelt kaméleonok világában

forrás: Prím Online, 2020. május 4. 19:46

A közelmúltban számos írás, tanulmány foglalkozott azzal, hogy a felforgató technológiák térhódítása miként formálja át azokat a készségeket, amelyek a munkavállaláshoz és általában az életben való boldoguláshoz szükségesek a technológia által meghatározott jövőben. Mesterséges intelligencia, drónok és robotok, 3D-nyomtatás az egészségügyben, okostelefonok alkalmazása az érintés és kontaktusmentes szállításban, mobil munkaerő, online jelenlét a munkában és a hétköznapjainkban - immár nem jövőbeli, hanem napjainkban zajló folyamatok, amelyek jól példázzák azt, hogy a koronavírus miként forgatta fel pillanatok alatt a mindennapjainkat.

És azt is, hogy hogyan kapott főszerepet a technológia és az ember együttműködése, hogyan lett a digitális az új normális. Talán még soha nem voltunk rákényszerítve egy, a mostanihoz fogható sebességű alkalmazkodásra - hiszen a vírussal egyidőben nemcsak egy exponenciális technológia robbant be a hétköznapjainkba, hanem egyszerre több, egymás hatását és gyorsulását erősítve -, amelynek eredményeképpen elképesztő ütemben kell tanulnunk és formálódnunk.

 

„Mit tanultunk eddig a járvány jelentette kihívásból? Milyen készségek alkalmazására és továbbfejlesztésére volt ezidáig szükség ahhoz, hogy a váratlan helyzetre a körülményekhez képest gyorsan és jól reagáljunk? Illetve melyek lesznek azok a készségek, képességek, amelyeket jól tudunk hasznosítani később is, az új „normális” világban, ahol a bizonytalanság és a technológia használata átszövi mindennapjainkat. Biztosítóként különösen fontos, hogy felkészüljünk ezekre a kérdésekre. Azaz arra, hogy mire lesz szükségünk az új világunkban. Biztosítói létünk alapja a megelőzés, illetve a váratlan helyzetekre történő felkészülés. Az pedig látszik, hogy váratlan helyzetekben nem lesz hiány a jövőben, s ezek közös kezelése elengedhetetlen. Együtt kell tehát megtalálnunk és tökéletesítenünk a túléléshez szükséges készségeinket. A jövő kihívásaival foglalkozó videósorozatunk legújabb része a sikeres boldoguláshoz szükséges készségekkel, képességekkel foglalkozik, amelyben Nemes Orsolya generációkutató osztja meg velünk a gondolatait” – emeli ki Dorn Gabriella, Allianz Hungária Marketing és Kommunikációs vezetője.

 

 

Helló K-generáció! Mire készítsük fel a gyerekeinket? 

Nemes Orsolya generációkutató, az Allianz Hungária felkért szakértője szerint: „A koronavírus alapvetően alakítja át világunkat, már semmi nem lesz olyan a vírus után, mint előtte volt, alapjaiban változik meg a társadalmi működésünk. A történelem során a nagy krízisek rányomták a bélyegüket az egyes generációkra. A koronavírus megjelenése esetében is ez várható, gyakorlatilag egy új generáció, a K-generáció megjelenését is jelenti egyben, amely generáció számára most együtt alakítjuk a jövőt. Az emberiség élesben teszteli most, mi fontos, mi kevésbé, milyen képességeket kell továbbfejlesztenünk ahhoz, hogy egy, a mostanihoz hasonló megpróbáltatással a jövőben felkészültebben nézzünk szembe. A felforgató technológiák megjelenése és alkalmazása ezidáig is megkövetelte, hogy a fiatalokat olyan problémák megoldására és olyan technológiák használatára kell felkészíteni, amelyek még nem léteznek. Ahhoz, hogy az ismeretlen környezetekben fel tudják találni magukat, kíváncsiságra, kreativitásra, kritikus gondolkodásra, képzeletgazdagságra, rugalmasságra, problémamegoldó képességre, döntéshozatalra, együttműködésre való képességre, illetve empátiára van szükségük.”

 

A sikeres boldoguláshoz szükséges képességek, készségek listája, azok sorrendje időszakosan változik. A szakértő szerint a jelenlegi járvány például olyan tulajdonságok jelentőségét húzta alá, mint az empátia, a közösségben való gondolkodás és nem utolsó sorban pedig a felelősségvállalás. Ezek szerepe várhatóan felértékelődik, illetve korábban alulértékelt készségek, mint például az autonóm munkavégzés képessége előbbre kerülhet, a kommunikációs készségek jelenősége pedig kissé hátrébb szorulhat.

 

Művelt kamélonok között

„A jövőben a stabil személyiség és a korszerű tudás lesznek a legfontosabbak” - véli Nemes Orsolya. Ezek szükségeltetnek ugyanis ahhoz, hogy alkalmazkodjunk. A stabil személyiség alapját az emberi kapcsolataink és az azokból szőtt védőháló képezi. Akik tudják, hogy van egy háló mögöttük, amely elkapja őket, ha hibáznak, ismerik önmagukat, mernek kockáztatni, és képesek kapcsolatot teremteni, azokat egy bizonytalan világ kihívásai kevésbé viselik meg. A jelenlegi járványhelyzet egyben rendkívüli lehetőséget is jelent arra, hogy még szorosabbá szőjük e védőhálót a családunk, a szeretteink és a munkatársaink köré.

 

A sikeres alkalmazkodás másik lényeges eleme a korszerű tudás. Elengedhetetlen a komoly szakértelem, a széles körű tudás és a műveltség, hogy a meglévő ismereteinket bármikor képesek legyünk újszerű, kreatív módon felhasználni. Ez teszi lehetővé, hogy lépést tudjunk tartani a változásokkal, és képesek legyünk arra, hogy újra és újra feltaláljuk önmagunkat. A kreativitás, az innováció és a műveltség kéz a kézben járnak. Ahhoz, hogy kreatívak lehessünk, szükségünk van azokra az építőkockákra, amelyekből innovatívan tervezhetünk vagy újratervezhetünk.

 

Ténylegesen beköszöntött a művelt kaméleonok kora, itt az ideje, hogy időről időre újraképezzük magunkat, sőt akár rendszeresen szakmát váltsunk! A kulcsfontosságú terület tehát, amelyre fókuszálnunk kell a következő évtizedekben, nem más, mint az oktatás-nevelés területe.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32