Gyorsjelentés az SAP felhőbe költözött gigakonferenciájáról, a SAPPHIRE NOW-ról

forrás: Prím Online, 2020. június 22. 12:07

Június 15-től 19-ig tartotta az SAP éves konferenciáját, a járványhelyzet miatt az online térben. A SAPPHIRE NOW REIMAGINED keretében a változatos előadások mellett néhány újdonság bejelentésével is szolgált a társaság.

Idén 10 éves az SAP HANA, mely a világ egyik legnépszerűbb vállalatirányítási szoftvere. Több mint 32400 ügyfele június végén jut hozzá a legújabb frissítéshez, az SAP HANA 2.0 SPS 05 verzióhoz, mely egyébként immár az Amazon Web Services és a Microsoft Azure rendszereivel is választható. A frissítést övező figyelem érthető, hiszen a SAPPHIRE konferencián elhangzott bejelentés szerint az újabb verzió a felhő alapú megoldásokkal még szorosabb együttműködést, ezáltal az adatkezelésben és általában a teljes működtetési költségekben további hatékonyságot kínál. Az IDC kutatócég előrejelzései szerint öt év leforgása alatt közel hétszeres megtérülésre számíthat, aki az SAP HANA mellett teszi le a voksát. Az SAP július elejére tesztelhető verziót ígér a kizárólag felhő alapú SAP HANA platformból, az előzetes jelentkezés már elérhető az SAP ügyfelei számára.

 

A környezetünk iránti felelősség motiválta a konferencia másik nagy bejelentését is, a Climate 21 kezdeményezés indításáról. Ennek célja az SAP ügyfeleinek támogatása az éghajlattal kapcsolatos célkitűzéseik megvalósításában. Egy többéves ütemterv keretében az SAP innovációs partnerekkel együttműködve azon fog dolgozni, hogy a fenntarthatósági faktorok széles körét beágyazzák az SAP termékportfóliójába a mérhető, elemezhető paraméterek közé. Ennek révén az ügyfelek képessé válnak arra, hogy megértsék, elemezzék és optimalizálják termékeik és általában véve is működésük karbonlábnyomát a teljes értékteremtési folyamatban. Noha a Climate 21 több éves fejlesztési folyamatot kíván, az első applikáció már elérhető: ez az SAP Product Carbon Footprint Analytics alkalmazás a vállalati SAP S/4HANA rendszerből, valamint harmadik féltől kapja a bemenő adatokat, és ezek alapján képes előzetes termékszintű kalkulációt végezni karbonlábnyomról, ezzel segítve az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését.

 

 

A konferencia felvezetéseként tartott előadásában Christian Klein vállalati példákkal – többek közt a Porsche pénzügyi igazgatóját, Lutz Meschkét is a virtuális porondra invitálva – szemléltette, hogy az SAP a több mint 400 000 ügyfelének miként lehet megbízható partnere a digitális átalakulásban, és bemutatta, hogyan támogatja az SAP megoldások portfóliója az intelligens vállalati jövőképet, amely az integráción, az innováción, az agilitáson, a gyors reakcióképességen alapul. „Termékstratégiánknak egyetlen célja van: innovatív és megbízható partnernek lenni a vállalatok üzleti folyamatainak komplex kezelésében."

 

 

Az igazgatóság tagjai által tartott beszédek is mind arra hívták fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járványhelyzet, és az ennek nyomán szinte hetek alatt kialakuló új üzleti környezet hatványozottan gyorsította fel a szereplők digitalizációs átállásának szükségességét, legyen szó a termelésről, szolgáltatásokról, vagy a közszolgálati intézményekről. Az iparban például az ugyancsak most bejelentett Industry 4.Now kezdeményezéssel kívánnak speciálisan a termelési folyamatok automatizálását célzó innovációkat bevezetni a vállalatirányítási rendszerekbe. Ez a szemlélet azonban az SAP által kínált más területeken is megfigyelhető: az informatikai és adatfeldolgozó eszközök immár nem csupán támogató szerepük révén vannak jelen a vállalatokban, hanem kifejezetten az értékteremtés, az üzleti folyamatok főszereplői.

 

Ugyancsak a SAPPHIRE NOW konferencián jelentették be az SAP és a Honeywell Forge (a Honeywell üzleti teljesítménygazdálkodási rendszerének) együttműködését, mely első körben az üzleti célú ingatlanok fejlesztőinek és létesítményüzemeltetőknek kínál pénzügyi tervezésben és működtetésben előrelépést. Nem csak az irodabérlőknek rendelkezésre álló lehetőségek fejleszthetők általuk, hanem az üzemeltetési hatékonyság is optimalizálható, különös tekintettel a karbonlábnyom csökkentésére, így többek közt olyan tényezőkre mint az energiaköltségek vagy a hulladékkibocsátás.

 

A konferencia programjának kelet-közép-európai relevanciájú előadásai itt érhetők el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36