Kibervédelem, adattudomány és agilitás
Habár a magyar döntéshozók elkötelezettek a digitális transzformáció iránt, erre vonatkozó stratégiával csupán a vállalatok harmada rendelkezik, a fejlesztéseket leginkább akadályozó tényezők között pedig előkelő helyen szerepel a naprakész szaktudás és a határozott vízió hiánya – derült ki a Stylers szoftverfejlesztő cég nemrégiben publikált kutatásából. Közben a világjárvány olyan területeket emelt stratégiai szintre a vállalatoknál, mint a kibervédelem és a hatékonyságot felpörgető AI-alapú eszközök beépítése a mindennapi üzletmenetbe, az ehhez szükséges kompetenciákból azonban hiány van a hazai piacon. A Braining Hub IT oktatási centrum szakértői szerint a kibervédelem, a data science és az agilitás terén mindenképpen érdemes erősítenie a hazai vállalatoknak az elkövetkező várhatóan turbulens időszakra készülve.
Az elmúlt hónapokban számos világcég – köztük a Google és a Facebook – jelentette be, hogy hosszabb távon is a távmunka mellett teszi le a voksát a világjárványra reagálva. Úgy néz ki, a hazai cégek is ebbe az irányba mozdulnak: a Profession.hu friss kutatása szerint a magyar munkavállalók harmada heti 5 napot dolgozott otthonról a veszélyhelyzet idején, további 16 százalékuknál 3-4 napos távoli munkavégzést rendeltek el, a nagyobb vállalatoknál pedig még inkább hódított ez a trend. Ebből következően az IT-biztonsági kérdések mellett a munkaszervezés, a vállalatirányítás és a produktivitás is fókuszba került a hazai cégeknél, mely ismét rámutatott arra, hogy a 2020-as években már nem létezhet átfogó üzleti stratégia a digitális fejlesztések és az ezek alapjául szolgáló technológiai háttér nélkül. Mit tehet egy hazai vállalat, ha még az út elején jár, és nem tudja, merre induljon el?
A szándék megvan, a szaktudás hiányzik
A Stylers szoftverfejlesztő cég és a hozzá kapcsolódó IT oktatási centrum, a Braining Hub tavasszal publikált kutatása meglepően optimistának mutatta a magyar cégvezetőket, miközben az is kiderült, hogy bár a döntéshozók elkötelezettek a digitális transzformáció iránt, erre vonatkozó stratégiával csupán a vállalatok harmada rendelkezik. A fejlesztéseket leginkább akadályozó tényezők között szerepelt a naprakész szaktudás és a határozott vízió hiánya, a Braining Hub új üzleti tréningjei pedig pontosan ezekre a kihívásokra kínálnak megoldást: ősztől kibervédelem, data science és agilis transzformáció képzésekhez kapcsolódhatnak azok a cégek, melyek nem szeretnének lemaradni az innovációra alapuló piaci versenyben.
„A karanténidőszakban készített kutatás tanulságai mellett a Stylers nemzetközi projektjei is világosan rámutattak arra, hogy az alapvető technológiai szaktudás ma már nem garantálja egy vállalat versenyképességét. Igazi előnyt akkor tudunk kovácsolni a digitalizáció nyújtotta lehetőségekből, ha teljesen új alapokra helyezzük üzleti szemléletünket és proaktívan reagálunk a kihívásokra. Azt látjuk, hogy sok cégnél halogatják az innovációt, mert fel sem tudják mérni, hogy a tömeges home office-ból következő biztonsági rések mekkora kockázattal járnak, vagy hogy egy jó adatvezérelt szoftver mennyivel tudja emelni a hatékonyságot, így akár az üzleti eredményeket is – holott ezek óriási versenyelőnyt jelentenek” - mondja Laczkó Gábor, a Braining Hub IT oktatási centrum ügyvezetője.
Új világ nyílik meg a képzést választó cégek számára
Az ősszel induló képzéseket 2021-ben újabb területekkel tervezi bővíteni a Braining Hub, elsősorban a mesterséges intelligencia mindennapi üzletmenetbe történő beépítése kapcsán, melyhez a cégcsoport Szilícium-völgyben szerzett tapasztalatait és kompetenciáit is fel szeretnék majd használni. Ugyanilyen nagy lehetőség rejlik a blockchain technológiában, melyet egyelőre sokan a kriptovilággal társítanak, holott nagy jövő várhat ezekre a megoldásokra az energiaszektorban vagy éppen a fintech területén is. Az induló képzések mind az oktatás kereteit, mind a tematikát tekintve teljesen rugalmasak és vállalatra szabottak.
„Képzéseink célja az, hogy a vállalatok értékes, a saját gyakorlatukban alkalmazható, naprakész háttértudást kapjanak. Segítünk nekik megfogalmazni a főbb kérdéseket, feltérképezni a hiányzó kompetenciákat, illetve kitűzni az elérhető célokat. Olyan szemléletmódot és eszközöket adunk a kezükbe, melyekre korábban nem volt rálátásuk, mindezt igyekszünk a legújabb nemzetközi best pratice-ekkel megmutatni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem csupán az egyes cégek, de a magyar versenyképesség szempontjából is kulcsfontosságú az általános digitális fejlettség, ezen a területen pedig van hova kapaszkodnia Magyarországnak: az EU tagállamainak digitális teljesítményét rangsoroló lista 23. helyen állunk jelenleg” – teszi hozzá Laczkó Gábor.
Kapcsolódó cikkek
- Szórakoztatóközpont vagy közösségépítő berendezési tárgy?
- Mesterséges intelligencia húzhatja ki a válságból a cégeket
- Így eszünk most a munkahelyünkön
- Hogyan változott az informatikai szakemberek élete a koronavírus-járvány következtében?
- Gépi tanulással az ismeretlen fenyegetések ellen
- A koronavírus nyertese a home office
- Még a járvány sem fogott ki a szerelmeseken
- A válságban tovább erősödik a digitális kommunikáció, de a kilábalás lassú lesz
- MKB Bank: COVID-19 hivatkozással is érkeznek adathalász levelek
- A koronavírus digitalizációs forradalmat hozott a magyarországi vállalatoknál
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ki vigyáz az adataidra, ha te nem? – a magyarok 90 százalékánál már próbálkoztak online csalók, adathalászok
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük? Az ESET biztonsági szoftverek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében ezeket a kérdéseket tette fel generációs attitűdkutatása során. Jó hír, hogy az online veszélyek ismertsége egyre magasabb és egyre többen védekeznek a tudatosság mellett védelmi szoftverekkel is – de még bőven van tennivalónk.