Megfelelő állatot a megfelelő gazdához!

forrás: Prím Online, 2020. október 2. 16:24

Egy menhelyről hazahozott állat egy másiknak a megmentésére ad esélyt. Számos kidobott, elhagyott, vagy eleve gazda nélkül született négylábút felkarolva indított kampányt hazánk természetközeli tévécsatornája, a Viasat Nature az október 4-ei Állatok Világnapjához kapcsolódva: a Noé Állatotthon Alapítvánnyal összefogva videóban érvelnek az örökbefogadás mellett, és ismertetik annak gyakorlati tudnivalóit is.

 

 

Akárhonnan is teszünk szert háziállatra, első lépésként a leendő befogadónak fel kell mérnie, valóban felkészült-e egy új családtag érkezésére: van-e elegendő ideje, energiája és anyagi háttere egy akár 15-18 évig tartó felelősségvállalásra. Ha a lista első pontjára pipa került, át kell gondolnunk, hogy életvitelünkhöz milyen állat passzol.

 

 

"Többek között azért is jó menhelyről örökbe fogadni, mert az ott dolgozók pontosan ismerik az állatokat, így könnyen tudnak róluk mesélni, majd az elképzelések alapján ajánlást tenni. Célunk az, hogy védenceinknek olyan családot találjunk, akivel összeillenek és örökké együtt lesznek" – mondja Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa. "Igyekszünk mindent körbejárni annak érdekében, hogy ezeknek a négylábúaknak boldog életük legyen. Ők pedig hamar rendkívül nyitottá és hálássá válnak, mihelyt megérzik a biztonságot és a szeretetet. Az adoptálás pedig nem csak az adott egyednek jó, hanem egy másiknak a megmentésére is lehetőséget ad" – mondta el Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivője. 

 

 

A legjobb párosok megtalálása érdekében az örökbefogadás folyamata a feltérképezéssel kezdődik: a gondozók több alkalommal értekeznek a leendő örökbefogadókkal, akik eközben ismerkednek az állatokkal is. A viselkedés mellett az egészségügyi dolgok is szóba kerülnek. A kiválasztást a szerződés aláírása követi, aztán elindulhat az állat az új családjába. A költözést követően a korábbi megmentők még érdeklődnek a kedvencről és szükség esetén további tanácsokkal is segítenek, sőt sokan élnek később a közös séták, rendezvényeken történő találkozások lehetőségével is. 

 

 

A túltelített és állandó anyagi nehézségekkel küzdő menhelyeket egyébként tárgyi adományokkal (pl. ételek, gyógyszerek, kiegészítő vagy karbantartó eszközök) és önkéntes munkával (pl. sétáltatás, takarítás) is segíthetjük, de ma már virtuális örökbefogadásra is adott a lehetőség, ha valaki otthon nem tud állatot tartani. A Viasat Nature a „Fogadj örökbe!” kampány keretein belül 500 000 Ft-tal támogatta a menhely munkáját, az Állatok Világnapja alkalmából pedig olyan premieres műsorokat tűz vasárnap a képernyőkre, mint a furcsa fajokkal foglalkozó Madagaszkár: Afrika Galapagosa 13:05-től, vagy 14 órától az Állati otthonok: Született mérnökök, amelyből kiderül, hogy egyes fajok hogyan építenek maguknak biztonságos lakhelyet. 15:05-től pedig a világhírű, többszörös díjnyertes természettudós mutatja be felfedezéseit az Attenborough hangyahegye című dokumentumfilmben. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36