E-világ és a virtuális közösségek

Kovács Attila, 2001. augusztus 7. 17:44
Január 18-án a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Számítástechnikai Szakosztálya volt a házigazdája annak a budapesti rendezvénynek, mely több szervezet együttes ülését jelentette.
Az informatikai auditorok nemzetközi szervezetének ISACA Magyar Fejezete, valamint az EOQ MNB (European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottsága) tisztségválasztó ülésén az újjáalakult informatikai szakbizottság titkárának dr.Vargha Gábort (Híf), a bizottság elnökének pedig dr. Szenes Katalint választották meg.

Dr. Kornai Gábor, az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Kft. elnöke, a Gartner Group magyarországi képviselője, „e-világ és túlvilág határán” című előadása az e-business témakörben vázolt helyzetképet. A Gartner Groupot ismertetve kiemelte, nem annyira elemzői, mint inkább felhasználói csoportosulást kell látnunk benne. 115 ezer felhasználót képvisel, ügyfelei több mint 10 ezer szervezetben dolgoznak. Nálunk a Gartnert elemzéseiről és kiadványairól ismerik, ezek azonban melléktermékei a cégnek. Fő terméke az elemző-tanácsadó szolgáltatás, ahol az ügyfelek a tanácsadóval közvetlen kapcsolatban állva e-mailen, telefonon, faxon, interneten megtárgyalják saját releváns informatikai döntési problémájukat a döntési területen specializálódott gartneres szakemberrel. Az előadó saját definíciót adott az e-businessről: minden, ahol IT és internet együtt lehetséges. A hazai helyzetről szólva az előadó ecsetelte nyelvi elszigeteltségünket, a piac korlátozott méretét. A jellemző nemzetközi üzemnagyságot tekintve, 3-4 nagyvállalatunk van, amit a Gartner annak nevez (Mol, MÁV, Magyar Posta, a Matáv határhelyzeten), középvállalkozásnak számít nemzetközi méretekben 20-30, a többi kis vállalkozás, nemzetközi besorolást tekintve (szemben a hazai statisztikai besorolással). Szigetmegoldások, integrálatlan megoldások a jellemzők, körülbelül tízéves lemaradásban vagyunk a piaci világhoz képest – mondta az előadó. Az internetelérés kevés, drága a telekommunikáció, nincs elfogadott országos stratégia, program.

Szekfű Balázs, a Carnation Consulting elnöke előadásában a „virtuális közösségeket”, a meglévő üzleti lehetőségeket taglalta. Szerinte az elektronikus üzletvitel kialakítására nagyon sokfajta elgondolás létezik. Beszélt az ún. virtual communityről, amelyet virtuális közösségnek szoktak nevezni, és ami a társadalmi rétegződések, társadalmi kapcsolatok elektronikus formáját jelenti, emberek közötti kommunikációval, az internet segítségével. Ez a kapcsolat nagyon magas intenzitású bizonyos közösségek tagjai között. A továbbiakban foglalkozott az online közösségek működésével. Szerinte ezek a közösségek valamilyen összetartó erő mentén szerveződnek, maga a közösség nagysága is lehet ilyen erő.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32