Így vásároljunk mobiltelefont idős hozzátartozóinknak karácsonyra
Segítségkérés, ügyintézés, kapcsolattartás: egy friss, reprezentatív kutatás szerint a koronavírusjárvány következtében a hatvan év fölöttiek körében is megnőtt az igény a telefonáláson és sms-küldésen túlmutató, adatforgalmat igénylő mobilkommunikációra.
Az újszerű igények kiszolgálására azonban már nem feltétlenül alkalmasak az idősebb korosztály által többségében használt 2G-s és 3G-s telefonok, így a Black Friday akciók vagy a karácsonyi ajándékvásárlás során érdemes az idősebbek számára vásárolt készülékek esetében is figyelni arra, hogy már a fejlettebb technológiájú és gyorsabb internetkapcsolatra alkalmas 4G-s vagy akár 5G-s készülékeket, valamint az adatigényüknek megfelelő mobilelőfizetést válasszunk – figyelmeztet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
A tudatos vásárlói döntések különösen időszerűek év végén, amikor előbb a Black Friday, majd a karácsonyi ajándékvásárlás időszakában talán még a korábbiaknál is többen vásárolnak majd mobiltelefonokat. Az idősebbek jellemzően gyerekeik, unokáik tanácsait követik ebben a kérdésben, akik azonban eddig egyetlen kézlegyintéssel letudhatták a dolgot azzal, hogy a nagyi „úgyis csak telefonálásra használja majd”. A koronavírus-járvány azonban alapjaiban változtatta meg hétköznapjainkat. A kiemelten veszélyeztetettek közé tartozó időskorúak tartós otthonlétre kényszerültek. A kényszerű bezártság enyhítésére tökéletes eszköz lehet az internet: a világhálón keresztül kapcsolatot tarthatnak szeretteikkel, barátaikkal.
A pandémia az idősek digitalizációját is gyorsította
A járvány hatására a nagyszülők generációjában is egyre többen ismerik fel a digitális kapcsolattartás modern eszközeiben rejlő lehetőségeket, hiszen így nem csupán hangban lehettek együtt az unokákkal, barátokkal, hanem – például egy videóchatben – vizuálisan is. Ehhez a döntő többség mobiltelefont használ. Az NMHH megbízásából készült, a szüleivel rendszeresen kapcsolatot tartó 35-59 évesek körében végzett kutatásból az látszik, hogy a nagymamák 82, a nagypapák 78 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, az idős nők mindössze 12, a férfiak 14 százaléka képes vagy lenne képes egyedül elboldogulni egy okostelefon funkcióival. Pedig a kiemelt rizikócsoportba tartozó hatvan év felettiek is egyre gyakrabban végeztek adatforgalmat igénylő tevékenységeket a COVID-19 első hulláma alatt. „Az idősebb korosztály tagjai egyre nagyobb rutinnal használják a videóhívást, amikor például nem tudnak részt venni egy családi eseményen (52%), vagy ha valaki a családból elutazott (50%). Ötödük (22%) pedig már akkor is használja, ha csak rossz napja van, vagy éppen meg akarja beszélni a napi történéseket” – mondja Karl Károly, az NMHH Hírközlés-felügyeleti Főosztályának vezetője.
Az már most látható, hogy az okostelefonok nagy szolgálatot tesznek majd a kapcsolattartás megkönnyítésében az ünnepek idején is. „A mobilon a megfelelő applikációk segítségével könnyen és gyorsan lehet segítséget kérni, ha baj van, el lehet intézni rajta létfontosságú dolgokat, de legfőképp tartani lehet a kapcsolatot a külvilággal olyan időkben is, amikor a személyes találkozás nem ajánlott vagy kifejezetten kerülendő” – véli Karl Károly. Hozzátette: „az alapfunkciókat meghaladó igényeket már nem feltétlenül fedik le a korábban – kedvező áruk és rendkívül egyszerű kezelhetőségük miatt – népszerűnek számító 2G-s és 3G-s telefonok. Célszerű olyan okostelefont választani, amely mind megbízhatóságát, mind az alkalmazott technológiát (4G és 5G) tekintve képes hosszútávon is kiszolgálni a használóját”.
Az NMHH 10 pontos ajánlással – amely a mellékletben található, de a linkre kattintva is elérhető – segíti a mobiltelefon-készülék vásárlásban a fogyasztókat, az egyedi igényekre szabott mobil szolgáltatáscsomag megtalálásában pedig az NMHH kalkulátora nyújthat segítséget, hiszen a hazai mobilszolgáltatók mindegyikénél létezik elérhető áron olyan konstrukció, amelynél a népszerű üzenetküldő, audio- és videóchat-alkalmazások által felhasznált adatmennyiség nem számít bele az adatforgalomba.
Kapcsolódó cikkek
- Médiatanács: Összesen 440 millió forintot kaphatnak a televíziók és rádiók működési költségeikre
- Az Ericsson 190 millió 5G előfizetést jósol 2020 végére
- 4G-s nyomógombos Nokia telefonokat mutattak be
- Médiatanács: Jövőre 1,44 milliárd forintot nyerhetnek el a médiaszolgáltatók különböző támogatásokra
- A bíróság szerint is jogszerű volt a DIGI kizárása az 5G-s frekvenciák értékesítési eljárásából
- Hamarosan lehet pályázni a Budapest 92,9 MHz frekvenciára
- A járvány lassítja az 5G terjedését, de Magyarország jól áll a régióban
- Ötezer eurós bírságot kapott az RTL II a Showder Klub miatt
- Novotny Zoltán és Sarlós Péterné az NMHH idei díjazottjai
- Kezdődik a 900 MHz-es és az 1800 MHz-es frekvenciasávok értékesítése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.