XPLORA eSIM okosóra megoldás gyermekeknek
Az első út egyedül, mégis szülői felügyelettel és az első önálló lépések a digitális világban – mindezt együtt nyújtja a Telekom kínálatában elérhető XPLORA okosóra. Hanghívás, illetve fogadás, GPS-nyomkövetés egy okostelefonos alkalmazás és egy vagány, kamerás okosóra segítségével, hogy a szülők jogos biztonságigénye ne korlátozza a gyerekeket a világ felfedezésében, valamint az élmények megosztásában.
Az első alkalom, amikor a gyermekünk egyedül indul(t) az iskolába, az üzletbe vagy a játszótérre – aki szülőként már átélte, mindig emlékezni fog rá; aki még előtte áll, az bizonyára tart tőle, és készül rá. A világ izgalmas, de nem veszélytelen, a technológia azonban képes rá, hogy a kockázatokat csökkentse, és hogy a gyerekeket mindenhová elkísérhesse a szülői figyelem. Az észrevétlen gondoskodás új, digitális eszköze a XPLORA okosóra a Telekomtól. Külsőre érintő kijelzős, trendi karóra, műszaki tartalmát tekintve azonban ennél sokkal több: egyesíti az okosórák, a mobiltelefonok, a navigációs eszközök és a fitneszkarkötők legfontosabb tulajdonságait.
Az XPLORA beágyazott SIM-kártyájának (eSIM) köszönhetően megbízhatóan, technikai nehézségek nélkül csatlakozik a mobilhálózatra. A telefon-képességekkel rendelkező gyerek okosóra a kapcsolattartásban is segít: az XPLORA X5 Play eSIM hívások indítására és fogadására, hangüzenetek, képek, videók küldésére is alkalmas, ám csak korlátozott körben, a szülő által előre beállított számokra, illetve számokról. Ezzel úgy növeli a gyerek önállóságát – bevezetve őt a digitalizáció első, mobilhasználat előtti szintjére –, és úgy segíti az élmények átélésében, megosztásában, hogy közben a háttérben zajló szülői felügyeletnek hála a biztonság is mindvégig megmarad. Az azonnali segítség funkció pedig a váratlan szituációk megoldását és a vészhelyzetek elhárítását is lehetővé teszi: az SOS-gomb megnyomásával két, előre megadott telefonszámot hív fel. Az óra GPS modulja a navigációs műholdak jeleit fogadja –a szülők egy okostelefonra telepített alkalmazásban a bázisállomás-adatoknak, WiFi hálózatoknak, valamint a műholdjeleknek köszönhetően folyamatosan nyomon tudják követni, hogy hol van, merre jár a gyermekük. Az XPLORA X5 Play órához ajánlott Gyerekóra 2020 díjcsomaggal, mindez nem csak idehaza, hanem – roaming helyzetben – külföldön is elérhető.
Az alkalmazásban lehetőség van biztonsági zónák beállítására: ha az órát viselő gyerek be- vagy kilép a zónahatáron, a készülék automatikusan üzenetet küld a szülő telefonjára. Az önfeledt játék, kirándulás, sőt a kalandozás sem jelenthet akadályt, mert az óra por- és vízálló.
Az óra akkumulátora akár 36 órán át biztosítja az energiaellátást. Lépésszámlálója az egészség, a sport és a versengés terén ad új impulzusokat a világ felfedezéséhez. Az Iskola mód bekapcsolásával az órára érkező telefonhívások tiltásra kerülnek, nem tereli el a figyelmet a tanóra, vagy az otthoni tanulás közben.
Az XPLORA gyerekóra még nem telefon -de már majdnem az-, használatához eSIM-es mobil előfizetés szükséges. A Telekom kifejezetten ehhez a megoldáshoz fejlesztette ki új Gyerekóra díjcsomagját. A megoldás kedvezményes díja a promóció ideje alatt 3 980 Ft/hó, ami a készülékrészletét és a díjcsomag havi díját is tartalmazza*, ezzel is segítve a szülőket, hogy a távolból is mindig karnyújtásnyira tudhassák azokat, akik a legfontosabbak számukra.
________________
* 0 Ft kezdőrészlettel; készülék részlet + Gyerekóra 2020 díjcsomag2 év hűséggel, 22 havi részletfizetéssel. 23 hónaptól 2 490 Ft/hó. A promóciós ajánlat visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes.
Kapcsolódó cikkek
- Bővíti budapesti 5G lefedettségét a Telekom
- Gyorsabb, stabilabb Wi-Fi az otthonokban
- 30 nap díjmentes szolgáltatás a Telekomtól
- Itt a MagentaKraft legújabb kihívása!
- Egyedülálló programot indít a Telekom HR szakembereknek
- Agilisra vált a Telekom hálózatos területe
- Novembertől kapható Magyarországon a Xiaomi Mi 10T szériája
- A hálózatok esztétikája a MOST Fórumon
- A HONOR új okosórái már előrendelhetők ráadás vezeték nélküli fülhallgatókkal
- Megérkezett a Xiaomi Mi 10T széria!
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.