Egy Waldorf-iskola nyerte a VISZ digitalizációs pályázatát
Immár ötödik alkalommal írta ki az Év Digitális Tanári Kara című pályázatát a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). A pályázaton minden olyan magyarországi, érvényes működési engedéllyel rendelkező középfokú oktatási intézmény indulhatott, ahol a képzés főállásban oktató tanárok közreműködésével valósul meg.
Pályázat a pandémia jegyében
Az egymillió forint alapítványi támogatással járó díj nyertesét a VISZ által felkért zsűri két körben választotta ki. A pályázó iskoláknak írásos pályaműben kellett bemutatniuk, az elmúlt egy-két tanév folyamán az oktatás digitalizációja terén elért eredményeiket, majd második körben az esélyes csapatoknak a zsűri előtt is kellett prezentálniuk a tevékenységüket.
Az elbírálás során a zsűri figyelembe vette, hogy az intézmény hogyan érvényesíti az új digitalizációs szemléletet, a korszerű módszereket és megközelítéseket a tantárgyak oktatásában és a számonkérésében. Ki kellett térni arra is, hogy milyen új módszerek vezettek be, milyen tanítási és számonkérési segédanyagokat dolgoztak ki a tanárközösségek, valamint arra is, hogy ezekhez milyen digitális oktatási eszközöket alkalmaztak.
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Idén a rendkívüli helyzetre való tekintettel egy új szempontot is figyelembe vett a zsűri: hogyan sikerült kezelnie a közösségnek a távoktatásra történő átállást. Meglepő eredmény született: a VISZ tagjaiból, újságírókból és oktatási szakemberekből álló zsűri egy olyan iskola pályázatát találta a legkiemelkedőbbnek, amelyről a közvélekedés a digitális oktatást nagyon távolinak gondolhatja. A díjat és vele az egymillió forintos alapítványi támogatást ugyanis a Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola nyerte el. A második helyezett Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium vihette haza az 55 iches LSK ClassBoard CBT3555S interaktív kijelzőt, melyet az LSK Hungária ajánlott fel, a harmadik helyezett, a Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolája pedig a Dell egy 24” LCD monitorát nyerte.
Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium
Digitális átállás két nap alatt hosszú távra
A 13 évfolyamos solymári iskola pályázatának címe – Digitális átállás két nap alatt hosszú távra – jól tükrözi, mi történt tavasszal nagyon sok iskolában. Az iskolát némileg felkészületlenül érte a fizikai oktatás felfüggesztése. Korábban ugyanis sem az intézmény infrastruktúrájának fejlesztésében, sem a pedagógiai módszerekben nem jelentett prioritást a digitális technológiák alkalmazása.
A helyzet kezelésében azok az alapelvek azonban segítettek, amelyek meghatározzák a solymári iskola működlését: testületi, közösségi döntéseket hoznak; a közös célok megvalósítása egyéni vagy kisebb csoportok felelőssége; a feladatokat bátran delegálják, de mindig nyomon követik, elemzik, és ha kell, korrigálnak.
Március közepén végül ez segített abban, hogy át tudtak állni digitális oktatásra két nap alatt.
A közösségi döntéseknek és a nagyon jó feladatfelosztási és delegálási gyakorlatnak köszönhetően azonban egyrészt gyorsan tudtak döntést hozni a 'hogyan tovább'-ról, és sikerült egy viszonylag egységes keretrendszert is kialakítani a digitális oktatáshoz. Ez mind a tanároknak, mind a diákoknak nagy könnyebbség volt, hiszen nem kellett óráról órára vándorolni platformok között.
Mint pályázatuk összefoglalójában írták, "a technológia nagyon gyorsan tanulható, de a benne rejlő lehetőségekről messze nincs elég információja a pedagógusoknak, ami fő oka lehet a motivációhiányának. Ezt azonban a szükség gyorsan felülírja... A digitális eszközök használata önmagában nem érték, viszont a pedagógiai megújulás terén számos lehetőséget hordoz magában. Ezért mi célként mindig a pedagógiai minőség növelését tűzzük ki és nem az eszközhasználatot. Ezt a tapasztalatok megvitatására épülő további kísérletezés, a pedagógusközösség együttműködése, közös tanulása támogathatja leginkább."
Strausz György, a VISZ elnöke, valamint Nagyné Agárdi Györgyi, a szervezet elnökségi tagja, aki a szervezeten belül felel a pályázat lebonyolításáért, a döntés hátteréről elmondta: a zsűri három fontos szempontot szeretett volna érvényesíteni. A koronavírus-járvány miatt hangsúlyozottan esett a latba, hogy mit tettek az elmúlt egy évben az iskolák a digitalizáció, az online oktatás terén. Szintén kiemelt szempont volt, hogy mennyire közösségi téma a digitalizáció, vagyis hányan dolgoztak együtt a kitűzött célok eléréséért, valamint, hogy a pályázó intézmény mennyire nyitott más iskolák tapasztalataira, illetve saját eredményei megosztására.
Mint a szervezet két vezetője mondta, ezekben a Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészet Iskola kiválóan teljesített. Strausz György szerint óriási és példaértékű eredmény, hogy egy olyan oktatási intézmény, amelynek korábbi oktatási módszerei nagyon távol álltak a digitális eszközök használatától, képes volt megújulni, és elveit nem feladva integrálni működésébe egy új eszköztárat.
Kapcsolódó cikkek
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Interjú az „Év Informatikai Vezetője” díjat elnyert Johancsik Tiborral
- Év Informatikai Vezetője díj 2020
- Idén is keresik az év informatikai vezetőjét
- Virtuális Startup Campus
- Megvan az év digitális tanári csapata
- VISZ Iskolai pályázatok 2019
- Átadták az Év Informatikai Vezetője díjat
- Még lehet jelentkezni az Év Informatikai vezetője pályázatra
- Év Informatikai vezetője pályázat felhívása
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!
Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.
Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik
A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.
Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.
Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!
A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!
Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.