4+1 tipp, amivel az otthoni munkakörnyezetünk igazán inspiráló lehet
Idén életterünket az otthonunkra kellett korlátoznunk: ugyanabban a lakásban kellett megoldanunk a testmozgást, a kikapcsolódást, a gyereknevelést és természetesen a munkát is. Utóbbi esetében így elmaradt az elindulás és a hazaérkezés érzése, ami a munkaidőnk határait teljesen elmosta. Az LG szakértői most öt hasznos tippet gyűjtöttek össze, melyek a segítségünkre lehetnek abban, hogy mentálisan és fizikailag is elkülönítsük otthoni irodánkat, és igazi inspiráló munkakörnyezetet alakítsunk ki otthon.
1. Legyen egy kijelölt helye a munkának
Ha home office-ra kényszerültünk, a legfontosabb, hogy ne a kanapén vagy az ágyban fekve próbáljunk jól teljesíteni, hanem jelöljünk ki egy kifejezetten a munkára szánt helyet a lakásban. Fontos, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ami segít a koncentrálásban, inspirál és ami fizikailag is elkülönül a magánéletünktől. Ehhez nincs szükség külön dolgozószobára vagy nagyméretű lakásra – elegendő egy kisebb íróasztal a nappaliban, amit a személyes munkaállomásunknak nevezünk ki. Így kevésbé fog csábítani a konyha és a kanapé is, és a munka végeztével, az asztaltól felállva úgy érezhetjük majd, hogy tényleg befejeztük az aznapi munkát.
2. Tegyük személyessé otthoni irodánkat
Bár a házi irodánk el kell, hogy különüljön a magánéletünk egyéb színhelyeitől a lakásban, mégis érdemes olyan munkaállomást kialakítanunk, amely tükrözi személyiségünket. Munka közben is érdemes olyan tárgyakkal körülvennünk magunkat, melyek inspirálnak és kellemes hangulatot teremtenek – így a munkához is több kedvünk lesz! Ha tehetjük, vonjuk be a természetet: üljünk közel az ablakhoz, hogy természetes fényforrásunk legyen, és néha pihentessük meg a szemünket a kinti fákon, madarakon. Ugyanígy természetközeli hangulatot adhat néhány szál friss, vágott virág vagy egy cserepes növény az asztalon.
3. Ergonomikus munkaállomás
Azért, hogy az otthoni munkaállomásunk előtt töltött idő kellemes és kényelmes legyen, érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk az ergonómiára. A legideálisabb eset az, amikor külön monitorunk és billentyűzetünk van, hiszen a gerincünknek az a legjobb, ha az elsődlegesen használt kijelzőt szemmagasságban helyezzük el. Ha a legrugalmasabb megoldást keressük, válasszunk olyan monitort – például az LG Ergo szériás kijelzőit – amely több irányban, kényelmesen mozgatható és forgatható, így kifejezetten hasznos azok számára, akik egész napokat töltenek a képernyő előtt. A laptopok kijelzője általában 12 és 17 hüvelyk közötti, míg a legelterjedtebb irodai monitorok általában 24 és 27 hüvelyk közöttiek – az LG tippje, hogy otthonra egy legalább 27 hüvelykes, ergonomikus talppal rendelkező modellt válasszunk a tökéletes kényelemért.
4. Rendszerezzünk
Azért, hogy az otthon töltött idő alatt feladataink ne távoli kötelességeknek tűnjenek, érdemes lehet visszanyúlnunk a régi, jól bevált iskolai módszereinkhez. Egy parafa- vagy mágnestáblán rögtön kézzelfoghatóbbá válnak majd a feladatok, ráadásul elvégzésük után még jobb érzés lesz kihúzni vagy letörölni őket. A legfontosabb információkat így anélkül láthatjuk magunk előtt, hogy jegyzetek, online meetingcsoportok vagy dokumentumok között kellene keresgélnünk – ráadásul egy ilyen rendszer sokkal inspirálóbb is lesz, amivel aztán hatékonyabbak lehetünk a munkában.
+1: Tartsunk szünetet
Fontos, hogy félóránként-óránként keljünk fel a gép elől és mozgassuk meg magunkat, végezzünk néhány tornagyakorlatot és tornáztassuk meg a szemünket is. Ha nagyon belemerülnénk a munkába, állítsunk be a telefonunkon időzítőt, hogy rendszeresen figyelmeztessen a mozgásra és a folyadékpótlásra.
Kapcsolódó cikkek
- Hátulról is látható az LG szupervékony OLED kijelzőjének képe
- Az LG szervezeti átalakításokat jelentett be
- 5 tipp a tökéletes online benyomásért
- Az LG és az Xbox együttműködésével valóra válnak a játékosok álmai
- Magyarországra is megérkezett az LG WING okostelefon
- Lewis Hamilton lett az LG SIGNATURE márka nagykövete
- Igény szerint alakítható, kényelmes munkaállomás
- Az LG bemutatta a kibővített K-széria legújabb okostelefonjait
- Az LG UltraGear gaming bajnokság a legjobb Valorant játékosokat keresi
- Virtuális bemutatóteremben ismerhetjük meg az LG legújabb üzleti kijelzőit és szolgáltatásait
Irodatechnika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC az első három negyedévben is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitorok piacán
Az AGON by AOC, az AOC elismert gaming almárkája ünnepli, hogy 2024 1-3. negyedévében is megtartotta globális vezető pozícióját a gaming monitor szektorban – folytatva ezzel sikerét a 2022-es és 2023-as piacvezetés után. Amennyiben ez a 4. negyedévben is így marad, ez lenne a harmadik egymást követő év, hogy a vállalat tartja a vezető helyet. Az IDC Research – Gaming Tracker Q1-Q3 2024 legfrissebb adatai szerint az AGON by AOC ismét az első helyen áll a globális gaming monitor piacon.
Már megvásárolható a Thermaltake új toronyháza
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a CTE E550 TG közepes kialakítású toronyház megjelenését. A CTE E550 TG három edzett üveglappal rendelkezik, melyek teljes betekintést nyújtanak builded bemutatásához. Ezenkívül támogatja a legújabb rejtett csatlakozós alaplapokat és háromirányú GPU-elrendezési lehetőséget kínál, zökkenőmentesen ötvözve az esztétikát a széleskörű kompatibilitással. A fekete, Snow, Gravel Sand és Matcha Green színben kapható CTE E550 TG lehetővé teszi, hogy a tökéletes színt válaszd PC-konfigurációidhoz.
Gamer ajándékötletek a karácsonyfa alá
Az idei ünnepi szezonban a Philips Evnia bemutatja prémium gamer monitor-kínálatát a legmodernebb OLED-kijelzőktől a nagy teljesítményű gaming megoldásokig.
Az AGON by AOC ünnepi gamer monitor kollekciója
Az idei ünnepi szezonban az AGON by AOC egy átfogó monitorkínálatot mutat be, amely a prémium OLED gaming kijelzőktől a nagy teljesítményű és pénztárcabarát megoldásokig terjed.
Az LG bemutatta legújabb, 480 Hz képfrissítési rátájú OLED gaming monitorját
Az LG Electronics (LG) bemutatta legújabb, csúcskategóriás UltraGear OLED GX7 gaming monitorát (27GX790A modell). A kifejezetten játékosok számára tervezett új kijelző 27 hüvelykes képátlóval, QHD felbontással (2560 x 1440) és WOLED-kijelzővel érkezik. A monitor GtG válaszideje extra alacsony, 0,03 ms, emellett pedig akár 480 Hz-es képfrissítési rátára képes, ami a QHD OLED monitorok kategóriájában a legmagasabbnak számít. A 27GX790A az eddigi legkompaktabb UltraGear OLED-kijelző, négy oldalon gyakorlatilag szegély nélküli kialakításával lenyűgöző játékélményt kínál. A monitor a legújabb grafikus kártyákkal is zökkenőmentesen használható, köszönhetően a számos fejlett csatlakozási lehetőségnek, köztük a DisplayPort 2.1-nek.