A történelem legnagyobb digitalizációs boomja zajlik napjainkban
A COVID-19 megjelenése jelentősen növelte az informatikai beruházások arányát. A világ informatikai vezetői arról számoltak be, hogy a globális válság és a lezárások hatására három hónap alatt számottevően emelkedtek a kiadásaik. A Harvey Nash / KPMG CIO felmérés az idén is elkészült, amelyből kiderül, hogy a COVID-járványra és az ezt követő digitalizációs robbanásra milyen stratégia mentén válaszoltak az informatikai vezetők. A felmérés két lépésben készült: járvány előtt, illetve a nyári hónapok során, így a pandémia hatását is jól tükrözi.
A CIO-felmérés legfontosabb üzenetei:
- Digitalizációs kényszer és beruházási hajlandóság:
A megkérdezett IT vezetők 55%-ának növekedett a költségvetése az operatív működés hatékonysága, az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartás digitális térbe helyezése és új termékek, szolgáltatások fejlesztése céljából. - Új kihívások a megváltozott környezetben:
10-ből 4 informatikai vezető arról számolt be, hogy a válság alatt cégüket több kibertámadás érte, mint korábban. A támadásoknak több mint háromnegyede (83%) adathalász-kísérlet volt, és csaknem kétharmada (62 %) rosszindulatú programok (malware-ek) formájában jelentkezett, ami arra utal, hogy az otthoni munkavégzésre való áttérés növelte a kitettséget. - Változás a fejlesztési irányok prioritásában:
Software mint szolgáltatás (SaaS) a járvány legnagyobb nyertese. A bevezetését a járvány előtt az informatikai vezetők 7%-a tartotta fontos feladatának, a járvány után már 23%-uk. A felhőalapú technológia versenyelőnyt tud biztosítani a cégeknek, ami a hatékonyabb, alacsonyabb költségű működésben mutatkozik meg. Ezért ez a technológia 2021-ben is meghatározza a vállalatok IT költését.
A pandémia első hulláma idején gyors átállásra volt szükség, amely széleskörű és biztonságos munkafeltételek kialakítását és fenntartását vonta maga után. A vállalatok a távoli munkavégzést biztosították, a háttérfolyamatokat gyorsították és a felértékelődő digitális csatornákat hasznosították. Az IT vezetők 86%-ának a távmunka feltételek kialakítása jelentős kihívást jelentett. Az IT vezetők 43%-a számít arra, hogy munkatársainak több, mint fele a világjárvány után is otthonról dolgozik majd. Az otthonról való munkavégzésre való átállásnak az egyik eredménye, hogy a vállalati kultúrában a technológiai terület megbecsültsége, szerepe nőtt, valamint szorosabbá vált az üzleti és a technológiai területek közötti együttműködés.
Kezdetben a helyzeti kényszer okozta, hogy az ügyfelekkel való interakció – szolgáltatások esetén részben vagy egészben – áthelyeződött az online térbe, mindezen változásokat azonban az ügyfelek jól fogadták. A válaszadó vezetők 73%-a szerint az elmúlt 12 hónapban kínált digitális megoldások rendkívüli mértékben növelték az ügyfél-elégedettséget, amelynek hatására az ügyfélélmény még inkább a vállalati stratégia fókuszába került.
A járvány következő hullámában az ergonomikus és egyszerű digitális megoldások arányának növekedése várható. A vállalatok jövőállóságát nagyban meghatározza majd, hogy a technológiai képességeket hogyan tudja az üzleti folyamataiba integrálva az ügyfelei számára érzékelhető értékké alakítani. Az biztosnak látszik, hogy a digitalizáció fontosságát felismerő cégek az informatikai és az üzleti tervezést együtt kezelik.
A megváltozott környezetünk egyik új kihívása a kibertérből érkező támadások számának növekedése. A rosszindulatú mozgások fokozódásával az online térben felértékelődött a kiberbiztonsággal kapcsolatos szakértői tudás is. A szervezeteknek jól képzett kiberbiztonsági szakembereket kellett keresniük, hogy támogassák az otthoni munkavégzésre történő átállást. Az informatikai vezetők egyharmada szerint a kiberbiztonsági szakértők voltak a legkeresettebbek a járvány alatt. Több mint egy évtizede ez volt az első alkalom, hogy egy biztonsággal kapcsolatos készség lett a ’legfelkapottabb’ a technológiai készségek között. Az informatikai vezetők 27%-a keres továbbá informatikai változásmenedzsment szakértőt, 23%-uknak lenne szüksége vállalati architektre és azonos arányban (22% és 22%) keresnek technológiai architektet, illetve advanced analytics szakértőt.
Az IT vezetők 47%-a véli úgy, hogy a járvány véglegesen felgyorsította a digitális átalakulást és a feltörekvő technológiák alkalmazását. Bár a járvány idején a technológiai kiadások jelentősen nőttek, a felmérés szerint a technológiai költségvetés a következő évben már nyomás alá kerülhet. A COVID-19 előtt az informatikai vezetők több mint fele (51%) költségvetési növekedésre számított a következő 12 hónapra, de a pandémiában ez az arány 43% -ra csökkent. Ez azonban még mindig a költségvetés növekedését jelenti, és az IT beruházási keret továbbra is csaknem kétszerese a 2008-as válságot követő év informatikai keretösszegének.
A COVID-járvány megmutatta, hogy a vállalatoknak hirtelen bekövetkező változásokra kell készülniük, és képesnek kell lenniük gyorsan és rugalmasan skálázni az informatikai működésüket a jövőben is. Másfelől a járvány felgyorsította a digitalizációs tendenciákat. A digitális transzformációs képesség fogja meghatározni a vállalatok jövőbeli eredményességét és versenyképességét.
„A digitális gyorsvonatra fel kell szállnia a cégeknek és a digitális ügyfél-kiszolgálásé a jövő. Ha megnézzük, hogy milyen technológiai beruházásokban történt előrelépés, akkor az az adatbiztonság, az adatelemzés, a robotizálás, az adatvédelem, az ügyfélélmény és a cloud technológia. Ezen trendek az elmúlt hónapok fényében nem meglepőek. Elgondolkodtató viszont, hogy a mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulás nagyon kis emelkedést mutat, pedig ennek egy felfutóban lévő technológiának kellene lennie, hiszen a komplex adathalmazokra, számításokra fókuszáló öntanuló technológiák növelik a hatékonyságot” – értelmezte a fejlesztési irányokat Kórász Tamás, a KPMG partnere, a Management Consulting és a Technológiai Tanácsadási terület vezetője.
A 2020 Harvey Nash / KPMG CIO felmérésről röviden:
Az évente elkészülő – a sorban immár huszonkettedik – felmérés a világ lenagyobb IT technológiai tanulmánya a válaszadók száma szempontjából. Több mint 4 200 informatikai vezető a világ 83 országából vett részt a kutatásban. 2020 egyedülálló év volt – sok szempontból nem hasonlítható az előző évekhez –, így az idei felmérés is eltérő módon készült, mint a korábbi huszonegy CIO-kutatás. A 2020. évi tanulmány bemutatja mind a COVID-19 előtti állapotot (válaszok 2019 december - 2020 március között), mind a COVID-19 okozta változásokat (2020 májusától augusztusig).
A tanulmány, számos további részlettel, itt érhető el angol nyelven.
Kapcsolódó cikkek
- Jelentős veszteséget okoz a kiberbűnözés a vállalatoknak
- A Check Point Software cyber-biztonsági előjelzései 2021-re
- Biztos digitális stratégiák bizonytalan időkben
- A gyerekek fele biztonsági korlátozás nélkül netezik
- A magyar programozók szívesen szakmáznak a Facebookon és duzzadnak az önbizalomtól
- KPMG CEO Outlook: A meglévő trendek erősödtek, de új kihívásokat is hozott 2020
- Soha nem látott ostrom alatt a vállalati informatika
- Innovatív magyar cégeket köt össze a világpiaccal a KPMG
- Digitalizációval biztosíthatják a cégek az üzletmenet folytonosságot
- Covid-19 második hullám – Információbiztonsági kérdései
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.