Nem könnyű felismerni a zaklatás jeleit a gyerekeken

forrás: Prím Online, 2020. december 28. 11:13

Ahogy a digitális oktatásra való átállással a koronavírus-járvány miatt egyre virtuálisabbá válik az életünk, minden eddiginél fontosabb megérteni az online zaklatás formáit, hogy közösen tehessünk ellenük, és segítsünk a fiatalok számára biztonságossá tenni az internetet. Az ESET szakértői abban segítenek, hogy a szülők megértsék, melyek a cyberbullying formái, mik a figyelmeztető jelek és mit lehet tenni, ha ezeket észleljük.

Az internetezők egyharmada gyerek, ezért virtuális jelenlétük igen jelentős. Az évek során a zaklatás rohamléptekben fejlődött – és sajnos a technológia ma már jelentős szerepet játszik a fiatalok közötti zaklatás számos módjában.

 

A zaklatás, vagyis a „bullying” egy személy vagy csoport ismételt, szándékos bántalmazását jelenti egy másik személy vagy csoport által. Ennek megakadályozása mindig is bonyolult feladat volt, mivel nem könnyű időben felismerni a jeleket, valamint sok esetben névtelenül történik. Az okostelefonok megjelenése óta pedig még nagyobb kihívássá vált, hiszen minden eddiginél könnyebb lett hamis profilok mögé bújva zaklatni másokat. Míg korábban a bántalmazás leginkább az iskolában töltött időszakra korlátozódott, az azonnali üzenetküldés és a közösségi hálózatok miatt a gyermekek otthoni szabadidejébe is átterjedhet, sőt újabb és újabb formákban jelenhet meg.

 

Jelenteni kell

A zaklatás nem olyan probléma, amelyet a gyerekek egyénileg meg tudnak oldani, ezért létfontosságú, hogy mindannyian együttműködjünk. A való világban történő zaklatással ellentétben az internetes zaklatás bárhol és bármikor megtörténhet telefonokon, számítógépeken és játékkonzolokon keresztül, így a gyermekek otthonába is beférkőzik. Az internetes zaklatás definíciója „támadás vagy visszaélés, olyan technológia alkalmazása által, amelynek célja egy másik személyben kárt, szorongást vagy személyes veszteséget okozni”. Sajnos ez a viselkedés szinte minden webhelyen és üzenetküldő platformon jelen van. Célpontjai tehetetlennek érezhetik magukat, mintha nem lenne semmilyen mód a megállítására - pedig ez nem így van. A legtöbb közösségi média platformon lehet jelenteni bármit, amitől kényelmetlenül érzi magát valaki, legyen szó akár a beleegyezése nélkül megosztott fotókról, rosszindulatú pletykákról vagy barátságtalan megjegyzésekről. Sok országban a zaklatás bűncselekménynek minősül, és a törvényt komolyan veszik.

 

Figyelmeztető jelek

Fontos, hogy a szülők és a tanárok megismerjék, hogyan kell kiszúrni az árulkodó jeleket. Sajnos nehéz megkülönböztetni a gyakori tinédzser problémákat az internetes zaklatásra utaló viselkedéstől, de ha az alábbi változásokat észleljük, akár utóbbi is állhat a háttérben: 

  • Látható fizikai változások
  • Hirtelen hangulatváltozások vagy a normális tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése
  • Betegség színlelése az iskola elkerülése érdekében
  • Közösségi profilok törlése
  • Szokatlan mértékű szociális visszahúzódás
  • Folyamatosan „elvesző” vagy megrongált tárgyak

 

Ha egy gyermekre igazak a fenti jellemzők, akkor érdemes leülni vele és megkérdezni tőle, hogy történt-e bármilyen negatív, bántó dolog vele az interneten vagy a való életben. Fontos biztosítanunk őt arról, hogy velünk ítélkezés nélkül oszthatja meg a tapasztalatait, és azért vagyunk ott, hogy segítsünk neki. Miután kiderült, hogy mi a probléma, biztosítsuk arról, hogy velünk bátran megoszthatja a részleteket, ezután pedig megtehetjük a megoldás felé vezető lépéseket. 

 

Az első lépés annak bemutatása, hogyan kell kezelni a digitális zaklatót, például a közösségi hálózatok és az online platformok által biztosított blokkolási és jelentési funkciók használatával. Hívjuk fel a gyermekünk figyelmét, hogy az ilyen típusú üzenetekre nem szabad reagálni, de kitörölni sem – készítsünk mentéseket, képernyőképeket, hogy bizonyítani lehessen a zaklatás tényét. Ezután beszéljünk az adatvédelmi tudatosság fontosságáról - magyarázzuk el, miért nem szabad olyan felhasználókkal beszélgetni, akiket nem ismerünk a való életben. A gyermeknek nem szabadna kapcsolatba lépniük idegenekkel, és a profiljukat is csak a barátaiknak kéne látniuk.

 

Ha úgy gondoljuk, hogy a gyermekünket zaklatják, de ő ezt elhallgatja előlünk, akkor beszélgessünk vele a témáról úgy, mintha az egy barátunkkal történt volna meg. Így azt az érzést keltjük benne, hogy nincs egyedül a problémával, és könnyebben fog beszélni a saját tapasztalatairól. A történetben ne felejtsük el bemutatni azt sem, hogy hogyan oldódott meg a „barátunk” problémája. Ez azt érezteti velük, hogy értjük, miről van szó, és tudunk segíteni.

 

 

 

Az ESET szakemberei különböző korú gyerekek szüleinek is összeállítottak néhány tanácsot:

 

10 éves korig

  • Legyünk vele az első lépéseknél, melyeket a digitális világban tesz.
  • Szabályozzuk az interneten töltött idő mennyiségét.
  • Mutassunk számára jó példát.

 

14 éves korig

  • Tanítsuk meg, hogy ne osszon meg olyan információkat, adatokat, melyek alapján beazonosíthatóvá válik.
  • Ha asztali gépe van, igyekezzünk közös térben elhelyezni azt, ne a hálószobájában.
  • Bátorítsuk nyitottságra, biztosítsuk arról, hogy szabadon kérdezhet tőlünk.

 

18 éves korig

  • Hívjuk fel a figyelmüket, hogy a szexuális tartalmú képüzenetek könnyen önálló életre kelhetnek az interneten, és később zsarolásra, zaklatásra is felhasználhatók. 
  • Ha bántják, zaklatják, tudjon róla, hogy hozzánk bármikor fordulhat.
  • Készítsük fel az internetes vásárlásra, mutassuk meg, hogy mire kell figyelnie, és amíg ez nem történik meg, mindenképp tartsuk felügyelet alatt az online vásárlásait.

 

Az internetes biztonság szakértőjeként az ESET és hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. számára egyaránt kulcsfontosságú, hogy tartalmaikkal felhívják a kicsik és nagyok figyelmét a biztonságos internetezésre. Ennek érdekében létrehozták azt az edukatív platformot, amely tanácsokkal lát el azzal kapcsolatban, hogyan maradhatunk naprakészek a folyamatosan változó online világban. A cél egy biztonságosabb online környezet kialakítása, szülőknek és tanároknak szóló tartalmak, illetve gyermekek számára készült játékos videók és családi fejtörők révén. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32