Forradalmian új videóklip-készítő élmény a LEGO-tól

forrás: Prím Online, 2021. január 27. 18:23

A gyerekek most szabadjára engedhetik kreativitásukat! A LEGO VIDIYO segítségével rendezhetnek, alkothatnak, szerepelhetnek, sőt meg is oszthatják egyedi zenés videójukat egy biztonságos közösségi környezetben.

A LEGO CSOPORT és a UNIVERSAL MUSIC GROUP (UMG) bejelentette a LEGO VIDIYO márkát, egy játékos és innovatív zenés videókészítő játékélményt, amely a gyerekek kreativitását ünnepli, és a zene iránti szenvedélyük kifejezését segíti elő. A LEGO VIDIYO egy vadonatúj játék, melynek segítségével a gyerekek nagyot álmodhatnak: megrendezhetik saját videóklipjüket, amit személyre szabhatnak, sőt, szerepelhetnek is benne. Olyan különböző, világszerte ismert slágerekből meríthetnek ihletet, amelyek a UMG által szerződtetett művészek híres művei.

 

A LEGO VIDIYO elsősorban 7-11 éves gyerekeknek szól, egy olyan biztonságos környezetet nyújtva számukra, ahol ötvözhetik a fizikai és a digitális játékélményt. A felület lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kísérletezhessenek a zenével és a játékkal; egy olyan alapvető kombinációval, amely nagyban hozzájárul fejlődésükhöz, valamint elősegíti a más emberekkel való érzelmi és kreatív kapcsolódás képességének fejlesztését. 

 

A LEGO játékrendszer új technológiájának és a világ vezető művészeinek számtalan stílust lefedő zenéinek kombinációjával, a LEGO VIDIYO egy üdítő élményt nyújt a gyerekek számára, akik így szabadjára engedhetik kreativitásukat. Egy pozitív, magával ragadó és biztonságos élmény révén új dalokat ismerhetnek meg, és kiteljesíthetik a zene iránti szenvedélyüket. Mivel a teljes LEGO VIDIYO játékélményhez igazolt – anonimitással együtt járó - szülői beleegyezés szükséges, továbbá az applikációba minden feltöltött tartalmat ellenőrzés alá vesznek, a szülők biztosak lehetnek afelől, hogy a gyermekeik egy biztonságos online környezetben élik meg kreativitásukat.

 

Egy LEGO kockákból, minifigurákból, zenéből és kiterjesztett valósággal működő applikációból összeálló egyedi mix a LEGO VIDIYO játékélmény. Az alkotási lehetőségek végtelen kombinációjáért az ún. ’BeatBits’ elemek felelnek. Ezeknek köszönhetően az ifjú művészek kísérletezhetnek, és megtalálhatják saját, egyedi stílusukat, és életre kelthetik egy videóklip keretében, az alábbi lépéseken keresztül:

  • Válassz egy dalt, az applikációban található széles választékból! A mai slágerek mellett kortalan klasszikusok is rendelkezésre állnak.
  • Alkosd meg saját bandádat a vadonatúj, élénk színű, valódi LEGO minifigura választékból, amelyet személyre szabhatsz, és az AR technológiának köszönhetően életre kelthetsz a VIDIYO applikációban!
  • Válaszd ki a különleges effekteket a BeatBits elemek közül, és helyezd el őket a színpadon! A 2x2-es négyzet alakú, mintás BeatBits LEGO elemek digitális effektekhez adnak hozzáférést, amelyekkel a videóklip stílusát, a zenét és a megjelenést is megtervezheted. A kis művészek így megnézhetik, hogy valósul meg az elképzelésük, amelyet a fekete-fehér villódzó effekttől kezdve a konfetti esőig vagy akár a röntgenképszerű megjelenésig számos izgalmas dologgal színesíthetnek. Hangeffekteket, például a DJ szkreccselését, egérhangot vagy szaxofonszólót is hozzáadhatnak, valamint szórakoztató trükkökkel és mozdulatokkal is kiegészíthetik, a breaktáncolástól kezdve a cápán való szörfözésig.
  • Helyezd el a színpadot! Lehet a parkban, a szobában, a kertben, vagy akár egy LEGO kockákból álló építményben, a LEGO VIDIYO klipjei bárhol életre kelnek. Három másodperc, míg a helyszínedet beolvassa az applikáció és már kezdődik is a produkció előkészítése. 
  • A gyerekek az applikációban kreatívan rendezhetik a saját zenei videóklipjüket a kiválasztott BeatBits elemek kijelölésével. A 60 másodperces produkció során alakíthatják a táncmozdulatokat, a hang- és képeffekteket, amelyből aztán 5, 10, 15, vagy 20 másodperces kliprészletet is megoszthatnak. 
  • Miután a klipet jóváhagyták, feltölthető az applikáció feedjébe. Azokat a tartalmakat, amelyben felismerhető személy, például egy gyerek szerepel a videóban, nem lehet feltölteni a feedbe, de az applikációban elmenthető a saját magunk vagy a családi és baráti kör szórakoztatására. 

 

Ezeknek a különböző funkcióknak a vegyítésével, a gyerekeknek teljesen új LEGO élményben lehet részük. Az új AR technológiát alkalmazva ez lesz az első alkalom, hogy a gyerekek az ikonikus minifigura méret mellett, egyszerre valódi méretben és szuper nagyságrendű léptékben is játszhatnak a minifigurákkal. Az applikáció még számos lehetőséget tartogat, például kialakíthatjuk a bandatagok stílusát, nevet adhatunk a zenekarnak vagy albumborítót tervezhetünk. 

 

Az applikáció rendszeresen új zenékkel, kihívásokkal és inspiráló tartalmakkal frissül, amivel a gyerekek folyamatosan fejleszthetik a kreatív készségeiket. A kihívások célja, hogy segítsék a fiatal alkotókat videóik formálásában - kezdve az egyszerű fellépésektől az izgalmas és dinamikus produkciókig – és közben rávezessék őket, hogy hogyan tudják kihasználni a LEGO VIDIYO által kínált funkciók széles skáláját az új, egyedi BeatBits elemeken keresztül.

 

 

„Fontos számunkra, hogy támogassuk a kreatívok következő generációját abban, hogy kibontakoztassák képzelőerejüket, ezért egy tiszta vásznat kínálunk nekik, hogy kifejezhessék önmagukat” – mondta Julia Goldin, a LEGO Csoport marketing igazgatója. „A kutatások szerint világszerte a szülők háromnegyede (79%*) szeretné, ha gyereke magabiztosabb lenne kreativitás terén – ezért fejlesztettük ki a LEGO VIDIYO termékvonalat, amely pontosan ebben segít. Tudjuk, hogy a gyerekek folyamatosan feszegetik kreativitásuk határait és a LEGO VIDIYO pontosan erre ad a zenerajongó gyerekeknek lehetőséget: a LEGO építés és a videóklip-készítés élményén keresztül segít a gyerekeknek szabadjára engedni a kreativitásukat.”

 

A zene és a kreatív játék nagyon fontos a gyerekek életében – derül ki mind a LEGO Csoport, mind pedig a UMG kutatásából:

  • A szülők 89%-a szerint a zene segíti a kreatív képességek fejlesztését, míg 83%-uk szerint erősíti az önbizalmat.*
  • A szülők 94%-a úgy véli, hogy a LEGO kockákkal való játék segíti a kreativitás fejlesztését, 91%-uk szerint javítja a problémamegoldást, és 89%-uk szerint erősíti az önbizalmat.*
  • Az 5-12 éves gyerekek 74%-a azt mondja, hogy zene segít nekik abban, hogy megtalálják a közös nyelvet a barátaikkal*, míg a 6-10 éves gyerekek több mint fele erősítette meg, hogy minden nap zenét hallgat.**
  • Mind a szülők, mind pedig az 5-12 éves gyerekek 76% -a úgy véli, hogy a zene segíti őket az önkifejezésben.*
  • A szülők 81%-a szerint a zene összehozza a családokat és segíti őket abban, hogy szorosabb legyen a kapcsolatuk a gyerekeikkel.*
  • A szülők 92%-a és az 5-12 éves gyerekek 95%-a nyilatkozta, hogy a LEGO kockákkal való játék jó szórakozás az egész család számára.*

 

A LEGO játék és a zene erejének egyesítésével a LEGO VIDIYO figyelembe veszi ezeket a trendeket, és lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy egy biztonságos közösségi környezetben szabadjára engedjék kreativitásukat. 

 

 

A LEGO VIDIYO az első játék, amely a LEGO Csoport és a Universal Music Group együttműködéséből jött létre, miután a két vállalat 2020 áprilisában bejelentette a partnerségét. A UMG, mint a zeneipar globális vezetője, jelentős kultúraformáló szereppel bír. A UMG mind a helyi, mind a világhírű szupersztárok páratlan zenei palettáját hozza el különböző stílusokban, számos nyelven a LEGO VIDIYO élményhez. 1932 óta a LEGO Csoport célja az, hogy a játék segítségével inspirálja a gyerekeket, elősegítve ezzel a készségfejlesztésüket is. A most létrejött partnerséghez a játékinnováció- és fejlesztés terén szerzett szaktudásával járul hozzá, amelyet azok alatt az évtizedek alatt gyűjtött, amióta játékot fejleszt gyerekek és családjaik generációi számára szerte a világon.

 

„Ez az innovatív és globális együttműködés, melyet a zene és a játék kapcsolata tesz lehetővé, elősegíti a gyerekek kreativitásának fejlesztését. Az önkifejezés gyakorlásával megrendezhetik és megvalósíthatják saját videóklipjeiket, melyeket másokkal is megoszthatnak. A LEGO VIDIYO nagyszerű módja annak, hogy több millió gyerek különféle dalt fedezhessen fel, miközben kedvenc előadójukról is többet tudhatnak meg” – mondta Olivier Robert-Murphy az Universal Music Group és Brands ügyvezető alelnöke.

 

A LEGO VIDIYO egy teljesen új, vizuális világot nyújt, amely minden szempontból eltér az eddigi LEGO készletektől. A színes márkába az alkalmazás, a LEGO szettek, valamint a különböző termékek tartoznak, amelyek a Bravado, a Universal Music Group globális merchandise és márkavállalata közreműködésében valósulnak meg. 

 

Az első LEGO VIDIYO termékek 2021. március 1-jétől lesznek elérhetők a legtöbb országban.

 

____________________ 

* A LEGO Play Well 2020 riportja: A 2020. májustól júniusig tartó piackutatásában 18 ország vett részt, köztük 18 117 szülő, 1,5 és 12 éves kor közötti, valamint 12 591 5 és 12 éves kor közötti gyerek.

** A UMG 2019-es felmérésében Nagy-Britanniában, Dániában és az Egyesült Amerikai Államokban a felnőttek, valamint a 6 és 10, illetve 11 és 13 év közötti korosztály vett részt, közülük 1500 gyermek és 1200 szülő.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32