Másképp viszonyulunk a pénzhez: eljött a mesterséges intelligencia ideje
Egy új kutatásból kiderül, hogy a járvány fokozta az emberek aggodalmát mind a személyes, mind a vállalati pénzügyek terén, miközben megnőtt a technológiába vetett bizalom.
2020 megváltoztatta a pénzhez való viszonyulásunkat: az emberek ma már jobban bíznak a technológiában, mint saját magukban, ha a pénzügyeik kezeléséről van szó – derül ki az Oracle új tanulmányából.
A 14 ország több mint 9000 fogyasztójának és üzleti vezetőjének megkérdezésével készült felmérés kimutatta, hogy a koronavírus-járvány világszerte növelte a financiális szorongást, elkeseredettséget és félelmet, továbbá megváltoztatta, hogy kire és mire bízzuk a pénzügyeink intézését. Mindemellett az is kiderül belőle, hogy az emberek kezdik újragondolni a vállalatok pénzügyi csapatai és a személyes pénzügyi tanácsadók szerepét és fókuszterületeit.
A koronavírus pénzügyi szorongást, elkeseredettséget és félelmet generált
A világjárvány romboló hatással volt az emberek és a pénz kapcsolatára – otthon és a munkahelyen is.
• Az üzleti vezetők körében a pénzügyi szorongás és stressz 186 százalékkal nőtt, a fogyasztók esetében pedig megduplázódott.
• Az üzleti vezetők 90 százaléka aggódik amiatt, hogy milyen hatással lesz a koronavírus a szervezetre: a leggyakoribb félelmek a lassú gazdasági felépülésre vagy recesszióra, illetve a költségvetés csökkenésére és a csődbemenetelre vonatkoznak.
• A magánszemélyek 87 százalékának vannak félelmei a pénzügyeivel kapcsolatban, többek között a munkahely vagy a megtakarítások elvesztésére, illetve az életre szóló eladósodásra vonatkozóan.
Ezek az aggodalmak még éjszaka sem hagyják nyugodni az embereket: a magánszemélyek 41 százalékát gyötri álmatlanság a pénzügyi helyzetük miatt.
Az emberek a pénzügyek kezelésének jobb megoldásaként tekintenek a mesterséges intelligenciára
A koronavírus hatására bekövetkezett pénzügyi bizonytalanság változást hozott abban, hogy kire és mire bízzuk rá a pénzügyeinket. Az összetett pénzügyi kérdésekben való eligazodáshoz a fogyasztók és az üzleti vezetők egyre inkább bíznak a technológiában az emberek helyett.
A magánszemélyek és az üzleti vezetők 67 százaléka jobban bízik a mesterséges intelligenciában, mint az emberi erőforrásban, ha a pénzügyek kezelésére kerül a sor. Az üzleti vezetők 89 százaléka szerint a robotok javíthatják a munkavégzést azzal, hogy felismerik a csalásokat, számlákat állíthatnak elő és költség-haszon elemzéseket hajthatnak végre.
A fogyasztók többsége maga helyett inkább egy robotra bízná saját pénzügyeinek kezelését: 63 százalékuk a személyes pénzügyi tanácsadóknál is jobban bízik a robotokban; 33 százalékuk úgy véli, hogy a robotok segítenek a csalások felismerésében; 22 százalék szerint pedig a mesterséges intelligencia segít a kiadások csökkentésében.
A pénzügyi csapatok és tanácsadók szerepe sosem lesz már ugyanaz
Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjanak a technológia folyamatosan növekvő befolyásához, a vállalatok pénzügyi szakembereinek és a személyes pénzügyi tanácsadóknak egyaránt át kell látniuk a változásokat és új készségeket kell elsajátítaniuk. Az üzleti vezetők 56 százaléka úgy véli, hogy a robotok a következő öt évben átveszik a vállalat pénzügyi szakembereinek szerepét. A technológiától várnak segítséget a pénzügyi feladatok elvégzéséhez, ideértve a pénzügyi jóváhagyásokat, a költségvetés-tervezést és -előrejelzést, a pénzügyi jelentéseket, valamint a megfelelés- és a kockázatkezelést.
Mindemellett a magánszemélyek 42 százaléka gondolja úgy, hogy a robotok a következő öt évben le fogják váltani a személyes pénzügyi tanácsadókat az olyan területeken, mint a fizetési határidők betartása vagy a növekvő felesleges kiadások kezelése. Azonban a fogyasztók továbbra is a személyes pénzügyi tanácsadóktól igényelnek útmutatást az olyan nagy kiadásokkal kapcsolatos döntésekben, mint a ház- vagy személygépjármű vásárlás, illetve a nyugdíjmegtakarítás megtervezése.
Változtak a vásárlási szokások és a készpénzhez való viszony
A fogyasztók 60 százaléka válaszolta azt, hogy a járvány megváltoztatta az árukra és szolgáltatásokra vonatkozó vásárlási szokásaikat. 72 százalékuk máshogy kezeli a készpénzt a 2020-as események hatására, több mint egynegyedük pedig arról számolt be, hogy többé nem vásárol kizárólag készpénzt elfogadó üzletekben.
A vállalkozások gyorsan reagáltak a változásokra: az üzleti vezetők 69 százaléka fektetett be digitális fizetési infrastruktúrába, 64 százalékuk pedig új megoldásokat vezetett be a vevői elköteleződés érdekében vagy épp átalakította az üzleti modelljét a koronavírus hatására. A szervezetek 51 százaléka már most mesterséges intelligenciát használ a pénzügyi folyamatok kezeléséhez, ez a szám a fogyasztók esetében 27 százalék.
„Magán- és szakmai életünk pénzügyi folyamatai az elmúlt években egyre inkább digitálissá váltak, és a 2020-as események tovább gyorsították ezt a tendenciát” – nyilatkozta Jürgen Lindner, az Oracle marketing alelnöke. „A digitális vált az új normává, és az olyan technológiák, mint a mesterséges intelligencia és a chatbotok, alapvető szerepet játszanak a pénzügyek kezelésében. Kutatásunkból kiderül, hogy a fogyasztók a személyes pénzügyi tanácsadók helyett inkább ezekben a technológiákban bíznak a pénzügyi jólétük kiépítésénél, és az üzleti vezetők úgy látják, hogy ez a trend át fogja alakítani a vállalatok pénzügyi szakembereinek szerepét. Azok a szervezetek, amelyek nem teszik magukévá ezeket a változásokat, azt kockáztathatják, hogy lemaradnak a versenytársaikhoz képest; rossz hatást gyakorolnak a munkavállalók termelékenységére, moráljára és jól-létére; továbbá nem fogják tudni bevonzani a mesterséges intelligenciát használó pénzügyi tehetségek következő generációját.”
Módszertan
A kutatási eredmények a Savanta, Inc. 2020. november 10. és december 8. között végzett felmérésen alapulnak, ami 9001 ember megkérdezésével készült 14 országban (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Németország, Hollandia, Franciaország, Kína, India, Ausztrália, Brazília, Japán, Egyesült Arab Emírségek, Szingapúr, Mexikó és Szaúd-Arábia). A felmérés a fogyasztók és az üzleti vezetők pénzzel, pénzügyekkel és költségvetéssel kapcsolatos hozzáállását és viselkedését vizsgálta, valamint a mesterséges intelligencia (AI) és a robotok szerepét a pénzügyi feladatok elvégzésében és menedzselésében.
Kapcsolódó cikkek
- A gépi tanulás lesz a legfontosabb technológia az internet indulása óta
- A mesterséges intelligencia a világjárvány egyik nagy nyertese
- Digitális valóság: játékból munkaeszköz
- A közép-kelet-európai szervezetek felismerték a digitális befektetések fontosságát
- MLOps: úton az iparosított mesterséges intelligencia felé
- Az ellátási lánc jövője: cobotok, drónok és mesterséges intelligenciás kamerák
- Tudásmegosztó platformot mutatott be az LG és az Element AI
- Az Oracle bejelentette új adatbázis-verzióját, az Oracle Database 21c-t
- Tech Trends 2021: A pandémia ellenállóbbá tette a vezetőket
- A Samsung a legújabb fejlesztéseit mutatja be a CES 2021 virtuális kiállításon
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.