Együttműködik a Vantage Towers és az Antenna Hungária
A Vantage Towers és az Antenna Hungária együttműködési megállapodást írt alá azzal a céllal, hogy a bázisállomások hatékony kihasználásával közösen javíthassák Magyarország hálózati lefedettségét. A megállapodás értelmében az Antenna Hungária a Vantage Towers tornyain hírközlési szolgáltatásaihoz szükséges berendezéseket fog elhelyezni és beüzemelni.
Hosszútávú partnerségre lépett a Vantage Towers és az Antenna Hungária. A Vantage Towers 2020 novemberében kezdte meg működését Magyarországon azzal a céllal, hogy támogassa Európa digitális transzformációját. A vállalat nem először működik együtt az Antenna Hungáriával – a bázisállomások hatékony kihasználását már korábban megkezdték 39 betelepüléssel.
A mostani együttműködés lehetővé teszi az Antenna Hungária számára a Vantage Towers tornyain hírközlési szolgáltatásaihoz szükséges híradástechnikai konténerek, beltéri és kisegítő berendezések, parabola és rádióantennák, valamint az ezekhez kapcsolódó kábelek és egyéb eszközök elhelyezését és beüzemelését.
A Vantage Towers célja, hogy fenntartható módon tegye elérhetővé a szükséges infrastruktúrát Európa digitális fejlődéséhez, ezért a berendezéseknek nyújtott helyen túl szolgáltatja az új berendezések működéséhez szükséges áramot is, melyet a környezettudatosság jegyében 100%-ban megújuló forrásból biztosít.
Nagy öröm számunkra, hogy a hazai telekommunikációs szektor egyik meghatározó szereplője vonzónak találja a velünk való közös munkát és hosszútávon kíván velünk együttműködni. Fontos kiemelnem, hogy az együttműködés értelmében a Vantage Towers az Antenna Hungária által újonnan elhelyezett és beüzemelt eszközök üzemeltetőjévé is válik, arra pedig különösen büszkék vagyunk arra, hogy ezt az üzemeltetői feladatot fenntartható módon, a környezettudatosság jegyében 100%-ban megújuló forrásból tudjuk biztosítani – mondta Dr. Budai J. Gergő a Vantage Towers Magyarország vezérigazgatója.
Minden olyan együttműködés kiemelten fontos az Antenna Hungária számára, amely segítségével még jobbá tehetjük szolgáltatásaink minőségét. A Vantage Towers Magyarországgal kötött megállapodással az előbbieken túl, a megújuló forrásokból biztosított energia felhasználás segítségével környezetünk védelme is kiemelt szerepet kap, amit felelős létesítmény-üzemeltetőként örömmel üdvözlünk – nyilatkozta Árki Zsolt, az Antenna Hungária Zrt. műszaki igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát
- NMHH-felmérés: jól teljesítenek a hazai hírközlési hálózatok a felhasználók szerint
- Jobb kapcsolódás, rugalmas hálózati sebesség
- Új internetes infrastruktúrát fejleszt a Cisco
- Amikor az egész család otthon tölti az ünnepeket, akkor van a legnagyobb szükség a WiFi-re
- Az Antenna Hungária marad az országos földfelszíni digitális televízió-műsorszóró hálózatok üzemeltetője
- A Magyar Telekom az egész országban gigabites hálózati képességet biztosítana
- A Zyxel új eszközével tovább növelhető a lefedettség
- A Buckingham-palotában is magyar IoT-megoldásokat használnak
- A Magyar Telekom 2017-ben is folytatta intenzív hálózatfejlesztését
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.