Jönnek a digitalizált mosodák
Nyugat-Európában és a világ számos országában évtizedek óta megszokottnak számít, hogy a társasházakban, lakóparkokban, kollégiumokban és kempingekben mosodák üzemelnek, valamint önműködő, önkiszolgáló mosodahálózatok érhetőek el.
Már Magyarországon is egyre többen ismerik fel ezeknek a létesítményeknek és gépeknek az előnyeit, csakhogy a hagyományos működési modellek sok esetben inkább hátráltatják, mint ösztönzik az embereket a szolgáltatás igénybevételére. Erre talált ki egy izgalmas megoldást a nagy múltú német vállalat, melynek segítségével nálunk is megjelennek a „digitalizált mosodák”.
Mobilunkkal intézhetjük a mosást, a textíliáink tisztítását
Ma már az internet és az okoseszközök életünk szerves részét képezik, és egyre több hétköznapi tevékenységet végzünk applikációk segítségével. A Miele professzionális ipari mosó- és szárítógépei a cég fejlesztési kutatóközpontja által megálmodott és megvalósított appWash digitális szolgáltatással együtt olyan megoldást nyújtanak, ami a mai ember számára vonzóvá teszi a mosodák igénybevételét. Bármilyen mosodáról is legyen szó – működjön lakóparkban, kollégiumban vagy vállalkozásként –, a szolgáltatás egy applikáción keresztül lesz elérhető, így akár a mobilunkról is intézhetjük a tisztítást.
„Egyre nagyobb az érdeklődés az ilyen mosodák iránt, és ma már nem csak a külföldiek keresik, hanem a fiatalok – főleg egyetemisták – is kezdik használni” – mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. kereskedelmi és pénzügyi vezetője.
Az appWash alkalmazás megmutatja a felhasználóknak a környéken elérhető gépeket, lefoglalhatják azokat, kiválaszthatják a kívánt mosási és szárítási programokat, és a fizetést is rendkívül egyszerűen intézhetik.
„Ma már mindent a telefonunkon intézünk, miért ne lehetne a telefonnal mosni? Az appWash technológia segítségével már ez is lehetséges! Szerencsére egyre több mosoda ismeri fel, hogy erre nekik is szükségük van, hiszen ez hatékonyabbá és egyszerűbbé teszi az egész rendszert. Az appWash Pay ráadásul elszámolja a mosodában történt összes befizetést, így ezek is egy helyen megtalálhatóak. Az app kifejezetten felhasználóbarát és megbízható, minden téren digitalizálja a mosoda vezérlését, csökkentve ezzel a mindennapi üzemelés költségeit” – tette hozzá a szakértő.
Az újépítésű lakóparkok alaptartozéka lehet
A modern apartmanházak és lakóparkok építtetőinek is érdemes fontolóra venni, hogy a huszonegyedik században valóban korszerű, digitális megoldásokat nyújtsanak az ingatlanok iránt érdeklődőknek. A Mielemed szakértője szerint ez minden esetben kiváló üzleti lehetőség és jól megtérülő befektetés.
„Aki ilyen befektetésen gondolkozik, annak szakemberek bevonásával ingyen és bérmentve segítünk megtervezni a mosodáját. Fontos, hogy olyan helyen legyen kialakítva a rendszer, ahol megfelelő a víz és áramellátás. Ezeket a gépeket akár napi non-stop 24 órás használatra fejlesztették ki, és nagyon erős ipari alkatrészekkel szerelték fel. A Miele & Cie. KG a készülékeit szabadalmaztatja. Az ipari készülékeit fertőtlenítő programokkal gyártja-hiszen napjainkban ez fontosabb, mint eddig bármikor” – mondta Huber Anikó, a Mielemed MPM Kft. kereskedelmi és pénzügyi vezetője.
Csúcsminőség hosszú távra
Egy mosoda sikeres üzemeltetésének alapja nem lehet más, mint a megbízható mosodai készülékek alkalmazása. Mindenképp olyan mosodatechnikai berendezésekre van szükség, amelyek makulátlan tisztaságot biztosítanak, hosszú időn keresztül, akár évtizedekig bírják az intenzív igénybevételt, és az elmaradhatatlan karbantartási munkálatok is egyszerűen elérhetők. A mosó- és szárítógépek további hatalmas előnye a készülékek toronyba történő építésének lehetősége. Egymásra helyezve a mosógép-szárítógép tornyok kis alapterületet igényelnek, így helytakarékossági szempontból is optimális választást jelentenek.
Az appWash a jövő digitális szolgáltatása, amely az egész világon a legmodernebb technológiát nyújtja a mosodák számára. A felhasználók az appWash-alkalmazást ingyenesen tölthetik le okostelefonjukra, és bárhonnan hozzáférhetnek a mosoda kínálatához.
Kapcsolódó cikkek
- Hamarosan indul a Bolt ételrendelő szolgáltatása Magyarországon
- Dunakeszin sem kell futni a busz után
- Se készpénz, se jegy, de még mobil sem kell az új parkolási rendszerhez
- A MyTelenorban 10% adatjegy-kedvezmény jár a számlásoknak
- A Lime a fővárossal együttműködve hozza el Budapestre elektromos rollerjeit
- Így készül a Taxify a szilveszteri és újévi taxiforgalomra
- Ma 14 órától indul a Taxify Debrecenben
- Egyszerűbb foglalás és felhasználóbarát beszállókártya az új Wizz applikációban
- Egyre népszerűbb a CIB Bank mobilalkalmazása
- Hamarosan a Balaton körül is navigálhatunk a McDonald’s mobilos applikációjával
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.