Csökkent a járvány alatt a televíziós termékmegjelenítések száma
A koronavírus-járvány miatt 2020 második félévében tizenhárom százalékkal csökkent a televíziós termékmegjelenítések száma 2019 azonos időszakához képest – ez is kiderül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi, március 30-ai ülésén elfogadott új tanulmányból. A grémium nyertest hirdetett a Budapest 89,5 MHz frekvencia pályázatán, felhívást írt ki két vidéki helyi frekvenciára és elfogadott további három tervezetet.
Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntések
A testület a szolgáltató kérelmére a május 3. és október 29. közötti időszakra ideiglenes jellegű kereskedelmi szerződés megkötéséről döntött a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel, amely a Spirit FM néven hallható szolgáltatását sugározza majd a Budapest 92,9 MHz-es frekvencián. A hatályos szabályok szerint a médiaszolgáltató az eddigi, Budapest 87,6 MHz frekvencia közösségi használatáról lemondott.
A tanács megállapította, hogy a Budapest 89,5 MHz körzeti rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat nyertese az egyedül pályázó Radio Plus Kft.
A szolgáltatók kérelmére a Médiatanács engedélyezte, hogy április 1-jétől a VLNC FM Rádió Kft. Székesfehérvár 101,8 MHz-en működő jogosultsága, valamint a Best Rádió Kft. Eger 100,7 MHz-en, Zalaegerszeg 88,9 MHz-en és Szolnok 102,4 MHz-en működő jogosultságai is hálózatba kapcsolódjanak a budapesti Best FM-mel. Ettől a naptól egyúttal a szolnoki szolgáltatás Amadeus Rádió helyett 102,4 Best FM néven sugározza műsorait.
Véglegesítette a grémium a Szekszárd 104,5 MHz és a Salgótarján 99,3 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű pályázati felhívásait, valamint elfogadta a szintén közösségi Szekszárd 102,5 MHz, a Komló 91,4 MHz és a kereskedelmi jellegű Pápa 95,7 MHz-re vonatkozó tervezeteket. A dokumentumok a hatóság honlapján olvashatók.
A Gyula Televízió szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a grémium, amiért a Híradó egyik decemberi, négyszer sugárzott adásában egy helyi húsmárka részletes bemutatásával vásárlásra sarkallhatták a nézőket. Ilyet a törvény csak reklámblokkban engedélyez. A testület figyelmeztette a Városi Televízió Szeged szolgáltatóját is, amiért az ÉPI-TECH című műsor egy vizsgált januári adásában a támogató építőipari cégről és annak termékeiről olyan reklámértékű információkat közölt, amely a vállalkozás szolgáltatásainak igénybevételére ösztönözhetett.
Kevesebb saját készítésű műsor, kevesebb termékmegjelenítés
A Médiatanács elfogadta a legfrissebb, termékmegjelenítéseket vizsgáló tanulmányt, amely az országos kereskedelmi televíziók 2020 második félévében sugárzott saját gyártású műsorait elemezte. A hat hónap alatt 2427-féle márkát hirdettek így. Összesen 17 675 ilyen típusú hirdetés szerepelt az RTL Klubon és a TV2-n, ami 13 százalékkal kevesebb a 2019 azonos időszakában regisztráltakhoz képest (20 412). Ennek legfőbb oka a koronavírus-járvány következtében kialakult műsorstruktúra-változás lehet: a saját készítésű műsorszámok forgatása nehézkessé vált, a gazdasági változások miatt kevesebb lett a hirdető. A legtöbb hirdetés – 3415 eset – az RTL Klub Reggeli című műsorához kapcsolódott, amit a Fókusz (1428) és Az év hotele (1085) követett. A TV2 legtöbb termékmegjelenítéses műsora, a Mokka (575) a nyolcadik helyet szerezte meg.
A nők még mindig alulreprezentáltak a televíziós hírműsorokban
A Médiatanács elfogadta a hírműsorok társadalmi sokszínűségét – az egyes társadalmi, gazdasági és etnikai csoportok reprezentációját – vizsgáló legfrissebb, 2020-ra vonatkozó hatósági tanulmányt. Az elemzett kategóriákon belül az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági élet szereplői közül a szolgáltatási szféra képviselői jelentek meg leggyakrabban, összesen 76,5 százalékban. A nemek megjelenési arányai átlagosan közel háromnegyedes többséget mutattak a férfiak javára: a nők legtöbbször (29,4 százalék) a kereskedelmi hírműsorokban kaptak nyilvánosságot. A vizsgálat a következő közszolgálati és kereskedelmi hírműsorokat dolgozta fel: M1 esti Híradó; Duna TV Híradó; Kossuth rádió 180 perc, Déli Krónika, Esti Krónika, TV2 Tények, RTL Klub Híradó, Magyar ATV Híradó, Hír TV Híradó.
Kapcsolódó cikkek
- Megduplázódott az új magyar tévéreklámok aránya az előző félévben
- Médiatanács: 520 millió forint tévéműsorok készítésére
- Médiatanács: eredménytelen a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat
- Már bátrabban jelentek meg szponzorüzenetek a tévéműsorokban a második hullám alatt
- Folytatódik a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárása
- Közel 220 millió forint harmincegy tévének és rádiónak
- Két vidéki nagyváros médiapiacát vizsgáló tanulmányt fogadott el a Médiatanács
- Bíróságon támadták meg a Médiatanács Budapest 92,9 MHz-es frekvenciapályázatát
- Négy vidéki frekvenciapályázaton hirdetett nyerteseket a Médiatanács
- Újabb szakaszához ért a Budapest 92,9 MHz frekvencia pályázati eljárása
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.