Látványosan gyűlt az e-hulladék tavaly

forrás: Prím Online, 2021. április 22. 11:10

Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt – derül ki a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból. 2020-ban több mint harmadával több e-hulladék került a feldolgozóhoz, mint előző évben, a leadott össztömeg közel kétharmada pedig hasznos anyagként vissza is került a gazdaságba. A műszaki áruházlánc, látva vevői növekvő igényét, maga is fejleszti folyamatait: hulladékgazdálkodása idéntől még hatékonyabbá válik.

Összesen 1648 tonna elektromos, vagy elektronikus hulladék került tavaly a feldolgozóhoz, csak a MediaMarkt vásárlóitól. Ez a mennyiség 36%-kal több, mint a 2019-ben leadott 1216 tonna. A készülékek közel 80%-a háztartási nagygép és hűtőgép, de háztartási kisgépek és képmegjelenítő berendezések (monitorok, televíziók) is szép számmal kerültek a feldolgozó telepre. 

 

A leadott e-hulladék látványos mennyisége a járványidőszaknak is betudható, hiszen a huzamosabb otthonlét a háztartások életét nagyban átszervezte: a rendkívüli korlátozások idején például sokan betáraztak fagyasztott élelmiszerből és sok esetben le is cserélték a régi hűtőkészüléket egy újabbra. A műszaki áruházlánc beszámolója szerint a fagyasztószekrények és fagyasztóládák többszörösét adták el előző év azonos időszakához képest, és hasonlóan teljesítettek a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények is. A műszaki cikkek iránti érdeklődést továbbá az otthoni munkára és a digitális oktatásra való átállás is fokozta, mely sok esetben a régi készülékek leadását is magával vonta.

 

 

A leadott elektronikai hulladék jelentős része újrafeldolgozásra kerül. Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője elmondta, hogy a MediaMarkt által hozzájuk eljuttatott berendezésekből 61%-ban sikerült olyan anyagokat kinyerni (vas, réz és alumínium hulladékot), melyek kohászati feldolgozás után nyersanyagként hasznosulnak a termelésben.

 

A feldolgozók emellett a veszélyes összetevőket is eltávolítják ezekből a berendezésekből, így a vásárlók a környezet védelmének szempontjából a legjobb helyre juttatták el megunt vagy elhasznált műszaki eszközeiket.

 

„Jó látni, hogy a vásárlóink nagy része, amikor műszaki berendezésekbe ruház be, arról is gondoskodik, hogy a régi készülékek is a megfelelő helyre kerüljenek és a megfelelő módon hasznosuljanak – ezzel csökkentve a környezetterhelést.” – osztotta meg gondolatait Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója. „A felelős vásárlói szemléletre szeretnénk felelős kereskedői szemlélettel válaszolni, így idéntől tovább fejlesztjük hulladékgazdálkodási folyamatainkat, melyek a beszerzés, vásárlás, vagy szállítás során keletkező valamennyi hulladéktípusra is kiterjednek.” – tette hozzá Szilágyi.

 

Az említett fejlesztés legelső lépéseként, a műszaki áruházlánc országosan központosítja a hulladékgazdálkodási folyamatát, mely kiterjed mind a csomagolási, elektronikai, illetve veszélyes hulladékok kezelésére. Az áruházak egységesen meghatározott munkamódszerekkel fogják szelektíven gyűjteni és kezelni a hulladékot, tőlük pedig központilag tervezett logisztikával gyűjtik ezeket össze. Ez által a hulladék sokkal gyorsabban jut el azokhoz a feldolgozó partnerekhez, akiknél környezetbarát módszerrel zajlik majd a végfelhasználásuk. Mindez által a logisztikával járó környezet-terhelés is csökken, így nem csak a visszagyűjtés, hanem a szállítás folyamata is hatékonyabb lesz.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32