A Sony közreműködik a római okos város kísérleti projektben
A Sony Europe bejelentette, hogy az AI feldolgozóegységgel felszerelt IMX500 képérzékelői három, az Envision által szervezett okos város kísérlet alapját képezik Rómában, amik a városi közlekedés okozta környezetszennyezést és a gyalogos átkelőhelyen történő baleseteket hivatottak visszaszorítani.
A kísérlet fő célja az, hogy az IMX500 használatával létrejöjjön az okos parkolási rendszer, amely csökkenti a parkolóhelyek keresése által okozott környezetszennyezést és a forgalmi dugókat. A kísérlet során a kezdeményezők arra törekednek, hogy egy mobilalkalmazás segítségével felbecsüljék azon rendszer a hatékonyságát, ami jelzi a sofőröknek a legközelebbi szabad parkolóhelyet.
A tesztelési folyamat az okos város rendszereiről készült tanulmányra épül. A rendszerek a tömegközlekedési hálózat kapacitását és növekedését hivatottak biztosítani a le- és felszálló utasokat számláló okos buszmegállókkal. A rendszer ezzel azonosítja az esetleges túlterhelést a buszok gördülékenyebb utasellátása és a költségoptimalizálás érdekében.
Továbbá a sofőröket egy járdán működő, alacsony késleltetésű riasztórendszer fogja figyelmeztetni arra, ha egy gyalogos átkel az úton, így csökkentve a gyalogátkelőn történő balesetek számát.
A kísérlet várhatóan júniusban veszi kezdetét.
Az IMX500 az első képszenzor, ami mesterséges intelligenciával rendelkezik. A konfiguráció lehetővé teszi, hogy a kísérlet során olyan metaadatokat gyűjtsenek ki, amik a szabad parkolóhelyeket, egy zebrán átkelő gyalogost, illetve a buszról le– és felszálló utasok számát dolgozzák fel. Az adatvédelmi rendeletek értelmében a szenzor nem tárolja az információk gyűjtése során elkészült képeket.
Ez a módszer csökkenti a sávszélességet igénylő hálózatok használatát és az energia- és kommunikációs költségeket, valamint hozzájárul az állampolgárok adatvédelmének biztosításához is.
A Sony Europe elkötelezett amellett, hogy támogassa az okos városok fejlesztését és megvalósítását, és a városok különböző problémáinak megoldásában a Sensing as a Service (SeaaS) üzleti modell használatával.
A nagyvárosokat érintő problémák: forgalom, torlódások és a gyalogosok biztonsága
A város vezetése szerint a forgalmi dugók kialakulásában meghatározó szerepe van a parkolóhelyet kereső autósoknak, ezért a kísérlet során megpróbálják számszerűsíteni a problémát. A Sony képalkotó és képérzékelő technológiái közösségi célokat is ellátnak, és illusztrálják, hogy az IMX500 képszenzor képes enyhíteni a zsúfolt városok problémáit.
A gyalogosok és a járművek közötti távolság a gyalogosok biztonságát mérő fő mértékegység. A kísérlet célja, hogy mennyiségi elemzés segítségével megelőzze a gyalogos baleseteket a kereszteződésekben a jelzőmechanizmusok segítségével.
Antonio Avitable, a Sony vállalati szövetségért és befektetésért felelős igazgatója az alábbiakat nyilatkozta: „Ez a projekt egyértelmű példája annak, hogy a Sony képérzékelő megoldásai a felhasználók érdekeinek szolgálása mellett képes az emberek adatainak védelmére is.”
„Az IMX500 segít abban, hogy a fenntarthatóbb és élhetőbb városokkal kapcsolatos elképzeléseinket minél hamarabb megvalósíthassuk.”
A megvalósuló technológia
Róma belvárosában számos Genius típusú okosszenzort telepítettek. A tesztfázisban neurális hálózat kiépítésére került sor a rendelkezésre álló parkolóhelyek, valamint a buszmegállókban várakozó, a buszra le- és felszálló, valamint az gyalogos átkelések vagy az gyalogos átkelőknél várakozók számának azonosítására.
Minden Genius okosszenzor két érzékelőből áll, amelyek a környező utakra és a parkolóhelyekre fókuszálnak. Az érzékelők valós idejű, neurális hálózatok által kidolgozott adatokat küldenek a szabad parkolók pontos helyéről, a gyalogosok előfordulásáról és az autóbuszmegállókban sorakozó emberek számáról.
Ingyenes parkolóhely-alkalmazás
Az ingyenes parkolóhelyek pontos helye az okosszenzornak köszönhetően valós időben látható. Ezt követően az intelligens szenzorba integrált érzékelő neurális hálózat segítségével az adatokat azonnal feldolgozza, és elküldi a partnercég, az Envision felhőszoftver-platformjára. Az ingyenes parkolóhely koordinátáit valós időben mutatják a térképen, amely az adott terület felé tartó sofőr által használt mobileszközön jelenik meg.
A gyalogosok biztonsága
A megoldás a különböző helyszíneken megméri és összehasonlítja a gyalogosok jelenlétét. A neurális hálózat érzékeli a járókelőket az átkelőhelyeken, és fényjelzéssel figyelmezteti a járművezetőket.
Okos buszmegállók
A sor hosszára és a buszra fel- és leszálló emberekre vonatkozó adatokat az okosegységekben található érzékelő neurális hálózaton keresztül dolgozza fel, és küldi az Envision szoftverplatformnak. A felület a buszközlekedési hálózat tervezésének és ütemezésének javítása érdekében összesíti és elérhetővé teszi az adatokat a nyilvános buszhálózatot irányító személyzet számára. „Zsúfolt” jelzővel illetik azokat a járatokat, melyek túlterheltek, ezáltal elkerülhetők lesznek a teli buszok, könnyebben lehet menedzselni a közlekedési infrastruktúrát, és javítani a polgárok utazási élményét.
A kísérletet Róma városában több olasz startup vállalkozás együttműködésével és a Sony Europe támogatásával végzik.
- TTM csoport (DP Control) – Felelős az okosegységben található IMX500 képérzékelő telepítéséért.
- Envision – Felelős az okosegységek fejlesztéséért. Az Envision „End2End as a service” infrastruktúrákat tervez és fejleszt az intelligens városok és az IoT számára, amelyeket az UrbanVision szoftverplatformon keresztül kezel.
- Citelum – Európában és világszerte vezető vállalat a közvilágítás piacán, mely széles körű tapasztalattal büszkélkedhet a közúti jelzőtáblák, a videós megfigyelés, a városi elektromos járművek és szolgáltatások, és a Wi-Fi hálózatok területén. A Citelum a projekt támogatója, és a közlekedési lámpákon található okosegységek telepítéséért, a jelzőlámparendszerek rendes és rendkívüli karbantartásáért, valamint a fényjelző táblákért és a forgalomszabályozásért felelős Róma városában.
Kapcsolódó cikkek
- Világhírű 6G és Tactile Internet szakértő a BME Innovációs Napján
- Mesterséges intelligencia: az IT biztonsági szakemberek szuperereje
- Vanda már chatelni is tud
- Nem félnek, de betartják az óvintézkedéseket a hazai autósok
- Az új Sony objektív lenyűgöző felbontást, halk autofókuszt és gyönyörű bokeh effektust biztosít
- Nagy teljesítményű, vezeték nélküli hangsugárzók a Sonytól
- Mesterséges intelligenciával és adatelemzéssel küzdenek az erdőirtás ellen
- Közel 400 millió forintos bevétellel zárta a tavalyi évet a SentiOne
- Kárrendezés a technológia uralta jövőben
- 5 ok, amiért a szoftverrobotok egyre népszerűbbek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.