Elkészült a Magyar Telekom 2020-as Fenntarthatósági Jelentése

forrás: Prím Online, 2021. június 30. 12:26

Digitális fenntarthatóságról, klímavédelemről, esélyegyenlőségi és sokszínűségi lépésekről számol be a Magyar Telekom Csoport 2016-2020 közötti időszakra vonatkozó fenntarthatósági stratégiájának záró eredményeiről és a 2020-as év kihívásairól szóló friss jelentése.

Annak ellenére, hogy a világjárvány kiszámíthatatlanabbá tette a mindennapi működést, a Magyar Telekom Csoport fenntarthatósági célkitűzései stabilan teljesültek, így 2020-ban sikeresen zárult a vállalatcsoport negyedik, ötéves fenntarthatósági stratégiája. „Bár a koronavírus-járvány érkezésére senki sem számíthatott, utólag pontosan látjuk, hogy a krízis szorosan összefügg a természet és civilizációnk viszonyával, így minden korábbinál határozottabban mutat rá a fenntarthatósággal kapcsolatos kollektív felelősségünkre.” – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója. A Magyar Telekom számára ez a figyelmeztetés egyben megerősítés is, hiszen – mint azt jelentésük is bemutatja – a társaság évek óta elkötelezett a fenntarthatósági célok mielőbbi teljesítése mellett.

 

Visszatekintve a lezáruló ciklusra, 2016-ban a Magyar Telekom BE SMARTER! címmel indította útjára negyedik fenntarthatósági stratégiáját, a fő célkitűzéseket pedig a klímavédelem, az edukáció, valamint digitális fenntarthatóság mentén határozta meg a vállalatcsoport, melyek mellé 2018-ban a sokszínűség is kiemelésre került. 2020-ban az eddigi évekhez képest még inkább fontos szerepet kaptak a digitális és online megoldások, eddig sosem látott mértékben nőtt a továbbított adat mennyisége, akárcsak az online töltött idő, legyen szó munkáról, tanulásról, kapcsolattartásról vagy éppen szórakozásról. A járvány miatti korlátozások hatására lelassult a világ, ugyanakkor sok területen épp ellenkezőleg: felgyorsultak a folyamatok, hogy az újabb technológiák kiszolgálhassák a vírushelyzet hozta igényeket.  2020 első felében a vállalat gigabites hálózatfejlesztése elérte a kétmillió végpontot, így a hazai igénypontok 45 százalékán már gigabites szolgáltatást tud biztosítani. A másik fontos mérföldkő a kereskedelmi 5G szolgáltatás elindítása volt, melyet a távmunkára kényszerült vállalat fennakadás nélkül oldott meg, majd az év folyamán feszített ütemben kezdte meg a lefedettség kiterjesztését.

 

 

2020 év végére a Magyar Telekom Csoport tényleges kibocsátását sikerült a kijelölt 100 000 tonna CO2 alá szorítani (85 400 t CO2), 2020-ban pedig már hatodik éve működik a vállalat karbonsemlegesen, melynek része, hogy hazai villamosenergia-szükségletüket 100 százalékban megújuló energiaforrásból biztosítják.  Ezzel párhuzamosan az ügyfelek klímatudatosságát is szeretnék elősegíteni: 2019-ben bevezették az ExtraNet Zöld 1 GB adatbővítő opciót, amely az első kifejezetten zöld szolgáltatás a piacon.

 

A stratégiai időszak alatt a Magyar Telekom edukációt célzó programjai, úgy mint a LegyélTeis! programok, valamint a digitális edukációt és tudatformálást célzó non-spot tartalmak, több mint 2,5 millió embert értek el Magyarországon.

 

2020-ban a Magyar Telekom bevételének 35,6%-a származott fenntarthatóság felé mutatónak értékelt termékekből és szolgáltatásokból, emellett a vállalat innovációs költései közel 100%-a volt társadalmi és/vagy környezeti hasznosságú az elmúlt évben. A Magyar Telekom munkatársai az elmúlt 5 évben több mint 45 000 óra önkéntes munkát végeztek országszerte, ezzel több mint 140 millió forint értékben nyújtottak elvi hozzájárulást a magyar társadalomnak. Emellett több, mint 50 smart city és smart agriculture megoldással támogatta a vállalat a digitalizációs lehetőségek széles körű felhasználását Magyarországon.

 

Felismerve, hogy a hatékony vállalati működésben elengedhetetlen szerepe van a sokszínűségnek, 2018-ban új céllal bővült a stratégia. Felelős munkaadóként a Telekom kiemelt figyelmet fordít a munkahelyi diszkriminációmentességre, és törekszik a hátrányos helyzetű munkavállalói csoportok esélyegyenlőségének, biztonságos és kiegyensúlyozott érvényesülésének biztosítására. A nemek közötti esélyegyenlőség terén előrelépés, hogy a vállalat felsővezetésében 50-50 százalék a nemek aránya, míg a női vezetők aránya 27 százalék.

 

A Magyar Telekom Csoport fenntarthatósági törekvéseit több nemzetközi felelős befektetői szervezet is elismerte. A vállalat 2020-ban is megtartotta pozícióját az FTSE4Good indexcsalád tagjaként, mely értékelés a társaságot a szektor legjobban teljesítői közé sorolta. Emellett kiemelkedő az ISS ESG felelős befektetői értékelés is, amely a szektor három legjobban teljesítő vállalata közé sorolta a csoportot „B” Prime minősítéssel. Ezek az értékelések különösen fontosak, hiszen a Magyar Telekom szabad részvényeinek 45%-a felelős befektetők kezében van. 

 

Az elmúlt öt év eredményeit látva, a sikeresnek értékelhető stratégiai időszak lezárása egyben egy új kezdet is a Magyar Telekom Csoport működésében. 2021-ben új Fenntarthatósági stratégia kerül meghatározásra, új célokkal, amelyek mentén a vállalatcsoport továbbra is azon dolgozik majd, hogy megoldásaival és működésével egy élhetőbb és fenntarthatóbb holnap beköszöntét támogassa.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32