A Cisco AppDynamics az alkalmazások használatát kutatta

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 11. 09:56

A Cisco AppDynamics közzétette „App Attention Index” kutatássorozatának legújabb jelentését. Ebből kiderül, hogy a koronavírus-járvány kezdete óta a fogyasztók kiemelt mértékben támaszkodnak az alkalmazásokra és a digitális szolgáltatásokra. A világszerte több mint 13 ezer válaszadó digitális viselkedését vizsgáló tanulmány rávilágított, hogy a felhasználók egyre inkább zéró toleranciát tanúsítanak a nem, vagy nem megfelelően működő alkalmazásokkal szemben.  

Nem számít, hogy az alkalmazáson belül van-e a baj – például lassan betöltő oldalak, állásidő vagy biztonsági hibák – vagy olyan külső tényezők okozzák azt, mint a rossz internetkapcsolat, a lassú fizetési kapuk és egyéb technikai problémák. A fogyasztók szemében nincs különbség, a fennakadásokért az alkalmazást, illetve az azt üzemeltető céget, brandet (márkát) teszik felelőssé.

  • Az emberek 72%-a véli úgy, hogy az adott cég vagy brand felelőssége a digitális szolgáltatás vagy applikáció hibátlan működésének biztosítása.
  • 92%-uk elvárja, hogy a digitális szolgáltatások megbízható és konzisztens teljesítményt nyújtsanak.

 

 

 

Az alkalmazásélménybe fektető márkák nyerik el a felhasználói hűséget

A kutatásból kiderül, hogy a válaszadók többsége (85%) számára a mindennapok elengedhetetlen részévé váltak digitális szolgáltatások, és 84 százalékuk szerint ezek a szolgáltatások segítettek átvészelni a világjárványt. Ebből következően a fogyasztók lojalitása közvetlen kapcsolatban áll azzal, hogy melyik márka fektetett be jelentős mértékben digitális szolgáltatásainak fejlesztésébe a pandémia idején.  

  • 67%-uk lojálisabb lett az olyan márkákhoz, amelyek a világjárvány idején kivételesen magas minőségű digitális szolgáltatás biztosítottak. 

 

A márkák csak egy esélyt kapnak a „teljeskörű alkalmazásélmény” megteremtésére

A válaszadók jelentős hányadának (61%) örökre megváltoztak a digitális szolgáltatásokkal kapcsolatos elvárásai. 73% gondolja úgy, hogy még ha az élet vissza is tér a normális kerékvágásba, továbbra is támaszkodni fognak a világjárvány idején igénybe vett digitális szolgáltatásokra. Ez azt jelenti, hogy nem fog megszűnni az IT szakemberekre nehezedő nyomás: ahogy a digitális szolgáltatások az alkalmazások révén egyre egyszerűbben elérhetők a fogyasztók számára, úgy váltak egyre komplexebbé a szolgáltatásokat nyújtó cégek szempontjából. Az alkalmazások hátterében álló, multicloud környezetekben működő komplex modern architektúrák esetében kulcsfontosságú az átláthatóság: annak érdekében, hogy az IT részlegek képesek legyenek akár kódszinten is látni és optimalizálni a folyamatokat és a fogyasztók valóban hibátlan digitális szolgáltatást tapasztaljanak. 

 

A kutatás módszertana

A kutatás több mint 13 ezer fogyasztó megkérdezésével készült az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Indiában, Japánban, Oroszországban, Szingapúrban és az Egyesült Arab Emírségekben. A kutatást az Insight Avenue végezte 2021 júniusában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36