Alaposan átgondolt cégautó-szabályzattal zöldít az SAP Hungary
Négy év alatt a felére csökkenti az egy céges autójára eső károsanyag-kibocsátását az SAP Hungary. Az új cégautó-beszerzési szabályrendszer sikerét jól mutatja, hogy a türelmi idő ellenére is csak minden ötödik autócserénél jön képbe hagyományos benzinüzemű jármű.
Az SAP Hungary arculatához régóta hozzátartozik a prémium személyautókból álló vállalati flotta. A dolgozóknak biztosított céges autók munkaerőpiaci vonzereje jelentős. Ráadásul az SAP azon vállalatok közé tartozik, mely lízingkonstrukciók helyett inkább saját tulajdonban kezeli a – jelenleg 650 autóból álló – flottáját. „A cégautó-szabályzat felülvizsgálata régóta esedékes volt, és elsődleges szempontként kezeltük a fenntarthatósági elveknek való megfelelést. Ugyanakkor a munkatársak számára is élhető, és nem utolsósorban pedig költségek tekintetében is vállalható koncepció kialakítására törekedtünk” – meséli Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezető igazgatója.
Komoly lépés a környezettudatosság felé
A zöldítéshez ambíciózus célokat tűztek ki: az egy autóra jutó károsanyag-kibocsátást négy év alatt a felére csökkentik. Ez természetesen anyagilag pluszterheket jelent a cégnek, így szempont volt az is, hogy a költségek kontrollálhatók legyenek, ezért a cég új, környezetvédelmi szempontból differenciált beszerzési limiteket vezetett be. A kisebb kibocsátás eléréséhez segít, hogy az üzemanyagkártya segítségével követhető a fogyasztás és az éves keret felhasználása.
Az új szabályozás két pillérre épül. Az aktuális piaci árak alapján meghatározott értékhatárokat úgy alakították ki, hogy a kategórián belül lehetővé tegyék azonos komfortfokozatú autó kiválasztását bármelyik meghajtási mód esetén. Így elérhetővé válnak a belsőégésű motoroknál jellemzően drágább hibrid, plugin hibrid, és tisztán elektromos üzemű autók is az adott kategórián belül. Emellett fontos, hogy az üzemanyagra biztosított éves keret jelentősen csökken, ez pedig – a választás lehetőségét meghagyva – a kisebb fogyasztású modellek felé tereli a munkavállalókat. Ha valaki túllépi ezt a keretet, a többletet már neki kell kifizetnie. A vállalat székhelyén azonban korlátlan elektromos töltési lehetőséget biztosítanak az erre alkalmas autók számára; a lehetőséggel azok is élhetnek, akik saját tulajdonú autójukat használják.
Az SAP Hungary egyébként azzal számol, hogy az otthoni munkavégzés térnyerésével csökken az ingázásra fordított kilométerek száma, az elektromos töltési lehetőséggel rendelkező autóknál pedig a fogyasztás egy része vagy egésze a munkahelyen ingyenesen vételezett áramból valósul meg.
„A kibocsátás-csökkentési cél elérését nagyban segíti, ha az autóval megtett kilométerek számán is tudunk csökkenteni” – mondja Pintér Szabolcs. A megoldás nem is mindig a cég által biztosított autó: ha valaki ezt nem kéri, kompenzációban is részesülhet, valamint a cafeteriaként kapott kuponokat autómegosztó szolgáltatás igénybevételére fordíthatja. Aki pedig inkább két keréken szeret közlekedni, az bármikor igénybe veheti a cég ingyenes kerékpárflottáját, amelyben elektromos modellek is elérhetőek. Emellett az SAP már tervezi, hogy az adókedvezménnyel támogatott kerékpár-vásárlási programban is részt vesz.
Mindenki számára található jó megoldás
Az új struktúra figyelembe veszi a munkavállalók családi helyzetét is. Egy háromgyerekes családnak például tágasabb autóra van szüksége, amely jellemzően drágább is. A cég ezért az érintetteket további jelentős kedvezménnyel támogatja, amelynek összege ráadásul a környezetkímélőbb autók esetében még magasabb. A kínálat kialakításakor arra is ügyeltek, hogy elérhető legyen olyan modell, amelynek hátsó ülésén egymás mellett három gyerekülés is elfér.
Tarolnak a hibridek
A szabályozás bevezetése előtt a zöld autók kevesebb mint 1 százalékát tették ki a flottának. Az új szabályozás 2021. július 1-én lépett életbe, de a rugalmas átállás érdekében október 1-ig még türelmi időt biztosítanak a dolgozóknak. A pandémia alatt egyébként is sok autó cseréjét halasztották, és jellemzően kivártak a dolgozók a szabályok bevezetéséig. Így az elmúlt alig néhány hónapban a flottának több mint 12 százalékának lecseréléséről született döntés. A koncepció népszerűségét igazolja, hogy ezeknél a friss rendeléseknél dízelt már senki sem rendelt, 14%-ot képviseltek a villanyautók, további 25 százalékot a plugin hibridek, és 40 százalékot a sima hibridek. Csupán a fennmaradó 20%-ban választottak kizárólag belsőégésű benzines erőforrással üzemelő autót a kollégák.
A flottán túl is zöldítenek
A cégautó-beszerzések zöldítésén túlmenően sok egyéb területen is környezettudatos megoldásokat vezetett be az SAP. Még nagyobb hangsúlyt fektettek a szelektív hulladékgyűjtésre, és az egyébként korszerű irodaház energetikai lehetőségeinek még jobb kihasználására. Víz és világítás tekintetében sokkal takarékosabb lett a cég különböző érzékelők és időzítők beiktatásával. Természetesen száműzték az egyszer használatos műanyagokat az irodai területekről, de közösen találtak megoldást a dolgozók által legtöbbet látogatott menzák és kávézók üzemeltetőivel is az újrahasznosított anyagok bevezetésére és a saját használatú kávésbögrék és ételhordók preferálására. Ezekben a kérdésekben a Humusz Szövetséggel konzultáltak, és a változtatás kiterjedt a takarítók, konyhások és egyéb, nem SAP alkalmazott közreműködők képzésére is. „Általában is igaz az SAP-ra, hogy mindent megtervezünk, kiszámolunk, az eredményeket követjük, és elemezzük. Nem is mi lettünk volna, ha nem ezzel a tudatossággal viszonyulunk a fenntarthatóság kérdése iránt. Így konkrét bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani, hogy a környezettudatosság igenis kifizetődik, nem rontja a kényelmünket, és hosszútávon is együtt lehet élni a változtatásokkal, tehát valóban fenntartható” – foglalja össze a szemléletváltás lényegét Pintér Szabolcs.
Kapcsolódó cikkek
- Hamarosan foodpanda lesz a NetPincérből
- Személyi változások a Robert Bosch Kft. vezetésében
- A Xiaomi várakozásokat felülmúlóan teljesített a második negyedévben
- Most már a kutyák előtt is nyitva állnak a Telenor üzletei
- A DIGI Communications N.V. pénzügyi eredményei
- Elrajtolt az eMAG magyar vállalkozásokat segítő programja
- A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét
- A Samsung bejelentette fenntarthatósági törekvéseit
- Már saját tévéjük és podcastjuk is van a mestereknek
- A Magyar Telekom 2021. második negyedéves eredményei
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.