Széchenyi-egyetemi spinoff vállalkozás nyert támogatást termékfejlesztésre és hasznosításra

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 20. 12:40

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert támogatásnak köszönhetően üzletileg hasznosítható termék válhat a Széchenyi István Egyetem két kutatója, dr. Kovács Norbert és dr. Fülep Dávid vezetésével fejlesztés alatt lévő projektportfóliómenedzsment-szoftverből. Maga az egyetem, illetve az intézmény Menedzsment Campusa a szellemi termék létrejöttében, a pályázat előkészítésében és beadásában is fontos szerepet játszott.

A Széchenyi István Egyetem stratégiai célja, hogy az intézményben létrejövő kutatási eredmények, ötletek mind nagyobb részéből váljon üzleti siker. Mindehhez motiváló környezettel, személyes segítségnyújtással, tanácsadással, támogatás biztosításával járul hozzá. Ennek legfrissebb eredménye, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal útján meghirdetett, Gyorsítósáv elnevezésű pályázatán 89 millió forintot ítéltek oda a Smart Project Consulting Informatikai Kft.-nek. A cég tulajdonosa az egyetem két kutatója, dr. Kovács Norbert a Nemzetközi és Elméleti Gazdaságtan Tanszék és dr. Fülep Dávid a Matematika és Számítástudomány Tanszék munkatársa. Az elnyert forrás az általuk, valamint a Matematika és Számítástudomány Tanszék két matematikusa, dr. Hajba Tamás mestertanár és dr. Harmati István docens által jegyzett szellemi alkotás továbbfejlesztését és az ennek eredményeként létrejövő új termék piacra vitelét szolgálja.

 

Dr. Kovács Norbert és dr. Fülep Dávid a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campusa előtt. (Fotó: Májer Csaba József)

 

A szellemi alkotás – egy projektportfóliómenedzsment-szoftver – a Széchenyi István Egyetem egyik projektje kapcsán jött létre. Ezt az intézmény egy licenciaszerződés formájában átengedte a két oktató által birtokolt kft.-nek, cserébe a termék majdani hasznosításából származó bevétel egy része megilleti. Az egyetemnek emellett lehetősége van később akár tulajdonrészt is szerezni a vállalkozásban.

 

A cél a piaci bevezetés

„Az egyéni döntések számos torzítással terheltek. Például egy baleset kockázatának bekövetkezési valószínűségét hajlamosabbak vagyunk nagyobbra becsülni, ha a becslés előtt közúti balesetről hallottunk a hírekben, vagy a kollégák kiválasztásánál inkább olyan szempontokra figyelünk, amelyek nekünk, nem pedig a szervezetünknek fontosak. A projektek tervezésénél sokszor nincsenek múltbeli adatok, korábbi tapasztalatok, de mégis kell terveket, így például pénzügyi és időtervet készíteni. Ilyenkor jobb híján becsülik a projektmodellek változóinak értékét, ezt viszont befolyásolják az emberi gondolkodás természetes részét képező torzító hatások. Így nagyobb hibavalószínűségű projekttervek készülnek. Szükség van tehát olyan döntéstámogató folyamatokra, amelyek a torzító hatásokat minimalizálják. Fejlesztésünk támogatja szakértői csoportok létrehozását és működtetését egy olyan informatikai környezetben, amely kiszolgálja a vezetőket a gyors és minőségi döntésekhez szükséges információkkal” – fejtette ki dr. Kovács Norbert.

 

A kutatók elkészítették a fejlesztés alapkoncepcióját, megalkották az alapmodellt – ez volt a kiindulópontja az egyetem felé tavaly megtett szellemialkotás-bejelentésnek. „A Gyorsítósáv pályázaton elnyert forrás azt teszi lehetővé, hogy a következő két évben a szellemi alkotás alapján olyan terméket fejlesszünk, mely alkalmas a piaci bevezetésre – emelte ki dr. Kovács Norbert. – Egyetemünk fenntartójának, vezetésének, valamint a Menedzsment Campusnak a támogatása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy azok a kutatók, oktatók, akik vállalkozói kedvet, kockázatvállalási hajlandóságot éreznek magukban, a szellemi alkotásoktól a termék- és szolgáltatásfejlesztés, valamint az üzleti hasznosítás irányába mozdulhassanak el. Az egyéni kockázatvállalási hajlandóságot ki kell emelni, hiszen a szükséges többlet-munkaráfordítás mellett a fejlesztés forrásának önrészét is biztosítani kell.”

 

Segítenek a kutatóknak

Dósa Gábor, a Széchenyi István Egyetem üzletfejlesztési tanácsadója elmondta: a Gyorsítósáv pályázat célja kifejezetten az egyetemeken, kutatóintézetekben keletkezett szellemi alkotások piaci termékké, szolgáltatássá fejlesztésének támogatása.

 

„Az egyetem Menedzsment Campusának éppen az a feladata, hogy ilyen eredményeket tárjon fel az intézményben, segítse a kutatókat akár iparjogvédelmi oltalmi tanácsadással, akár cégalapításokban, vagy, mint jelen esetben, forráskereséssel – fogalmazott a szakember. – A Smart Project Consulting Informatikai Kft. mindenben megfelelt a kiírásnak: a cég tulajdonosai az egyetem főállású kutatói, amelynek az intézmény vezetése az üzletfejlesztési testület javaslatát elfogadva licenciaszerződés keretében átadta hasznosításra a tavaly bejelentett szellemi alkotást. A továbbiakban is mindenben segíteni fogunk, hogy ebből piaci siker váljon.”

 

Fontos a társadalmi hasznosság

Dr. Dőry Tibor, a Menedzsment Campus vezetője azt hangsúlyozta: az Egyetem modellváltása révén rugalmasabbá vált szabályozói környezet lehetővé teszi, hogy az intézmény részt vegyen vállalkozások építésében, s ha a körülötte lévő vállalati háló erősödik, értéke nő, az hozzájárul a térség fejlődéséhez.

 

„A Menedzsment Campus abban tud segíteni az Egyetem oktatóinak-kutatóinak, hogy ha rájöttek valamilyen tudományos eredményre, az a piacon is hasznosulhasson. Ezt a szemléletet képviseli Grüner György, a Kaliforniai Egyetem professzora, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tanácsadója is, aki az egyesült államokbeli egyetemek példáját tartja követendőnek: ott már régebben megjelent a törekvés arra, hogy ne csak a pénzből csináljanak tudást, hanem a tudásból is pénzt. Nem csupán a tudományos publikációk számítanak, hanem a kutatások társadalmi hasznossága is. A Menedzsment Campus ebben kíván támogatást nyújtani” – fogalmazott dr. Dőry Tibor.

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Rekordszámú nevezéssel zárt ’Az Év Honlapja’ 2024 pályázat!

Az idén 23. alkalommal megrendezett ’Az Év Honlapja’ pályázat nevezési szakasza lezárult: december 15-ig rekordszámú, 329 pályamű érkezett. A szakmai zsűri hamarosan megkezdi a beérkezett pályázatok értékelését, hogy 30 kategóriában kiválassza 2024 legkiemelkedőbb digitális alkotásait. A közönségdíjért folytatott küzdelem azonban még javában zajlik – a pályázók 2025. január 15-ig mozgósíthatják közösségüket, hogy megszerezzék a publikum elismerését.

2024. december 17. 09:39

Az év legjobb sportmarketing-megoldásait keresik

A Magyar Marketing Szövetség Sportmarketing Tagozata által idén újra életre hívott Sportmarketing Gyémántdíj célja, hogy elismerje és széles körben megmutassa az egyesületek, a sportolók és a velük együttműködő márkák értékteremtő sportmarketing-megoldásait, és ezáltal hozzájáruljon a hazai sportmarketing színvonalának fejlesztéséhez. A díj elismeréseinek átadására 2025. március 5-én az ETELE Cinemában megrendezésre kerülő Digital Marketing Forumon kerül majd sor, ahol a digitális marketing aktualitásain túl helyet kapnak majd a sportmarketinggel kapcsolatos előadások is.

2024. december 12. 10:05

Átadták a 2024. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat

Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma. A reáltárgyak legkiválóbb hazai tanárai december 10-én ünnepélyes keretek között vették át az egyenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az esemény helyszíne a Budapesti-Fasori Evangélikus Gimnázium volt: itt tanított Rátz László, akinek emlékére a díjat alapították.

2024. december 11. 16:31

Marketing Diamond Awards: Már csak 5 napig lehet kedvezményesen előnevezni!

A Magyar Marketing Szövetség által szervezett, idén 10 éves Marketing Diamond Awards célja változatlan: megmutatni, hogy a szakmai elismerések nem csak a nagy költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások kiváltságai!

2024. december 11. 11:43

Az ABB ismét várja az egyetemi és főiskolai képzésben részt vevő női hallgatókat mentorprogramjára

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

2024. december 10. 10:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14