A sokoldalú robotikai kiegészítők gyorsabb megtérülést eredményeznek
Az EoAT (End-of-Arm-Tooling), azaz az okos és sokoldalú robotra szerelhető végszerszámok, például a szenzorok, gripperek és gyorscserélők lehetővé teszik a robotok számára, hogy azok adaptív és nagy pontosságot megkövetelő alkalmazásokat végezhessenek el, amiknek automatizálása korábban túl komplikáltnak tűnhetett.
Ezek a fejlett eszközök felhasználóbarát kialakításuknak, intuitív programozásuknak, beépített biztonsági funkcióiknak és a már-már az emberi érintéshez hasonló érzékelésüknek köszönhetően olyan együttműködő alkalmazásokat segítenek megteremteni, melyek során az emberi alkalmazottak és a robotok biztonságosan, egymás közvetlen közelében dolgozhatnak. Mindezek az előnyök pedig végső soron jelentős üzleti előnyökhöz, és ezáltal a kezdeti befektetés rendkívül rövid idő alatti megtérüléséhez vezetnek.
Egy robot – végtelen lehetőség
Az EoAT terén elért újítások lehetővé teszik a robotok számára, hogy egyre több ipari feladat ellátásában vegyenek részt, biztonságos és együttműködő működésük pedig a kiadások csökkenéséhez vezet, mivel a velük való munkához nincs szükség biztonsági kerítésre, bonyolult programozásra, és üzembe helyezési költségekre sem. Az eszközök rugalmasak és könnyedén telepíthetők, így a működtetők gyorsan válthatnak különféle feladatok között, melyhez csak minimális átprogramozásra vagy eszközcserére van szükség. A szerszámokkal a robotoknak lehetősége nyílik az emberi munkavállalóknál nagyobb pontossággal és megbízhatósággal ellátni a feladatokat, amire a nap 24 órájában is képesek, így drasztikusan megnőhet a termelékenység. Az együttműködő technológiák akkor működnek a legjobban, ha programozásuk is egyszerű, még olyan alkalmazottak számára is, akik nem rendelkeznek tapasztalattal a robotikában. Így a kisebb méretű gyártóvállalatok számára is lehetőség nyílik a kísérletezésre és az új megoldások saját kezűleg való integrálására a felmerülő igényeknek megfelelően. Azok a vállalkozások, amelyek továbbra is a hagyományos módszerek mentén dolgoznak, például egyedi eszközöket gyártanak a különböző gyártási feladatokhoz, komoly hátrányba kerülnek a magas költségek és a technológia rugalmatlan jellege miatt. Ezzel szemben a rugalmas, alkalmazásközpontú EoAT telepítése egyszerű, és nem okoznak neki gondot sem a különböző alakú, méretű és anyagú munkadarabok, sem a gyakran változó munkafolyamatok. Emellett ezeket a flexibilis és rendkívül sokoldalú eszközöket zökkenőmentesen lehet számos gyártási környezetbe integrálni.
A fejlett megoldások gyors megtérüléshez vezetnek
Ha végig vesszük az új EoAT technológia összes fent említett előnyét, valamint hozzáadjuk azokat az új tapasztalatokat, melyek arról tanúskodnak, hogy az eszközök átfogó rugalmassága hogyan teszi lehetővé a gyártók számára, hogy szembe tudjanak nézni a hirtelen fellépő gyártási kihívásokkal is, mint például azokkal, amelyek a COVID-19 világjárványból eredően kerültek napvilágra, egyértelműen azt láthatjuk, hogy a magasabb termelékenység, a javuló termékminőség és –konzisztencia, a csökkenő hulladék, valamint az egyre bővülő innovációs lehetőségek mind egy dologhoz vezetnek, a kezdeti befektetés gyors megtérüléséhez, amihez egyes esetekben elég akár mindössze három hónap is.
Példa a szakértőtől
Az EoAT piacvezetője, a dán OnRobot a megtérülést meggyorsító eszközök széles választékával rendelkezik termékportfóliójában. Ezek egyike a VGP20 elektromos vákuumos gripper, amely egy nagyteljesítményű és sokoldalú megoldást nyújt a kihívást jelentő raklapozó feladatokra, beleértve a nehézsúlyú, nagyméretű, és lyukacsos felületű munkadarabok mozgatását is. Az összes vezető robotmárkával kompatibilis gripper teherbírása 20 kg, ami számos típusú alkalmazás számára ideálissá teszi iparágak széles körében, a szépségipartól kezdve az elektronikán és gyógyszeriparon át az élelmiszeriparig.
A gripper hihetetlen eredményekkel szolgál a költségmegtakarítás területén, mivel olyan feladatok automatizálását teszi lehetővé, amelyek máskülönben sok erőforrást kötnének le, és ebből adódóan nagy kiadással járnának. A munkaerő-költségek általában a raktárak működési költségvetéseinek nagy részét teszik ki, amihez képest a közművekkel, adókkal, forgalmazással, valamint bérleti díjjal járó együttes kiadások eltörpülnek. Emellett az OnRobot VGP20 elektromos vákuumos grippere olyan alkalmazásokat is el tud látni, amelyeket korábban csak nagyteljesítményű pneumatikus gripperekel lehetett elvégezni, és mindezt a korábbi költségek és komplexitások töredékén. Amíg a pneumatikus grippereknek sűrített levegőre van szüksége a működéshez, a VGP20 teljesen elektromos és kicsomagolás után már egyből működtethető, aminek köszönhetően a vállalkozások akár 90%-ot is spórolhatnak a működési és karbantartási költségeken ahhoz képest, amire a hagyományos, pneumatikus gripperek telepítése esetén lenne szükség.
És ez még nem minden. A VGP20 továbbá a kevésbé költséges csomagolóanyagok használatát is lehetővé teszi. A csomagolásra alkalmas karton ára 2010 és 2020 között csaknem 40%-al emelkedett, az e-kereskedelem felől pedig egyre gyorsabb ütemben növekvő igényekre lehet számítani. Mindezek tükrében további áremelkedések várhatók, ami arra készteti a szállítmányozó vállalatokat, hogy kevesebb költséggel járó csomagolóanyagokhoz forduljanak. A vékonyabb és porózusabb karton, illetve a könnyűsúlyú csomagolózsákok azonban komoly kihívást jelentenek a hagyományos automatizált csomagoló- és raklapozó alkalmazások számára. A nagy teljesítményű, testre szabható gripper ezzel szemben könnyedén kezeli a vékonyabb és olcsóbb csomagolóanyagokat is, így a szállítmányozók sokat megtakaríthatnak az automatizálási és a szállítási költségeken egyaránt.
Kapcsolódó cikkek
- Fűszerez, steaket süt és még el is takarít
- Robotikai világszínvonal Esztergomból
- A belső logisztika fejlesztése autonóm mobil robotok nagy flottáival
- Robotokkal növelhető a fenntarthatóság
- Az ABB Robotika üzletága tesztközpontot nyit
- Robotikai eszközök teszik biztonságosabbá a 3D-s gyártási folyamatokat
- Hogyan segítheti a robotika a KKV-k értékláncainak fejlesztését?
- A modern robotok energiahatékonyak
- Hogyan vágjunk bele az (együttműködő) automatizálásba?
- Ilyen hatással van a robotika az iparágakra világszerte
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.