Áttörés az építőiparban: A kivitelező már nem mondhatja azt, hogy nem így értettem

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 29. 20:41

Műszaki ellenőrzési feladatok elvégzésére keresett digitális megoldást a győri székhelyű, budapesti, révkomáromi, zágrábi és hongkongi irodával is rendelkező TSPC Csoport. Az építőipari projektek, főleg ipari beruházások teljes körű tervezésével és lebonyolításával foglalkozó vállalat célirányosan, a hibajavítás hatékonyságának növelése és az adminisztráció felgyorsítása érdekében vizsgálta meg a piacon elérhető termékeket. A Kádár Mihály által létrehozott TSPC Csoport az év első felében több lehetőséget is mérlegelt, végül a bécsi központú PlanRadar szoftverét választotta. A számítás bevált. 

Az első projekten a műszaki átadás-átvételi eljárás keretében kivitelezési hibák listázására fordított idő a korábbiakhoz képest a negyedével csökkent, az ellenőrök és a kivitelezők közötti kommunikáció felgyorsult, erőteljesen javult, megközelítette a 100 százalékot a kivitelezési hiányosságok felszámolásának hatékonysága. A kedvező tapasztalatokról Szuhay László, a cégcsoporthoz tartozó TSPC Mérnökiroda Kft. projektmenedzsere azt mondta, a tervek szerint több beruházás ellenőrzésén is bevetik a szoftvert, a távolabbi jövőben pedig szeretnék más területeken is kihasználni a termékben rejlő további lehetőségeket, legyen szó tervezésről, kivitelezésről vagy éppen az elkészült épületek fenntartásáról, üzemeltetéséről. 

 

„A szoftvert először a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GySEV) csornai üzemi központjának építésén használtuk műszaki ellenőrzésre. A folyamat korábban úgy zajlott, hogy az ellenőr kiment a terepre, rögzítette a hibákat, hazament, összeállította a hibajegyzéket, amit elküldött a kivitelezőnek, aki a lista alapján nekilátott a javításnak. A munkák elvégzése után az ellenőr újra kiszállt a helyszínre, és ha még mindig talált hiányosságokat, megrendelte a hiánypótlást. A PlanRadar használatával ezt a 30 napos ellenőrzési folyamatot sikerült egy héttel lerövidíteni. Azt még nem látjuk pontosan, hogy ez anyagiakban mit jelent, de egy biztos, a szoftverrel pénzben is jelentős megtakarítást értünk el, a befektetés bőségesen megtérült” – mondja Szuhay László.

 

 

A kivitelezésre szerződtetett alvállalkozók eleinte idegenkedtek a digitális megoldástól, de hamar ráéreztek az előnyeire, például arra, hogy a szoftver által biztosított valós idejű információáramlásnak köszönhetően nem kellett várniuk az ellenőrök listájára, minden hibáról, változásról, megrendelésről azonnal értesültek.  A félreértések elkerülését pedig az segítette, hogy a könnyen kezelhető hibajegyeken az ellenőrök pontosan feltüntették, mit és hol kell kijavítani. Szuhay László ezzel kapcsolatban azt mondta, a kivitelezőknek is nagy biztonságot adott, hogy nem kellett keresgélniük a jegyzékben szereplő hibákat, így nem hangzott el az az általában sokba kerülő mondat, hogy „Nem így értettem”.

 

A TSPC Mérnökiroda Kft. tapasztalatai szerint a szoftver használata felhasználói alapszinten valóban 20 perc alatt elsajátítható, a mélyebb ismeretek megszerzéséhez valamivel több idő szükséges. Az eszközigénye minimális, elég hozzá egy megfelelő okostelefon, de tableten, laptopon és PC-n is jól működik, a zavartalan átjárhatóság biztosított.

 

„A képzés, betanítás mellett minden ügyfelünknél nyitottak vagyunk a felhasználói tapasztalatok, új igények, fejlesztési javaslatok befogadására, így biztosítva a szoftverünk által kínált széleskörű lehetőségek minél teljesebb kihasználását és a gördülékeny együttműködést partnereinkkel” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője.

 

A TSPC Csoport legközelebb a Győrben megvalósuló élményfürdőben, egy siófoki társasháznál, valamint egy törökországi épületfejlesztési projekten veti be a PlanRadar-t műszaki ellenőrzésre. A következő lépés a tervek szerint a kivitelezési folyamatok nyomon követésére szolgáló szoftverfunkció megismerése, alkalmazása lesz.  Az építőiparban élesedik a verseny, papíralapú megoldásokkal nem lehet talpon maradni, a kézenfekvő megoldás a digitalizáció.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32

Először készült felmérés a magyarországi retail media helyzetéről

2024. december 6. 18:14