48 óra a kódok világában
Hat éve indult hódító útjára a Junction-mozgalom Finnországból, az ebből kinövő JunctionX hackathon-sorozat pedig villámgyorsan letarolta a globális tech közösséget és a kódolók kedvencévé vált világszerte. A nemzetközi megmérettetés ismét Közép-Kelet-Európába hívja a tehetséges IT-fejlesztőket október 22. és 24. között, hogy innovációikkal és szakmai felkészültségükkel lenyűgözhessék a piaci nagyágyúkból álló zsűrit - és a közönséget.
A jutalom nem marad el, a legjobb csapatokat ugyanis akár 3000 euróval díjazzák, ötleteiket pedig a zsűriző vállalati szakértők támogatásával akár meg is valósíthatják. Nagy lehetőség ez a magyar fejlesztők számára, hiszen akár személyesen is versenyezhetnek a budapesti kódoló maratonon: a részvétel ingyenes, regisztrálni pedig ITT tudnak az érdeklődők.
Nem mindennapi sikertörténet áll a JunctionX mögött, hiszen csupán néhány év alatt a nemzetközi tech közösség egyik legjelentősebb hackathon-sorozatává nőtte ki magát, és a világ számos pontján a helyi fejlesztői kultúra szerves részévé vált. Október 22. és 24. között újra Budapestre érkezik a népszerű kódolóverseny, a nevezőknek pedig éppen 48 óra áll a rendelkezésükre, hogy megmutassák egyedi ötleteiket és techtudásukat. A megmérettetés a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja, a CraftHub szervezésében valósul meg Magyarországon a hazai rajongók legnagyobb örömére: a hibrid esemény az EPAM jóvoltából személyesen is látogatható lesz, akinek azonban nincs lehetősége csatlakozni, az online térben is részese lehet az élménynek.
Az innováció a lételemed? Mutasd meg!
A szervezők október 20-ig várják az összeszokott csapatok és a magányos farkasok jelentkezését. A hackathon menetrendje egyszerű: a nevezők október 22-én ismerkedhetnek meg a különböző kihívásokkal, majd azonnal meg is kezdhetik az ötletelést. Ezt követően pontosan 2 nap áll majd rendelkezésükre, hogy összeállítsák a projektjüket bemutató 2 perces videót, illetve leadják az elkészített forráskódot. Mivel a pitch videó elsődleges célja, hogy „eladja” a zsűrinek a fejlesztők által kitalált ötletet, a prezentációkon kívül tartalmazhat vicces animációkat vagy akár demókat, a lényeg, hogy megmutassa, a nevezők sikeresen kombinálták a kreativitást és technológiai tudást a kihívás teljesítéséhez. Amennyiben a csapatok elakadnának a feladat megoldása során, bármikor kérhetnek segítséget a közreműködő mentoroktól.
„A hackathonra nem csak az öreg rókák jelentkezését várjuk, sőt, az egyetemisták, pályakezdők, fiatal fejlesztők akár előnyt is kovácsolhatnak abból, hogy friss szemmel tekintenek a világra és a szakmájukra. Lesz olyan kihívás, ahol szükséges a magas szintű programozói tudás, de olyan is, ahol inkább a kreativitás, innovatív gondolkodásmód, business skillek lesznek hasznosabbak. Nagyon örülünk, hogy ismét elhozhatjuk a JunctionX-et Budapestre, hiszen egy nyitott szemléletű, nagyon újszerű kódoló eseményről van szó, ez pedig egybevág a céljainkkal: IT-rendezvényeinkkel egy élő, dinamikusan fejlődő globális közösséget szeretnénk létrehozni, melynek alapja a tudásmegosztás és az együttműködés” – mondja Baccifava Médea, a szervező CraftHub egyik alapítója.
Többezer eurót érthet a legjobb megoldás
A JunctionX Budapesthez csatlakozó vállalati partnerek által kitalált és szponzorált kihívások nyertesei 1500-2000 euró értékű nyereménnyel gazdagodhatnak minden győzelemmel, a közönségszavazás nyertese pedig 500 eurót kap jutalmul a Crafthub-tól. Az egyes kihívások bajnokai a mezőny által választott kedvencekkel együtt élőben prezentálhatják újra ötleteiket, illetve válaszolhatnak a projektek kapcsán érkező kérdésekre. Ebből a körből kerül ki a JunctionX Budapest abszolút győztese pedig összesen 3000 eurós pénzdíjjal távozhat. Az indulók számára azonban a bőkezű díjazás mellett az is vonzó lehet, hogy a nemzetközi közösségnek és a vállalati partnerek képviselőinek is megmutathatják magukat, a legjobb ötletekre pedig akár le is csaphatnak a szponzorok. A JunctionX Budapest idei szakmai partnerei az EPAM, a Vodafone, a Varian és a Wise, a fődíjat a Google ajánlotta fel, míg kommunikációs fronton a Bosch és az Erste is segíti a szervezők munkáját.
„Izgatottan várjuk a hazai kódolók jelentkezését a JunctionX Budapestre, hiszen a magyar szakemberek hagyományosan kiválóan szerepelnek a hackathonokon. A legutóbbi CraftHack ötletversenyünkön a zsűri fődíját és a közönség szavazatait is egy magyar csapat innovációja nyerte el: a Blink nevű formáció egy, a jövő munkahelyeit támogató belső kommunikációs applikációt hozott létre, mely a közösségépítést, a rugalmas és befogadó céges kultúra kialakítását segíti. Ehhez hasonló, a gyakorlatban is eladható megoldásokat várunk a versenyen, melyekben a piaci szakemberek is megláthatják a fantáziát” – teszi hozzá Baccifava Médea.
Kapcsolódó cikkek
- Egyenes út az IT világába
- Elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
- Magyar informatikusok kiemelkedő sikere Grazban
- Hibakeresés helyett okos szoftver
- Berobban az informatikához értő mérnökök iránti kereslet
- Versenyképes informatikai tudás a Pannon Egyetemen
- Keresik Magyarország legsokoldalúbb informatikusát
- Magyarországon terjeszkedik a piacvezető, finn multinacionális IT-cég
- A Deutsche Telekom IT még magasabbra teszi a lécet a DevOps-transzformációban
- Újabb diáklányok kapnak támogatást, hogy akár programozók is lehessenek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.