JunctionX Budapest: 30 izgalmas innováció született a magyar szervezésű nemzetközi hackathonon
Több mint 300 fiatal fejlesztő csillogtatta meg kreativitását és szakmai felkészültségét a hétvégén a magyar CraftHub által szervezett hibrid hackerversenyen. Az induló csapatok a világ minden tájáról csatlakozhattak a budapesti JunctionX izgalmas kihívásaihoz, hogy a gyakorlatban is hasznos innovációkkal kápráztassák el az EPAM, a Vodafone, a Varian és a Wise szakértőiből álló zsűrit. Az abszolút nyertes a világjárást és a pénzügyi tudatosságot támogató Team Discover lett, míg a közönség kedvencévé a The Bridge munkaerőpiaci applikációt választották. A legjobbak a több ezer eurós jutalom mellett azt is bebizonyították, hogy a technológiai fejlesztések valóban hozzájárulhatnak a fontos társadalmi problémák legyőzéséhez.
Október 22. és 24. között ismét Budapestre érkezett a JunctionX, mely az utóbbi években a nemzetközi szakmai közösség egyik legnépszerűbb hackathon-sorozatává vált. Közép-Kelet-Európába a CraftHub csapata hozta el a nagy tömegeket megmozgató megmérettetést, mely a járványhelyzet miatt részben az EPAM székházában, részben pedig a digitális térben várta az indulókat. A JunctionX ezúttal sem okozott csalódást: a több mint 300 résztvevőből összeálló csapatok 30 ötletes pályamunkát nyújtottak be a szakmai partnerek által prezentált kihívásokra, közülük pedig végül 6 projektet díjazott a vállalati techszakértőkből álló zsűri és a csapatok. Azok a szerencsések, akik személyesen is részt vehettek a nem mindennapi élményben, pizzával és a „fánkfal” kínálatával frissíthették fel magukat, vagy éppen egy jó könyv mellett pihenhették ki a kódolás fáradalmait.
Valós problémákra valós megoldások
A versenyzők a 48 órás megmérettetés első napján ismerhették meg részleteiben a JunctionX Budapest idei kihívásait, ezt követően pontosan 2 nap állt rendelkezésükre, hogy az ötlet megszületésétől kezdve a technikai megvalósításig összeállítsák teljes projektjüket. A 2 perces patche videó mellett az elkészített forráskódot is le kellett adniuk, ezzel győzhették meg a zsűri tagjait arról, hogy a gyakorlatban valóban alkalmazható innovációt készítettek, mely tényleges megoldást kínál az általuk felvetett problémára. A Varian kihívása a daganatos betegek terápiájának hatékonyabb követését és az orvos-páciens kommunikáció könnyítését célozta, míg a Vodafone a már meglévő ügyfélkapcsolati alkalmazását szerette volna továbbfejleszteni, hogy az interaktívabb legyen és még intenzívebb felhasználói élményt nyújtson.
„Az ezekben a kategóriákban nyertes HealthTracer és Vodafone Treasure Hunt projektek nagyon jól megmutatják, hogy miért is szeretjük annyira a JunctionX és a hozzá hasonló hackathonok megvalósítását. Öröm látni az új ötletek születését, a lelkes szakembereket, a verseny végén pedig a valódi értéket képviselő, közös kihívásokat kezelő technológiai innovációk születését. Hisszük, hogy az együttműködés, a tudásmegosztás hozzásegít minket ahhoz, hogy hatékonyabban kezeljük a ránk váró globális problémákat, és ennek főszereplői a fiatalok és az információs technológia lesznek” – mondja Baccifava Médea, a szervező CraftHub egyik alapítója.
A világjáróknak segít az abszolút győztes fejlesztés
A JunctionX Budapest vállalati partnerei által szponzorált kihívások nyertesei 1500-2000 euró értékű nyereménnyel gazdagodhattak a győzelemmel, ráadásul lehetőséget kaptak arra, hogy a hackathon harmadik napján élőben, nemzetközi közönség előtt prezentálhassák fejlesztésüket. A nézők és a zsűri itt már kérdéseikkel is megizzaszthatták a döntő résztvevőit, azonban a Team Discover és a The Bridge projekteket készítő csapatokat nem tudták zavarba hozni: előbbi az Wise kihívásának győzteseként a JunctionX Budapest idei fődíját is elvitte, utóbbi pedig az EPAM kihívásán diadalmaskodott, majd a közönségdíjat is kiérdemelte. A két nyertes csapat összesen 7000 eurót vihetett haza, a fődíjat a Google ajánlotta fel, míg kommunikációs fronton a Bosch és az Erste is segítette a szervezőket.
„A Team Discover napjaink globalizációs jelenségére kínált megoldást: alkalmazásuk segítségével a világutazók könnyen felmérhetik a helyi piaci árakat, megtalálhatják a legjobb ajánlatokat és az applikáción keresztül be is szerezhetik a kívánt terméket – nincs több valutaváltás és becsapott turista. Az EPAM kihívása a jelen munkaerőpiaci problémáira reflektált, erre adott frappáns választ a The Bridge nevű fejlesztés, mely az 50-es, 60-as éveiben járó, nagy tapasztalattal rendelkező, de foglalkoztatás szempontjából hátrányból induló csoportnak kínál platformot a kapcsolatépítésre” – meséli Baccifava Médea.
A JunctionX Budapest összes indulójának pályamunkája megtekinthető ezen a linken: https://app.hackjunction.com/projects/junctionx-budapest-1
Kapcsolódó cikkek
- Mondd mivel játszol és megmondom, ki vagy!
- Találjuk meg együtt Magyarország legnépszerűbb játékait!
- 48 óra a kódok világában
- Egyenes út az IT világába
- Elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
- Magyar informatikusok kiemelkedő sikere Grazban
- Hibakeresés helyett okos szoftver
- Berobban az informatikához értő mérnökök iránti kereslet
- Versenyképes informatikai tudás a Pannon Egyetemen
- Keresik Magyarország legsokoldalúbb informatikusát
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.