Egymillió oktatási intézmény internethozzáférését térképezték fel az Ericsson segítségével

forrás: Prím Online, 2021. november 4. 21:25

Egy évvel azután, hogy az Ericsson globális partnerségre lépve támogatni kezdte a Giga Kezdeményezés elnevezésű, az iskolai internetellátottságot feltérképező programot, mérföldkőhöz érkezett a közös munka, hiszen világszerte egymillió iskola internet hozzáférési lehetőségeit sikerült már felmérni.

 

•  Függetlenül földrajzi elhelyezkedésüktől, az iskolák internetre kapcsolása elősegíti a digitális készségeket és az oktatás eredményesebbé válását, és továbbgyűrűző hatása van a társadalom egészére vonatkozóan is   

•  Az iskolák internetellátottsága a GDP-vel is összefügg: vannak olyan országok, ahol az iskolák internetre kapcsolása akár a GDP 20 százalékos emelkedését is eredményezheti (forrás: EIU)

•  Az Ericsson felhívja a gazdasági szereplőket, hogy a kormányzati döntéshozókkal és az iskolákkal összefogva csökkentsék a digitális szakadékot, és használják ki a globális összekapcsolódás előnyeit a Giga program keretein belül

 

A Giga kezdeményezést az UNICEF és a Nemzetközi Távközlési Szövetség (ITU) hozta létre 2019-ben azzal a céllal, hogy 2030-ra minden iskola számára elérhetővé tegyék az internetet, és általa minden fiatal számára az információhoz, lehetőségekhez és a választáshoz való hozzáférést. 

 

Az iskolák feltérképezése kulcsfontosságú ahhoz, hogy megértsük, mekkora és milyen típusú beruházásokra, akciókra és partnerségi együttműködések kialakítására van szükség a digitális szakadék áthidalásához annak érdekében, hogy a világon minden iskolás hozzáférhessen a digitális oktatás lehetőségeihez.

 

Az elmúlt egy évben az Ericsson finanszírozással és az alkalmazott adattudományok terén szerzett tudásával segített feltérképezni 7 ország iskoláiban az internet lefedettséget. Számos más partnerrel együttműködve így sikerült felgyorsítani a folyamatot és feltérképezni több mint egymillió iskola internethez való hozzáférési lehetőségét. Az Ericsson elkötelezett abban, hogy a partnerség keretében 2023 végéig 35 ország iskoláinak helyzetét mérjék fel, így támogatva a Giga ambiciózus célját a világ minden iskolája helyzetének feltérképezésében.

 

 

Iskolai internet: új esélyek és elfogadóbb közösségek

A Giga filozófiája szerint az iskolák internet hozzáférésének biztosítása az esélyteremtés és felzárkóztatás egyik leghatékonyabb módja. Az iskolai interneten keresztül a gyerekek szélesebb körben férhetnek hozzá az információkhoz, új tanulási módszereket sajátíthatnak el, és összességében magasabb szintű oktatásban részesülhetnek.

 

A tanulás minőségének javulása és az internetes oktatás eredményeképp megvalósuló technológiai tudás elengedhetetlen a digitális írástudás fejlesztéséhez és a digitális szakadék megszüntetéséhez.  Az ilyen módon magasabb színvonalú oktatásban részesülő későbbi munkavállalók nagyobb valószínűséggel lesznek innovatívak és állhatnak elő olyan úttörő ötletekkel, amelyek hozzájárulhatnak a gazdaság fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) által jegyzett – és az UNICEF-et támogató Ericsson  szponzorálásával megvalósult - „Tanulók összekapcsolása – az oktatási szakadékok szűkítése( Connecting Learners: Narrowing the Educational Divide)” címet viselő tanulmány szerint azokban az országokban, ahol a szélessávú internet hozzáférése alacsonyabb, akár 20 százalékos GDP-növekedés is elérhető csupán azzal, ha biztosítják az iskolák számára a megfizethető  internet hozzáférést a szükséges készségekbe, tartalomba és eszközökbe történő befektetéssel együtt.

 

Bár a kezdeményezés első éve sok eredményt hozott, az Ericsson szerint kollektív összefogáson alapuló akciókra és még több támogatásra van szükség.  Ezért a vállalat felhívást intéz az internet szolgáltatókhoz és a politikai döntéshozókhoz, hogy csatlakozzanak a Giga kezdeményezéséhez és munkájukkal, erőforrásaik biztosításával segítsenek a digitális szakadék csökkentésének felgyorsításában.

 

„Az ITU adatai szerint 369 millió fiatal nem rendelkezik internet hozzáféréssel, és 260 millió 5 és 16 év közötti gyermek nem részesül semmilyen oktatásban. Mindez kirekesztést eredményez és csökkenti a tanulási lehetőségeket, amely sok fiatal jövőbeli esélyeit is korlátozza. Az iskolák feltérképezése az első döntő lépés abban, hogy minden iskola kapcsolódhasson az internethez, és ezzel minden diák számára új választási lehetőségek és esélyek táruljanak fel” – fogalmazott Heather Johnson, az Ericsson fenntarthatóságért és társadalmi felelősségvállalásáért felelős alelnöke. „A több mint egymillió feltérképezett iskola a köz- és magánszféra együttműködésének erejét bizonyítja. Ez az első lépés ahhoz, hogy az iskolák internet elérése egyetemleges legyen. Azonban van még tennivaló, és az iparágnak össze kell fognia, hogy mindenki kivegye a részét a digitális megosztottság megszüntetéséből.”

 

 

 

Egy évtizede a digitális felzárkóztatás szolgálatában

Az Ericsson több mint egy évtizede dolgozik a digitális felzárkóztatáson és az oktatásai lehetőség javításán világszerte. A vállalatnak a Giga támogatására irányuló együttműködése az UNICEF-el jól tükrözi az Ericsson „Connect to Learn” programjában megfogalmazott célokat, hogy olyan technológiával lássák el a tanárokat, a diákokat és az iskolákat, amely mindenki számára elérhető, minőségi oktatást tesz lehetővé.

 

Az UNICEF-el való partnerség eredményeként az Ericsson erőforrásokat biztosít az adatmérnöki és adattudományi területeken, meggyorsítva az iskolák internetellátottságának felmérését. Technikai szakértelmet és segítséget nyújt az iskolai kapcsolódási adatok összegyűjtéséhez, validálásához, elemzéséhez, megjelenítéséhez és monitorozásához. Ezen adatok segítségével a kormányzatok és a magánszektor szereplői olyan digitális megoldásokat tervezhetnek és telepíthetnek, melyek hozzásegítik a gyermekeket és fiatalokat az online tanuláshoz.

 

„Az Ericsson szakértelmének köszönhetően a Giga adattudományi csapata jobb modelleket dolgozhatott ki az iskolák csatlakozásra. A mostanihoz hasonló technikai partnerségek létfontosságúak a Giga számára, mivel olyan nyílt forráskódú adatbázist hozunk létre az iskolai helyszínek és a csatlakozási lehetőségek tekintetében, amely jelenleg több mint egymillió iskolát foglalnak magában.” – mondta el Chris Fabian a Giga társvezetője az UNICEF képviseletében.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32