Cseh fejlesztésű interaktív játék tarolt az idei Ország Játéka versenyen
Gyerekzsűri is részt vett a 2021-es Ország Játéka verseny győzteseinek kiválasztásában. A kilenc, különböző életkorú gyerekből álló zsűri a versenyen induló játékokat kipróbálta, és személyes játékélmények alapján tettek javaslatot a nyertesekre a szakmai zsűrinek. Tavalyihoz képest 20.000-rel több, összesen 78.000 szavazat érkezett a 7 kategóriában pályázó 62 játékra. Idén az Interaktív kategóriában volt közös nyertes, a zsűri és a közönség részéről is a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv lett a befutó. A Családi/parti társasjátékok kategóriában holtverseny alakult ki, ezért két zsűrinyertes is született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott.
Az idei – immár kilencedik alkalommal megrendezett – Ország Játéka versenyen gyerekzsűri is segítette a szakmai zsűri munkáját. A kilenc tagból álló gyerekzsűri 4-11 éves korosztályból képviseltette magát.
„Idén a különböző életkort képviselő gyermekekből álló zsűrivel teszteltük a játékokat. Minden pályázó játékot kipróbáltak és javaslatot tettek a nyertesekre, így az idei Ország Játéka minősítést elnyerő játékokat már a legautentikusabb csapat javaslatait is figyelembe véve díjazta a szakmai zsűri.” – mesélte Őri Gergely, az Ország Játéka versenyt életre hívó JátékNet webáruház ügyvezető igazgatója.
A nagy márkák az idei versenyen is pályáztak olyan játékokkal, amik vagy zsűri, vagy közönség díjasok lettek. A Pozsony Pagony kiadónak mindkét társas kategóriában sikerült nyernie, és egy ritka helyzet is adódott a Családi/parti társasjátékok kategóriában a zsűri pontozása alapján, holtversenyben két nyertes született: a kitüntető minősítésen a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott.
Az Interaktív kategóriának pedig a zsűri és a közönség szavazatát is elnyerte a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv.
Arra a kérdésre, hogy miért az interaktív foglalkoztató könyv nyerte el a tetszését a legjobban, Geri, a gyerekzsűri 4 éves elnöke elmondta, hogy “Azért, mert ez egy mikrofon, és tudjátok, ebben beszélnek”. (Az interaktív játék tartozéka egy toll, ami MP3 lejátszóként és diktafonként is használható. Csak hozzá kell érinteni a tollat a könyv valamelyik képéhez, és azonnal meghallgatható az ahhoz tartozó szöveg, zene, vagy hanghatás.) Ennek a játéknak a véleményezésében a 4 éves Geri volt a leghitelesebb zsűritag, hiszen a foglalkoztató könyv az iskolába készülő és az óvodás korban lévő gyermekek számára készült.
A gyerekzsűri „munka közben”:
A kategóriák nyertesei:
Bébijátékok
A zsűri a főzős tematikájú pancsijátékot, a Tomy Toomies: Buborékkészítő konyha szettet kiáltotta ki a bébijátékok győztesének. A közönség kegyeit pedig az első éveket végigkísérő Fisher-Price: 4 az 1-ben tanuló robotpajti nyerte el.
Egyéb lány
Egyéb lány kategóriában a nyári mókát idéző építőjáték, a Playmobil: Bungaló medencével vitte el a zsűri első díját. A közönség szíve szintén egy építőjátékért dobbant meg, ugyanis ebben a kategóriában a LEGO Friends: Heartlake City Bio Café kapta a legtöbb szavazatot.
Egyéb fiú
A zsűrit a LEGO Technic: Jeep Wrangler vette le leginkább a lábáról, a közönség választása pedig egy másik járgányra esett, hiszen Sam, a tűzoltó: Jupiter, a tűzoltóautó 2 figurával és megafonnal lett a győztes.
Készségfejlesztő
A készségfejlesztő játékoknál a zsűri és a közönség eltérő korosztály szemszögéből figyelte a játékokat. A zsűri ugyanis egy nyolcéves kor felettieknek ajánlott varázslakot emelt a dobogó tetejére: a Brick Trick: Harry Potter Great Hall XL építőjátékot. A közönséget viszont a kisebbeket megcélzó Play-Doh: Csokoládégyár illatos gyurmacsodái ejtették rabul.
Interaktív játékok
Az interaktív játékok kategóriában volt a legnagyobb az egyetértést a zsűri és a közönség között. Ebben a kategóriában ugyanis mindenkinek a Tolki: Játékos tanulás interaktív foglalkoztató könyv tetszett a legjobban.
Társasjátékok kicsiknek
Dániel András mókás figurái bevették a társasok kicsiknek kategóriát, legalábbis ami a zsűri ítéletét illeti. A piciket sokféle feladattal szórakoztató A kuflik és az esőtánc társasjáték lett az első helyezett. A közönség viszont a népszerű társasjáték fiatalabbaknak szóló változatát, a Castle of Mind for Kids-et juttatta az Ország Játéka címhez.
Családi/parti társasjátékok
Minden kategóriában szoros volt a küzdelem, de a családi és parti társasok izzasztották meg legjobban a zsűrit. Az első helyen végül a szakmai díjon a Rumini hajónapló és a Szörnyek bandája társasjáték osztozott. A közönség választása pedig a friss dizájnnal jelentkező Jumanji társasjátékra esett.
Az Ország Játéka szakmai és közönség díja mellett idén két játék Különdíjban is részesülhetett. A Little Live Pets: Pinki a kismalac a Kicsomi különdíját kapta meg, a JimJam kegyeit pedig Play&Fun: Secret Pocket - Titkos zseb alakzatkereső fejlesztő játék nyerte el.
Az idei rajzversenyen induló, 50.000 Ft értékű ajándékcsomagot megnyerő bölcsőde a Halimbai Hársfa Óvoda, Mini Bölcsőde és Konyha, a nyertes óvoda pedig a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségi Óvoda lett.
„A karácsony közeledtével az Ország Játéka minősítés útmutató lehet a tudatos szülőknek, hogy milyen játékot érdemes a gyerekeknek vásárolni. A szállítási problémák sajnos a játékiparba is begyűrűztek, ezért idén nem érdemes sokáig halogatni a kinézett játék megvásárlását.” - tette hozzá Őri Gergely, a JátékNet ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Közeleg a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny beadási határideje
- Elkezdődött a szakmai zsűrizés az Ország Játéka versenyen
- JunctionX Budapest: 30 izgalmas innováció született a magyar szervezésű nemzetközi hackathonon
- Mondd mivel játszol és megmondom, ki vagy!
- Találjuk meg együtt Magyarország legnépszerűbb játékait!
- 48 óra a kódok világában
- Elindult a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedő
- Magyar informatikusok kiemelkedő sikere Grazban
- Magyar újítók ötleteit is várja innovációs versenyén a Siemens
- Nemzetközi tudományos versenyen szereztek bronzérmet a SZTAKI kutatói
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.