Már a Revolut is a HUAWEI partnerei között
A világ egyik legnagyobb fintech vállalata, a Revolut alkalmazása is elérhető decembertől a HUAWEI saját alkalmazásáruházában, az AppGalleryben. Az új partnerségnek köszönhetően a HMS-alapú készüléket használók ma már szinte minden fontos banki applikációhoz hozzáférnek, és NFC-s mobilfizetési megoldást is használhatnak. A vállalat emellett bejelentette, hogy megújult navigációs alkalmazása, a Petal Maps is, amely interaktív és intelligens funkciókkal bővült. Továbbá az utasszállító applikáció, a Bolttal történt közös fejlesztéssel is kiegészült a HUAWEI térkép.
Több mint 65 millió lakossági és több mint 500 ezer vállalkozói felhasználójával a Revolut a világ egyik legnagyobb fintech vállalata, amely 2015-ös indulása óta világszerte több mint 35 országban érhető el.
A Revoluttal való együttműködés újabb fontos mérföldkő a HMS-alapú készülékek banki és fizetési megoldásai terén. A HUAWEI mindössze két hónapja jelentette be, hogy együttműködik a brit Curve Pay fintech céggel, így már teljes körű NFC-s mobilfizetési megoldást is kínál, amely a legtöbb hazai bankkártyával költség nélkül használható.
Ingyenes prémium előfizetés két hónapig
A Revolut és a HUAWEI partnerségével mostantól az AppGallery 560 millió aktív felhasználója hozzáfér a fintech cég egyablakos pénzügyi szolgáltatásaihoz. A Revolut alkalmazásával a felhasználók egyszerűen áttekinthetik a bevételeiket és kiadásaikat, a megtakarításukat és a befektetéseiket is, teljesen kézben tudják tartani pénzügyeiket. A Revolut a kiskereskedők támogatására is törekszik, és olyan üzleti funkciót is kínál, amely lehetővé teszi a kiskereskedők számára, hogy jobb fizetési élményt nyújtsanak ügyfeleinek.
A kezdeti időszakban a Revolut az AppGallery felhasználóinak ingyenes hozzáférést kínál prémium előfizetéséhez, legfeljebb két hónapig, közel 11.000 forint értékben. A lehetőség világszerte, így Magyarországon is elérhető, és 2021. december 13-tól a hónap végéig igényelhető.
Dupla védelem
A HUAWEI és a Revolut nagy hangsúlyt fektet a biztonságra. Az alkalmazás egyedi, csalásmegelőző és biztonsági rendszereit úgy tervezték, hogy a nap 24 órájában őrizzék az ügyfelek pénzét. Emellett az AppGallery saját protokollcsomaggal is rendelkezik a pénzügyek biztonsága érdekében, amelyet partnerei a platformon való induláskor használhatnak. A Revolut a HUAWEI számos innovatív HMS alapcsomagját integrálta, beleértve azokat is, amelyek elsősorban a biztonság javítására összpontosítanak, mint például a Safety Detect Kit, az Awareness Kit és az Identity Kit.
„Nagy örömünkre szolgál, hogy olyan izgalmas funkciókkal rendelkező alkalmazást kínálhatunk globális AppGallery közönségünknek, mint amilyen a Revolut” – mondta Siri G. Borsum, a HUAWEI Fogyasztói Üzletágának globális pénzügyi fejlődésért és együttműködésekért felelős alelnöke. „Az olyan banki platformok, mint a Revolut, összhangban vannak azzal a célunkkal, hogy világszerte több magánszemélynek biztosítsunk hozzáférést a banki alkalmazások és szolgáltatások legjobb választékához”, tette hozzá Borsum.
A Petal Térkép is megújul
A pénzügyek mellett fontos újdonság, hogy már elérhető az AppGalleryn a Petal Térkép következő verziója, amely még egyszerűbbé teszi a navigációt. A Petal Térkép 2.0 vadonatúj megjelenéssel és interaktív funkciókkal frissült, többek között segíti a sofőrt az optimális sávválasztásban és már offline módban is elérhetők az alkalmazás navigációs és keresési funkciói. A Petal Maps 2.0-át vadonatúj megjelenéssel és interaktív funkciókkal szerelték fel, élénkebb színekkel, valamint fejlettebb utcaszintű és építészeti részletekkel bír, mint elődje.
Bolt a Petal Térképen
A Bolt, a népszerű mobilitási platform, az egyik első nagy márka volt, amely az AppGalleryhez csatlakozott. Egy újabb közös fejlesztésnek köszönhetően a Bolt applikáció még könnyebben elérhetővé válik a felhasználók számára. A felhasználók ugyanis egy újabb opciót választhatnak, amikor az utazás idejét, irányát és hosszát tervezik a Petal Maps alkalmazásban. Az autózás, tömegközlekedés, séta és biciklizés mellett most már a Bolt is megjelenik. Amint a felhasználó rákattint az ikonra, automatikusan átkerül a Bolt alkalmazásába, ahol sofőrt foglalhat, ellenőrizheti a sofőr adatait, helyzetét, és megnézheti, mennyibe kerül majd az utazás.
Lendületesen bővül az AppGallery
Az AppGallery a HUAWEI saját alkalmazásáruháza több mint 170 országban és régióban érhető el, és már több mint 560 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik. A világon 5.1 millió fejlesztő partnerrel dolgozik együtt a vállalat, hogy újabbnál újabb alkalmazások legyenek elérhetőek a platformon. Az appok száma 2021 októberében elérte a 173 ezret, ma már a Google Playben elérhető appok 90%-a megtalálható az AppGalleryben. Az alkalmazásáruház mellett a Petal is komoly eredményeket könyvelhet el: a HUAWEI Petal Maps már havi 7 millió aktív felhasználóval rendelkezik Európában, a HUAWEI Petal Search pedig 32 millió aktív havi felhasználóval és 3000 partnerrel bír világszerte.
Kapcsolódó cikkek
- A magyar startup applikációja a HUAWEI alkalmazásáruházát is meghódította
- Új hordozható hangszórót mutatott be a HUAWEI
- Új notebookot hozott Magyarországra a HUAWEI
- Új okosórát hoz a magyar piacra a HUAWEI
- Saját webshopot indít a HUAWEI Magyarországon
- Akkumulátoros tárolással lesz megbízható a zöld energiaellátás
- Már havi 560 millió aktív felhasználója van a HUAWEI alkalmazásáruházának
- Mobil napelemekkel és 5G-vel segítik a kutatást a Gemenci természetvédelmi területen
- Idén is megrendezik a világ legnagyobb mobilfotós versenyét
- Új okostelefont és okosórát mutatott be a HUAWEI
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.