Napelem termeli az áramot a szegedi SPAR szupermarket számára

forrás: Prím Online, 2022. január 28. 11:24

Áramfogyasztása több mint húsz százalékát napenergiából nyerte tavaly júniusban a Csillag téri SPAR szupermarket Szegeden, 2021 végéig pedig összesen 13 százalékkal járultak hozzá az üzlet teljes áramigényéhez a napelemek. A vállalat a közeljövőben újabb áruházakat szerel fel megújuló energiát hasznosító rendszerrel. 

„A SPAR Magyarország stratégiai törekvése, hogy fejlesztései során környezetbarát, energiatakarékos megoldásokat használjon új áruházai építésénél és a meglévők korszerűsítésénél. A nagyobb üzletek integrált hűtéstechnikai rendszert kapnak, amelynek segítségével a hűtőbútorokból és hűtőkamrákból származó hő fűtéshez használható. A kisebb üzletegységeknél VRV hűtés-technikai rendszer optimalizálja az energiafelhasználást. Ezen kívül modern, alacsonyabb fogyasztású hűtőszekrényeket és hűtőpultokat, valamint LED-lámpákat használunk. Az intézkedéseink révén az elmúlt tíz évben sikerült csökkenteni a vásárolt villamos energia mértékét. Környezetpolitikánk új elemeként kísérleti jelleggel Szegeden - a napfény városában - a Csillag téri szupermarketban hajtottunk végre 2020-ban napenergiát hasznosító, összesen bruttó 19 millió forintos beruházást, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

 

 

Az 1998-ban nyílt SPAR szupermarketben a vállalat 2006-ban, majd három éve is komoly modernizálást hajtott végre. Utóbbi beruházás során egyebek mellett új, energiatakarékos hűtőket építettek be és környezetbarát hűtési és világítási technológiákat telepítettek. 2020-ban pedig az áruház tetejére összesen 290 négyzetméteres napelem-rendszert építettek ki. A rendszer nyújtotta előnyöket 2020 május óta használja a szupermarket: az első évben az áruház villamos energia igényének 12 százalékát adta, míg 2021. november végéig pedig már a 13 százalékot is meghaladta a napenergia részesedése.

 

A rekordtermelést 2021 júniusában könyvelhette el az áruház, amikor a szolár rendszer 8707 kwh-val járult hozzá az áruház működéséhez. Ez a szükséges villamos energia 22 százalékát jelentette. Maczelka Márk hozzátette: a kedvező tapasztalatok birtokában a közeljövőben újabb üzletekben hajtanak végre napenergiát hasznosító beruházásokat. Elsőként a pécsi INTERSPAR hipermarketben indulhat hasonló fejlesztés.

 

A közleményhez csatolt képeket gyors regisztráció után nagyobb felbontásban is elérheti a SPAR Médiatárban, a http://mediatar.spar.hu/ oldalon. A felületen lehetősége nyílik a SPAR további publikus képeit is letölteni. A képek felhasználásakor kérjük, hogy a spar.hu fotókreditet használja.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36