3 dolog, amire érdemes figyelni Európában a jelenlegi energiaárak mellett
Érkeznek az idei első számlák
A vállalati fogyasztók gáz- és villanyszámláiban a napokban kezdenek el visszaköszönni azok a határidős tőzsdei energiaárak, amelyeket ugyan még a múlt év második felében jegyeztek, de már erre az évre vonatkoznak. Országtól, gáztól, áramtól és a jegyzett időszaktól függően Európában háromszoros, de akár hatszoros is lehet az éves nagykereskedelmi ár az előző évihez képest. Ez főleg olyan vállalati végfelhasználóknak jelenthet gondot, ahol nem fedezték időben az idei igényüket, vagy a korábban megkötött kedvező árú szerződésüket szolgáltatójuk – akár egyoldalúan – módosította. Utóbbi esetben sajnos előfordulhatott, hogy a végfelhasználó csak az ún. azonnali piacot követő áron tudott a szolgáltatójával leszerződni, ami növeli a kitettséget az árváltozásoknak, így kockázatos. A végső fogyasztói ár alakulása függ a rendszerhasználati díjak és az adók változásától is, tehát a háromszoros piaci ár nem feltétlenül eredményez háromszoros végső költséget. Különösen, ha az adott fogyasztó képes mérsékelni a fogyasztását. Márpedig a Schneider Electric szakértői szerint ez az egyik kulcs a megoldáshoz: a meglévő, rendelkezésre álló energiát – akár a legmodernebb digitális technológiák segítségével – a lehető leghatékonyabban felhasználni.
Nyomás alatt a nagy energiaigényű fogyasztók
A vállalati végfelhasználók közül az ún. energiaintenzív ipari és mezőgazdasági nagyfogyasztókra nehezedik a legerősebb nyomás. Akik tudják, folytatják a tevékenységüket, de áthárítják az energiaárak okozta költségeket a saját ügyfeleikre. Szélsőséges esetben azonban az is előfordulhat, hogy részben vagy teljesen leállítják az üzemeiket. Európában is láttunk ilyen példát, előbbire acélgyártók, utóbbira pedig alumínium-, cink-, és műtrágyagyártók között. De ugyanúgy szenvednek a papír-, üveg- és cementgyárak is. Az adott iparágtól, vállalattól, technológiától és automatizáltságtól, illetve országtól függően a magas energiaárak 10-30%-kal is hozzájárulhatnak az említett anyagok drágulásához. Több energiaintenzív nagyfogyasztót tömörítő szervezet és lobbi az EU-tól várja a megoldásokat. Eddig a 27-ből 20 tagállam vezetett be olyan átmeneti kényszerintézkedéseket, mint pl. bizonyos adóelemek csökkentése vagy a lakossági fogyasztók számláinak támogatása.
Az energiaszolgáltatók sem robbantanak bankot
Ne gondoljuk, hogy a piaci árkörnyezet miatt az energiaszolgáltatók korlátlan extraprofitot zsebelhetnek be – emeli ki László Dávid és Feldmájer Benjámin. Volt már, és valószínűleg lesz is példa még arra, hogy nehezen birkóznak meg a magas piaci árak és/vagy a kormányok által bevezetett árlimitek hatásával. Az energiaszolgáltatók kitettsége nagyban függ attól, hogy fogyasztóik, ügyfeleik várható fogyasztására jó becslés áll-e rendelkezésükre, és ennek megfelelő mennyiségű energiát kötöttek-e le még a korábbi árakon. Másfelől közelítve: ha váratlanul nagy mennyiséget kell lekötniük a jelenlegi árakon, akkor súlyos likviditási és finanszírozási gondjaik támadhatnak. Tavaly például csak az Egyesült Királyságban összesen 30 kiskereskedelmi szolgáltató hagyott fel tevékenységével. De szemléletes a német óriás, az Uniper esete is, amelynek egy 10 milliárd eurós hitelmentőövre volt szüksége.
Kapcsolódó cikkek
- Bővíti hazai beszállítói körét a Schneider Electric
- Ismét a világ legmegbecsültebb vállalatai között a Schneider Electric
- Új kommunikációs igazgatóval és csapattal erősít a Schneider Electric
- 300 milliárd dolláros problémát számolna fel a Schneider Electric
- Klíma-technológiai platformot fejlesztő startupot vásárolt meg a Schneider Electric
- Lassan, de javul a vállalatoknál a vezető pozícióban lévő női munkavállalók aránya
- Fenntarthatósági elit klubban a Schneider Electric
- Jöhetnek a merész ötletek – indul a Go Green
- A mesterséges intelligencia és blokklánc technológia pörgetheti fel a klímavédelmet
- Bővíti regionális beszerzési központját Budapesten a Schneider Electric
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.