Ez a készülék kijelzi milyen minőségű a szoba levegője
A hideg hónapokban kevesebbet szellőztetünk, emiatt az otthoni levegő gyorsan elhasználódhat. A fűtés miatt azonban megnövekedhet a portartalma, ami egyeseknél szénanáthás tüneteket idézhet elő. „Éppen ezért érdemes gondoskodni a levegő megfelelő tisztításáról, amire ma már számos korszerű megoldás létezik” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor SDA Divízójának vezetője.
Ezek közé tartozik a Sencor újdonsága, az SHA 8640WH légtisztító, amely optimális eszköznek bizonyulhat a maximum 42 m2-res helyiségek és irodák levegőjének megtisztítására. Az 50 wattos készülék nagyfokú hatékonyságát jól tükrözi, hogy akár 290 köbméternyi levegőt is meg tud szűrni óránként. „A beépített szenzornak köszönhetően képes azt is megmutatni, milyen minőségű annak a helyiségnek a levegője, ahol üzembe helyezték a szobában keringő 2.5 mm átmérőjű szilárd részecskék figyelembevételével” – tette hozzá Lucza András.
A kifogástalan tisztítási folyamatot egy több fokozatú szűrőrendszer segítségével végzi: a légtisztító által beszívott levegő először egy olyan előszűrővel találkozik, amely kivonja a levegőből a nagyobb szennyeződéseket, így például az állatszőröket, vagy hajszálakat. A szűrőrendszer következő eleme, a HEPA-filter pedig gondoskodik a pollenek, porrészecskék és baktériumok 99%-ának kiszűréséről. A kellemetlen szagok ártalmatlanításához a levegő egy szénszűrőn is áthalad, végül pedig a beépített UV-lámpa hozzájárul a baktériumok és vírusok elpusztításához.
A Sencor új légtisztító gépe csendes működést (43 – 62 dB) kínál, így gyerekek és házi kedvencek mellett is működtethető. Kezelését az érintőpanel teszi egyszerűvé, amelyen könnyen beállíthatók a működésre vonatkozó fontosabb paraméterek, így például levegőszűrés időtartama.
„Egy légtisztítóval tehát hatékonyan tehetjük frissebbé és tisztábbá otthonunk levegőjét, ugyanakkor a téli időszakban kiemelt fontossággal bíró párásítás a legtöbb ilyen készüléknél nem megoldott. A Sencor éppen ezért ezt a légtisztítót 3 literes víztartállyal látta el, hogy a fűtési időszakban a felhasználók el tudják kerülni az otthoni levegő páratartalmának drasztikus lecsökkenését” – hangsúlyozta a Sencor szakembere. Hozzátette: a beépített víztartály 10-16 órán keresztül történő folyamatos párologtatást tesz lehetővé, javítva ezáltal a helyiség, vagy az otthon páratartalmát.
A Sencor új légtisztítója tehát minden eddiginél több felhasználói igényt képes kielégíteni, hatékony és halk működés mellett.
Kapcsolódó cikkek
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.