Hibrid formában jön a Startup Safari
A Budapest Startup Safari 2022-ben már hetedik alkalommal kerül megrendezésre, két év online találkozás után ezúttal hibrid formában, már élőben és a rendkívül korszerű konferencia platformon közvetítve is megrendezésre kerül. A két nap alatt a központi helyszín mellett, mely a Király utcai HubHubban lesz, néhány külső állomáson is izgalmas előadásokat hallgathatnak meg mindazok, akik érdeklődnek az innováció, a technológiai újítások, és a nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások kulisszatitkai iránt.
A hét évvel ezelőtt létrehozott Budapest Startup Safari idén április 28-29-én kerül megrendezésre. A szervezők a sok éves tapasztalatuk, a 2020-ban megismert piaci átrendeződés és az ökoszisztéma igényei alapján a tudásmegosztás mellett idén is nagy hangsúlyt fektetnek az interaktív programok, kurzusok lehetőségére is, melynek során a számos hazai szakember mellett a világ több szegletéből – a Szilícium-völgytől Dél-Afrikáig – bejelentkező előadókkal is találkozhatnak majd a résztvevők, akik az üzleti és technológiai témákban egyaránt tartanak majd workshopokat, előadásokat. Emellett pedig a kezdetektől a rendezvény céljai között szerepel a kapcsolatépítés és a munkáltatói márkaépítés támogatása, ezért minden eddiginél több lehetőséget biztosít a Startup Safari arra, hogy a résztvevők one-on-one, azaz személyes, egyéni találkozókra is – ebben az évben ráadásul ez is élőben valósul meg. A rendezvény idén is magyar és angol nyelven zajlik majd, a korszerű konferencia platformnak köszönhetően számos egyéb kapcsolatépítési lehetőséggel, online követhetőséggel és visszanézhető tartalmakkal.
A közel 100 esemény hat tematikus útvonalra osztva olyan témaköröket jár körbe, mint az üzletfejlesztés, az online kereskedelem, a márkaépítés, a jogi és pénzügyi tudnivalók, a befektetési alapok, a tartalomkezelés vagy a távmunka és oktatás, az e-kereskedelem innovációi. Az esemény nem csak üzleti, hanem mélyebb technológiai témákat is kínál, az érdeklődők az AI, a blockchain, a web 3.0, az NFT, a szoftverfejlesztés vonalon is számos programot találnak majd. A résztvevők kérdezhetnek, találkozhatnak, ismerkedhetnek és egy erős, színvonalas és színes tudásanyagot kapnak a két nap alatt.
Az előadások és workshopok nyomán olyan cégek engednek bepillantást a kulisszáik mögé, mint a világ egyik legsikeresebb open banking vállalata, a Revolut, az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija, a SEON, a közelmúltban akvirált InceptTech, vagy az évek óta töretlen sikernek örvendő Starchema, valamint a hazai ökoszisztéma aktív startupjai, például például a Microsoft CEE Startup Awards győztese a Volteum, a ViddL, a Photon, a Briefly, az Blue Colibri, a Webshippy és sokan mások. Emellett pedig olyan, a technológia és az üzletfejlesztés területén avatott szakemberekkel találkozhatnak a résztvevők, mint Tanja Sternbauer, a Female Factor egyik alapítója, svájcból Alessandra Sollenberg, a Top Tier Ventures alapítója, Tim Schumacher Németország egyik legsikeresebb zöld befektetője, Daniel Visevic, a Word Fund társalapítója, Oszkó Péter, az OXO csoport alapító tulajdonosa, Langár Bence, a TLF Capital alapítója, Vértes Márton a holland The Ocean Cleanup projekt partnerkapcsolati vezetője, Kenyeres István biotechnológus, de a Szilícium-völgy magyar sikersztorija is elsőként mutatkozik be Végh Noé előadásában. Az előadók sora pedig még közel sem teljes, a szervezők folyamatosan jelentik be az új meghívottakat. Ahogy azt a pandémiát megelőző időkben is Safari látogatói már megszokhatták, a konferenciát követően mindkét napon tematikus networking eseményeken vehetnek részt az érdeklődők.
A rendezvény mellé már a szervezés korai szakaszában a hazai startup közösség számára olyan fontos szervezetek álltak be, mint a Microsoft, a Grow with Google, a The Female Factor, a TLF Capital, a CheckINN, az OXO Holdings, az INPUT Program, a Design Terminal, a Hiventures, a CEU iLAb, az MKB Fintech Lab és a Morgan Stanley.
A Startup Safari Budapest online konferenciára már elindult a kedvezményes early bird jegyárusítás. További információ elérhető a www.budapestsafari.com, jegyvásárlás pedig a https://tixa.hu/startupsafari2022 oldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Spanyol, olasz, francia és magyar tudósnők Budapesten
- Nemzetközi projekt nyitókonferenciáját rendezte a Széchenyi István Egyetem
- Stretch konferencia: Továbbra is a járvány-helyzethez való alkalmazkodás jelenti a legnagyobb vezetői kihívást
- Újranézhetők a Neumann Társaság DEEP IT konferenciájának előadásai
- Erős bejelentéssel indult a nemzetközi 5G technológiai csúcstalálkozó!
- 5G összhangja - Az intelligens digitális ökoszisztéma megoldása
- Konferencia a Széchenyi István Egyetemen: fókuszban az autonóm járművek
- Microsoft Envision Hungary: hibrid munkavégzés a gyakorlatban
- Európa második legnagyobb akkumulátorgyártója kíván lenni Magyarország
- Magyar nyelvű szekció az idei Ignite programjában
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.