Új ügyfél a KRQ-nál
Évente egymilliárd alumíniumdobozt bocsátanak ki a különböző gyártócégek Magyarországon. A Returpack Kft. megbízásából a KRQ kommunikációs ügynökség arra kapott megbízást, hogy népszerűsítse a visszaváltást egy egyedülálló magyar szabadalmat fókuszba helyezve.
A környezetvédelmi kampány kiterjed az egész országra, a lakosság edukációja március végétől folyamatos lesz, több szakaszra bontva. A KRQ az eddigi referenciái alapján nyerte el a megbízást, amely magában foglalja a Minden Doboz Visszajár program aktivitásait is. Az ügynökség feladata az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fém italosdobozok visszaváltása nem csak szelektív hulladékgyűjtéssel, de a Returpack különleges magyar innovációját felhasználva is megvalósulhat. A gyűjtőautomaták országszerte több mint 200 helyen elérhetőek, elsősorban szupermarketek, áruházak közelében.
A projekt elsősorban PR, közösségi média és content marketing megoldásokat fog használni a – hazánkban a Returpack, illetve a Minden Doboz Visszajár program által képviselt – Every Can Counts kezdeményezés, valamint a KRQ nemzetközi és hazai tapasztalataira építve.
„A környezettudatos gondolkodás ma már része életünknek, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az aludobozok végtelenszer újrahasznosíthatók, és az újrahasznosított doboz semmiben sem különbözik az eredeti nyersanyagból készített doboztól. Szeretnénk szorosan együttműködni releváns véleményvezérekkel, akik nem csak divatnak, hanem valódi küldetésként élik meg, hogy minden nap tegyenek a környezetünkért és önmagunkért” – mondta Kufár Róbert, a KRQ alapító-ügyvezetője.
A Returpack évente közel 70 millió darab, azaz több mint 1000 tonnányi alumínium italdoboz visszagyűjtésével és újrahasznosításával végzi környezetvédelmi tevékenységét.
Kapcsolódó cikkek
- Startupok a műanyag újragondolásáért
- A pandémia nyerteseinek le kell(ene) mondania az egyszer használatos műanyagokról
- Az ABB és a UK Power Networks fenntartható jövőre vált az Airplus kapcsolóberendezésével
- Startupok a klímasemlegességért
- A mesterséges intelligencia és blokklánc technológia pörgetheti fel a klímavédelmet
- Környezettudatos fejlesztések a Samsung háztartási gépeinél 2022-ben
- A mesterséges intelligencia lehet az óceánok megmentésének kulcsa
- Lezárult a 2021. évi Startup Plastic Surgery akcelerátor program
- Az ABB és a Zume felgyorsítja az egyszer használatos műanyagokról történő átállást
- Energiahatékonysági és környezetvédelmi díjakat vett át a Körber
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia
Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára.