Rövid időn belül a kétszeresére nőhet a nemzetközi startup budapesti innovációs központja

forrás: Prím Online, 2022. április 21. 12:38

Tavaly április óta Budapesten működik a világ egyik legdinamikusabban növekvő mikromobilitási vállalkozásának fejlesztőbázisa. A magyar csapat rendkívül sikeres első évet zárt a TIER Mobility részeként, a világ több mint 190 városában használják a budapesti szakemberek által is fejlesztett megoldásokat. A TIER kiemelt szerepet szán a központnak a termékinnovációk, a dizájn és a szoftverfejlesztés területén, a vezetők szerint a jelenlegi létszám hamarosan akár meg is duplázódhat.

Az első TIER-es évében a magyar csapatot fontos feladatokkal bízták meg, a szakemberek jelentősen optimalizálták és továbbfejlesztették a TIER szolgáltatását. A budapesti Tech Hub emellett fontos szerepet tölt be a szervezet működésében is. Több munkatárs Tech Lead szerepkörbe, egyik mérnökük, Novák Gábor, pedig a vállalatcsoport Head of Engineering pozíciójába lépett elő. A magyarok a vállalat közösségi életének aktív résztvevői és részesei a TIER felvásárlásait támogató háttérfeladatoknak is. Ennek eredményeként a TIER csak az elmúlt évben megszerezte például a parkolást támogató Fantasmo-t, a Spin mikromobilitási szolgáltatót és az Európa első számú kerékpármegosztójaként működő nextbike-ot.

 

 

A Makery 2021. április 8-i akvirálásával többéves, nemzetközi tapasztalattal rendelkező csapat került a TIER tulajdonába. A szoftverfejlesztő ügynökséget 2015-ben alapította Zsédely Balázs, Kindler András és Vörös Gyula. A baráti légkör és a kiemelkedő szaktudás pedig egyre izgalmasabb feladatokat és partnereket hozott magával. A Makery fejlesztései megtalálhatók olyan világszerte ismert termékekben, mint például a Samsung okostelefonok, a csapat a Google hivatalos partnereként is szerepelt, valamint az androidos Kotlin kódolási nyelv hazai elterjedésében és a fejlesztői közösség építésben is vezető szerepet vállaltak a munkatársak. A magyar csapat és a német startup 2018-as sikeres első találkozása mindkét fél számára kedvező akvizícióhoz vezetett. 

 

„Már az első találkozókon lenyűgözött minket a Makery csapatának szakértelme és elkötelezettsége. Nagyszerűen kiegészítik a már meglévő szaktudásunkat és képességeinket, ezért is örülünk, hogy csatlakoztak hozzánk. A következő hónapokban szeretnénk helyi tehetségekkel és világ különböző pontjairól, távolról dolgozó fejlesztőkkel tovább növelni az új Tech Hub kapacitását.” – mondta az akvizícióról Matthias Laug, a TIER műszaki igazgatója és társalapítója.

 

A berlini és londoni irodák mellett a magyarországi TIER Tech Hub a vállalat legnagyobb IT központja, a vezetőség szerint a kiemelt szerepkör a későbbiekben is megmarad. A budapesti csapat felépítése és működése szolgál majd mintaként a világ különböző pontjain nyíló új Tech Hubok számára, miközben többek között a magyar fejlesztők felelnek a felhasználóknak szánt alkalmazás működéséért és az applikációs felület tervezéséért is. A csapat előtt olyan kihívások állnak, mint például az egyre bővülő felhasználási terület folyamatos, országokra szabott szoftveres támogatása vagy éppen a parkolási, tárolási nehézségek kezelése. A napi munka során a Tech Hub munkatársai a legújabb helymeghatározási és IoT technológiákkal is foglalkoznak és olyan megoldásokat fejlesztenek, amelyeket később akár több millió ember is használhat világszerte. 

 

„Nagyon könnyen be tudtunk illeszkedni a TIER csapatába, hiszen már a felvásárlás előtt is szoros kapcsolatban álltunk – mondta el Zsédely Balázs, a TIER Tech Hubok igazgatója. – Most egy több mint 1400 fős szervezethez tartozunk és világszinten felelünk az IT megoldások megfelelő működéséért. Ez nagy felelősség, de Magyarországon minden feltétel adott és a rendkívül tehetséges kollégáink nagyszerűen vették ezt a kihívást. Nem állunk meg, a Tech Hub bővül, már keressük az új csapattagokat, akikkel még különlegesebb hely lehet a központunk." 

 

A csapat idén költözött be a hazai fejlesztői közösségben csak Skyscanner irodaként ismert épületbe, ahol korábban aktív szakmai-közösségi élet folyt. Az alapítók szerint a Tech Hub célja a programok és rendezvények újraindítása, hogy az ikonikus helyszín, immár TIER irodaként, ismét a város fejlesztőinek, mérnökeinek és dizájnereinek fontos találkozóhelye legyen. Az irodában hamarosan felújítás kezdődik. A tervek szerint az új külső hivatkozási alap lesz az egész vállalaton belül, az iroda pedig nemcsak az ott dolgozók kényelmét szolgálja majd, szakmai rendezvények, találkozók, meetupok helyszínéül is szeretnék használni a jövőben. 

 

A TIER 2021 szeptemberében indította el e-rollerszolgáltatását Budapesten, és rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert a városlakók körében. A vállalat növekedésével a TIER Tech Hub folyamatosan keres új munkatársakat, az álláslehetőségekről további információk a https://about.tier.app/jobs/ weboldalon érhetők el. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32