Melbourne-i győztesek a budapesti esettanulmányi versenyen

forrás: Prím Online, 2022. május 11. 11:27

Idén 4. alkalommal rendezték meg Magyarországon a régió egyik legnívósabb nemzetközi üzleti esettanulmányi versenyét, a Central European Case Competition-t (CECC). A rendezvény egyik esetadó partnere a Schneider Electric volt, a győztes melbourne-i csapat az ő beszállítóik CO2 kibocsátásának csökkentésére, valamint az EcoStruxure platform újszerű alkalmazására dolgoztak ki koncepciót.

A CECC célja, hogy összehozza az üzleti iskolák kiválóan teljesítő hallgatóit a világ minden tájáról. A 4 fős csapatok az esemény keretében egy hatórás és egy huszonnégy órás üzleti stratégiai esettanulmányt oldanak meg, mely egy-egy, a régióban tevékenykedő vállalat valós és releváns kihívásaira fókuszál. A csapatok az eset megoldását követően lehetőséget kaptak az általuk megoldott komplex üzleti esetek szakmai zsűri előtti prezentálására is. A verseny fő motívuma az innováció volt, mely a két üzleti stratégiai esettanulmányt is erősen áthatotta.

 

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Case Solvers által szervezett eseményre idén 20 csapatot hívtak meg, a 24 órás esettanulmányt a Schneider Electric biztosította. A feladat a Magyarországon is beépíthető innovációkra irányult: a csapatok olyan stratégiákon dolgoztak, amelyekkel az ellátási lánc és termékportfólió innovációján keresztül maximalizálható a Schneider Electric fenntarthatósági hatása.

 

 

Az idei CECC-re 4 kontinens 9 országából érkeztek csapatok, az első helyet pedig a University of Melbourne csapata szerezte meg. Az általuk vázolt megoldás 2 fő pillérből állt. Kidolgoztak egy ösztönző rendszert a beszállítók számára, amellyel jelentős mértékben csökkenthető a CO2 kibocsátásuk. A másik innováció a Schneider Electric felhőalapú, IoT platformjára, az EcoStruxure-re épült, annak drón alapú innovatív funkcióbővítését tervezték meg, amivel a rendszer támogathatja a mezőgazdasággal foglalkozókat karbonsemlegességi céljaik megvalósításában. 

 

“A fenntarthatóság a Schneider Electric mindennapi tevékenységének középpontjában áll, ez az elsődleges prioritás a vásárlóinkkal és partnerekkel való együttműködésünk során. Köszönöm a csapatoknak, hogy támogattak bennünket a fenntarthatósági víziónk megvalósításában” – mondta el Yatish Tank, a Schneider Electric globális ellátási láncért felelős beszerzési alelnöke, aki részt vett a döntőbe jutott megoldások értékelésében.

 

“A Schneider Electric-nél kiemelten figyelünk a fiatal szakemberek képzésére, fejlesztésére, ezért örömmel vállaltuk, hogy a mi esettanulmányunkat vizsgálhassák a versenyzők. Ráadásul mindig friss nézőpontot ad, amikor a saját, mindennapos folyamatainkat és megoldásainkat külső szemlélők véleményezik. Elképesztően motiváló volt az egyetemisták meglátásait, ötleteit hallgatni, számos rendkívül igényes szakmai felvetést hoztak a résztvevők” – mutatott rá Daniel W. Bartel, a Schneider Electric globális beszerzési vezetője.

 

“Nagyszerű volt látni, hogy a fiatalok mekkora problémamegoldó készséggel rendelkeznek, igazán találékony, újszerű megoldásokat láthattunk a verseny során. Tapasztalataim szerint a megmérettetésen induló hallgatók számára ez egy nagyszerű lehetőség, hogy fejlesszék az analitikai, problémamegoldó, kommunikációs és prezentációs képességeiket” – jelezte Ábrahám Zsolt, a Case Solvers vezérigazgatója és az üzleti esettanulmány írója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át

Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel.  Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.

2024. december 21. 12:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32