Új HR vezérigazgató-helyettes a Yettelnél
2022. augusztus 1-jétől Szalai Enikő a Yettel Magyarország Zrt. HR vezérigazgató-helyettese. A HR-menedzsment területén 25 év nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakember egy kihívásokkal teli időszakban, izgalmas vállalati környezetben veszi át a terület vezetését a telekommunikációs cégnél.
Szalai Enikő több évtizedes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a HR-menedzsment, a szervezet- és stratégiafejlesztés, valamint a coaching területén. Szakterülete a változásmenedzsment és a tehetségfejlesztés.
A szakember egy olyan dinamikus környezetbe érkezik, ahol nemrég a partnershop-hálózat megszüntetésével saját tulajdonúvá váltak a Yettel korábbi partnerüzletei. A közel 100 új üzlettel többszáz munkatárs is érkezett, így a szakember egy immár közel kétezer fős vállalatot erősít.
„A megváltozott gazdasági környezetben különösen fontos az erős emberi „szövettel” rendelkező szervezet, amelyre nagyon jól lehet építkezni. Büszkén csatlakozom egy olyan vállalathoz, amely megtalálta az egyensúlyt az ambíciózus üzleti szemlélet és teljesítmény, valamint az emberi értékek között, legyen szó a munkatársakról vagy az ügyfelekről. A Yettel az elmúlt években bizonyította, hogy nem megy el szótlanul a társadalmat érintő változások mellett, gyorsan reagál a kollégákat és a szűkebb, valamint tágabb környezetünket egyaránt érintő kihívásokra – mondta el Szalai Enikő. „Azt tapasztalom, hogy sok munkavállaló küzd a hibrid léttel, azonban nálunk a Yettelnél nemrég bevezetett meetingmentes pénteki napokkal, és a biztos alapokon álló home office-kultúrával úgy látom, sikerül megfelelően alkalmazkodni az előttünk álló, nem kevés kihívást tartogató időszakhoz. Arra fogok törekedni, hogy ehhez a legjobb támogatást biztosítsam” – tette hozzá.
Szalai Enikő pályafutását a Magyar Tudományos Akadémián nyelvész kutatóként kezdte, az üzleti világba tréner-tanácsadóként került, ahol szolgáltatói oldalról támogatott számos nagyvállalatot vezető- és szervezetfejlesztési, valamint keresés-kiválasztási projektekben. 2012 és 2015 között a Canon Magyarország HR vezetőjeként dolgozott, majd 2015-től a cég egyik leányvállalatának globális Talent és Performance szakértői csapatát vezette Hollandiában. 2017-től a Canon londoni központjában a B2C üzletág stratégiai HR feladataiért felelt európai HR igazgatóként. 2020-ban tért vissza Magyarországra, ahonnan az angol Just Eat és a hollandiai székhelyű Takeaway cégek összeolvadását támogatta. Később ugyanitt a Product & Technology funkció globális HR business partnere lett, és innen érkezett a Yettelhez.
Szalai Enikő üzleti coaching és változásmenedzsment képesítéssel is rendelkezik. Szabadidejében leginkább utazni, túrázni és főzni szeret. Három gyermek édesanyja.
Kapcsolódó cikkek
- Tudatos utazási tippeket ad a Yettel
- Yettel: Tudatos utazási tippek
- Magyar diákok által fejlesztett önvezető autónak drukkolhatunk Nogaro városában
- Így töltik az idei vakációt a gyerekek
- 5 hasznos tipp: így vigyázz a mobilodra nyáron
- 5G-s otthoni internetszolgáltatást indít a Yettel
- Ügyfélelégedettségi igazgatóságot alapított a Yettel
- Már a Yettel ügyfelei is élvezhetik az eSIM előnyeit
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.