Elérhetővé válik a Viber a Microsoft Store és a Samsung Galaxy Store felületein
A Rakuten Viber, a világ egyik vezető üzenetküldő alkalmazása bejelentette, hogy az alkalmazás elérhetővé válik a Microsoft Store és a Samsung Galaxy Store felületein. A frissítés által a Viber még szélesebb nemzetközi közönséghez jut el a Windows asztali rendszerek és a Samsung mobilok kapcsán.
Az asztali Viber-felhasználók körülbelül 90 százaléka Windows eszközt használ, az aktív androidos felhasználók 38,1 százaléka használ Samsung eszközöket, így a frissítés meghatározó mérföldkő mindkét felhasználói csoport számára. Az új frissítés lehetővé teszi, hogy a felhasználók mindkét platformon könnyedén letölthessék a Vibert.
A Microsoft megbízhatóan mindig a legújabb csúcstechnológiát hozza el eszközeire, alkalmazásának áruházában pedig több mint 669 000 alkalmazás tölthető le. A Windows Store-ban mostantól elérhető Viber asztali alkalmazás lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a Viberen keresztül közvetlenül a számítógépről vagy laptopról üzeneteket küldjenek és hívásokat kezdeményezzenek, ami a gyakori felhasználók körében népszerű funkcióvá vált. Az asztali alkalmazás funkciói a szeretteinkkel való kommunikációtól kezdve az üzleti ügyek intézésén át a csoportos hívásokig, a Csatornák használatáig és az emlékeztetők beállításáig mindenre kiterjed. A frissítés a szem megerőltetését is csökkenti, mivel a felhasználók nagyobb képernyőn tekinthetik meg Viber tevékenységeiket.
A Samsung Galaxy Store 125 országban elérhető. Mindkét felület több milliárd aktív felhasználóval rendelkezik, így a Viber a lehető legnagyobb, folyamatosan növekvő felhasználói bázist is eléri.
A Rakuten Viber a közelmúltban fontos mérföldkövet ért el: több, mint egymilliárd letöltést a Google Play Áruházból androidos eszközökre. Az alkalmazás ezen felül elérhető az Apple Store, a Huawei Store és a Xiaomi Store kínálatában is.
“A Microsoft és Samsung eszközöket használó többmillió Viber felhasználó számára az új frissítés még egyszerűbb hozzáférést tesz lehetővé a legújabb Viber frissítésekhez, mivel asztali és mobilalkalmazásaink folyamatosan fejlődnek, hogy biztonságos, privát és szórakoztató hívásokat, valamint üzenetváltásokat garantáljanak” – nyilatkozta Roi Zemmer, a Rakuten Viber Core Platform alelnöke. “Izgatottan várjuk, hogy több áruházban is teret kapjunk, és lehetőségünk legyen az új funkciók széleskörű bemutatására is.”
Kapcsolódó cikkek
- A Viber AR lencsével és megosztható színes kártyákkal ünnepli a magyar hagyományokat
- Kapcsolattartás az ügyfelekkel
- A magyarországi Viber-felhasználók vízibiciklizni és lángosozni szeretnek a legjobban a Balaton déli partján
- Fedezz fel új tartalmakat a Viber legújabb funkciójával!
- A Rakuten Viber aláírja az EU magatartási kódexét
- A húsvéti locsolkodás a virtuális térbe lép a Viber különleges ünnepi lencséjével
- A Viber budapesti rendezvényén mutatta be új digitális megoldásait
- Elindult a Viber „Szeress magabiztosan” kampánya
- A magyar Viber felhasználók 73 százalékának a digitális adatvédelem a legfontosabb
- A Viber legújabb funkciói szórakoztatóbbá teszik az új tanévet
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG megnyitja a ThinQ API-t az okosotthonok fejlődése érdekében
Az LG Electronics (LG) teljesen nyílttá tette LG ThinQ elnevezésű okosotthon-platformjának alkalmazásprogramozási felületét (API), így a fejlesztők mostantól könnyen alakíthatnak ki egyedi ökoszisztémákat az LG készülékeivel.
Minden századik magyart érintett már idén pénzügyi csalás – mutatjuk, hogyan úszhatod meg!
Egyre kifinomultabb pénzügyi csalásokkal szemben kell felkészülni. Ez csak akkor lehet eredményes, ha a felhasználók is tudatosabbak, és nem engednek a csalók trükkjeinek.
Karácsony körül is fokozottan figyeljünk a biztonságra
Közelegnek az ünnepek, készülünk a pihenésre, de még egy utolsó hajrá vár valószínűleg mindenkire. Fontos, hogy ilyenkor vigyázzunk magunkra és telefonunkra is, a HONOR pedig pár egyszerű, de a biztonság szempontjából kifejezetten hasznos tippel próbálja segíteni a felhasználókat.
Valami különlegeset karácsonyra: Tokenek vagy kriptovaluták ajándékcsomagolásban
Az ünnepi szezon közeledtével az BITmarkets kriptovaluta-tőzsde is bővítette a karácsonyi virtuális ajándékpiacot saját BTMT tokenjével. A digitális ajándékok világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, különösen céges eseményeken, például „Secret Santa” (Titkos Télapó karácsonyi ajándékozás) alkalmával, így ez a lépés egy növekvő globális trendet céloz meg. A Copilot AI eszköz cégének kutatása szerint a legnépszerűbb digitális ajándékok közé jelenleg a film- és zenestreaming-platformokra szóló előfizetések, digitális könyvek és hangoskönyvek, valamint online kurzusok tartoznak.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.