Az ABB 2023-ra is meghirdeti Női Mentorprogramját egyetemi hallgatók részére
A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.
A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2023. január 1. és 2023. június 30. között öt alkalommal részt vehet a pályázati felhívásban részletezett programban. A nyer-tesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, telephely- és gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megis-merhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.
A pályázat BSc és MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvtudássall és aktív hallgatói jogviszonnyal (nap-pali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek az alábbi intézmények és karok egyikén:
Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
– Gépészmérnöki kar
– Villamosmérnöki és Informatikai kar
Debreceni Egyetem
– Műszaki Kar
Kecskeméti Főiskola
– Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar
Miskolci Egyetem
– Gépészmérnöki és Informatikai Kar
– Műszaki Anyagtudományi Kar
Óbudai Egyetem
– Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
– Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar
– Alba Regia Műszaki Kara
Pannon Egyetem
– Mérnöki Kar
– Műszaki Informatikai Kar
Pécsi Tudományegyetem
– Műszaki és Informatikai Kar
Széchenyi István Egyetem
– Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar
Szegedi Tudományegyetem
– Mérnöki Kar
Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai ráter-mettségét, minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják.
A pályázatra olyan hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytár-sánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.
A pályázati időszak: 2022. október 12. és 2022. november 7. között. A pályázatokat a vállalat 2022. november 25-ig bírálja el.
A pályázati kiírás részletei és a jelentkezési lehetőség a következő linken található: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas
Kapcsolódó cikkek
- The ROCK, egy különleges építészeti projekt ABB technológiával
- Az ABB új kiberbiztonsági megoldást vezetett be
- Vontatási kínálatának bővítéséhez az ABB felvásárolja a PowerTech Convertert
- Az ABB és a Hydrogen Optimized bővíti együttműködését
- ABB: Veszélyben van az újraiparosítás sikere
- Az ABB támogatja az új lengyelországi hulladék energetikai hasznosítási projektet
- Önálló életvitel minőségi körülmények között
- Az ABB megvásárolja a Siemens kisfeszültségű NEMA motorvállalatát
- Az ABB piacra dobja leggyorsabb öttengelyes delta robotját
- Az ABB új kábelkötegelője csökkenti a szennyeződés kockázatát
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.