Taroltak az internetes csalások elleni megoldások a JunctionX Budapest versenyen
Közel 70 országból rekordszámú, összesen 722 induló regisztrált az idei JunctionX Budapest hackathonra. A kétnapos innovációs versenyen az Antavo, a SEON és a Wise kihívásait kellett teljesíteni a mindennapi életünket érintő problémákra választ adó technológiai projektek megalkotásával. Összesen 40 pályamunkát értékelhetett a zsűri: az abszolút győztes a magyar Gaia lett, egy olyan megoldással, amely képes kiszűrni a weboldalakra tisztességtelen szándékkal érkező felhasználókat, míg a közönségdíjat a gyanús tranzakciókat lefülelő GeoSnatcher érdemelte ki. A top 5 csapat a közel négymillió forintos összdíjazás mellett értékes szakmai kapcsolatokkal is gazdagodott.
Európa egyik legnépszerűbb innovációs versenye, a JunctionX Budapest október 21. és 23. között ismét hazánkra irányította a nemzetközi techközösség figyelmét. A 48 órás megmérettetés népszerűségét a közel kilencezer eurós díjazás mellett annak köszönheti, hogy a programkódok helyett az innovációra fekteti a hangsúlyt, és olyan fejlesztéseket vár kezdő és tapasztalt indulóktól egyaránt, melyek szinte azonnal a gyakorlatba ültethetők és akár milliók életét változtathatják meg. A versenyt szervező CraftHub emellett kötetlen hangulattal és kapcsolatépítő eseményekkel megspékelt programmal vonzotta a kétnapos hackerverseny résztvevőit a helyszínre, de a hibrid formátumnak köszönhetően összesen 67 országból csatlakoztak az innovátorok, a helyszínen pedig több mint 200 résztvevő állhatott rajtvonalhoz.
Adatokkal támogatott vásárlói élmény és tudatos pénzügyek idegenben
A bizonyítani vágyó fejlesztők két nappal a megmérettetés előtt ismerhették meg a rájuk váró kihívásokat, azok pedig, akik nem összeszokott csapattal neveztek, az egyéni indulók között lelhettek új társakra az előttük álló kódolómaratonon. Az ötlet megszületését követően összesen 48 óra állt az indulók rendelkezésére, hogy fejlesztésüket egy 2 perces bemutatkozó videóval adják el a szakmai zsűrinek, és a hozzá tartozó forráskóddal azt is bizonyítsák, hogy innovációjuk valóban megvalósítható. A vállalati partnerek ezúttal is folyamatos mentorálással támogatták a JunctionX Budapest talán eddigi legfiatalabb mezőnyét: az innovátorok több mint kétharmada ugyanis középiskolás vagy alapképzésben résztvevő hallgató volt. Az erőfeszítés viszont nem volt hiábavaló, összesen 40 projektet értékelhetett végül a zsűri.
A JunctionX Budapest hagyományainak megfelelően ezúttal is napjaink aktuális problémáira keresték a kreatív megoldásokat a versenyzők: az Antavo arra volt kíváncsi, hogyan lehet az eddiginél is hatékonyabban elemezni az online vásárlói utak adatait és ezzel még hűségesebb ügyfelekre szert tenni, míg a Wise a tavalyi év után ismét a globalizáció és a pénzügyi tudatosság területén keresett új ötleteket – ezúttal az idegen országban letelepedő világpolgárok boldogulását segítő fejlesztéssel. Az előbbi kihívást az ACSB csapata nyerte, akik a megadott feladat mellett még a vásárlói hűségprogramok célzott tökéletesítésére is vállalkoztak, míg utóbbi kategóriában a TravelWise vitte a pálmát. Innovációjukkal könnyen és felhasználóbarát formátumban hasonlítható össze a különböző országok árszínvonala, és a költözés előtt biztosabban felmérhető, milyen életminőséget tud majd fenntartani az új országban a kitelepülő.
Taroltak az online csalók ellen küzdő csapatok, magyarok vitték a prímet
Az egyes kihívások győztesei – a kategóriák néhány további ígéretes projektjével kiegészülve – az egyenként 1500-2000 eurós díjazás mellett lehetőséget kaptak arra, hogy élőben is prezentálhassák fejlesztéseiket a résztvevőknek, így akár olyan cégek vagy befektetők támogatását is elnyerhessék, akik rögtön piacra vinnék a friss ötleteket. A pitchek bemutatása után a közönségdíjat egyöntetűen a GeoSnatcher csapata érdemelte ki, akik adatelemzéssel igyekeznek kiszűrni az olyan pénzügyi tranzakciókat, melyeket valószínűleg tisztességtelen szándékkal kezdeményeztek, az abszolút győzelmet és a vele járó 3000 eurós fődíjat pedig a SEON kihívását teljesítő magyar Gaia formáció kapta. Ők egy olyan API-t (Alkalmazásprogramozási Felület, amely kommunikációt és adatcserét tesz lehetővé két különálló rendszer között) alkottak, amely segít eldönteni, hogy weboldalunkra csaló szándékkal érkezett-e a felhasználónk. A dicsőség mellett a győztes csapat egyedülálló lehetőséget kapott, hogy a november eleji, Finnországban rendezett JunctionX 2022 eseményen is részt vegyen.
– Nagyon büszkék vagyunk, hiszen 2022-ben nagyot lépett előre a JunctionX Budapest: egyrészt idén először felkészítő tréning eseménnyel is kiegészítettük a programot, ami nagyon népszerű volt az indulók körében, ráadásul szinte mindenben felülmúltuk a tavalyi évet. A résztvevők száma megduplázódott, tízzel több innovatív projektet nyújtottak be, ráadásul az egyre fiatalodó mezőnyben rekordszámban képviseltették magukat a középiskolások. Köszönet illeti a három kihívást hozó vállalati partnerünk mellett a szponzorként csatlakozó Foundation HQ-t, a Vacuumlabs-t, az Erste Bankot, az SAP-t, a Formlabs-et a The Spot-ot valamint a TIER-t is, az ő támogatásuk, részvételük a megvalósítás mellett a JunctionX Budapest sikerében is nagy szerepet játszott, hiszen a díjazás mellett a verseny legnagyobb vonzereje az a lehetőség, hogy a vállalatok és a nemzetközi techközösség is felfigyelhet a legjobb ötletekre – mondja Varga Károly, a szervező CraftHub egyik alapítója és ügyvezetője.
A maratoni szellemi munkához szükséges folyamatos energiabevitelt és a résztvevők felfrissülését a Subway, a Starbucks, a Soproni, az Apenta, a RedBull, illetve a The Box Donut biztosította.
Kapcsolódó cikkek
- Ilyen a jövő IT-tanácsadócége
- Többmillió forintos összdíjazással indul innovációs verseny fiatal IT fejlesztőknek
- Budapestre figyelt a nemzetközi IT világ
- A hazai cégek többsége az informatikai fejlesztéseken is spórolna az energiaszámlára
- Akár 100 millió forintos bevételkiesést is okozhat egy vállalatnál az IT munkaerő hiánya
- Innováció mentén szakad ketté a hazai vállalati szektor
- Tajvani eszközökkel innoválják a magyar energiaipart
- Rendszerváltozások: az átláthatatlan vállalati informatika az innovációt is megöli
- Új lendületet kap az informatikatanárok továbbképzése
- Az informatikusok elárulták, mi tartaná itthon őket
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.