Idén is ütős Black Friday-t szervez az eMAG
2022. november 18-án a nem megszokott gazdasági helyzetben tartja meg a cég tradíciójának megfelelően 24 órán át tartó Black Friday-át az eMAG: a fekete pénteki leárazásban résztvevő termékekből összesen 420 ezer termék lesz készleten – a becslések szerint együttesen 3 milliárd forintnyi kedvezménnyel. Az idei Black Friday slágerei az energiatakarékos háztartási gépek és a rezsicsökkentést célzó okos kiegészítők lehetnek, de várhatóan sokan hozzák előre majd a karácsonyi ajándékok beszerzését is, míg az impulzusvásárlások előreláthatóan az idei szezonban háttérbe szorulnak. A fekete pénteki rendelések gyors teljesítését a már több mint 600 helyszínen elérhető easybox-hálózat és az új dunaharaszti logisztikai bázis első ütemében elkészült raktár működésbe lépése segíti.
A szokatlan gazdasági helyzet ellenére az eMAG a kilencedik alkalommal, idén is megtartja a szigorúan egyetlen napig tartó Black Friday-át, amely 2022. november 18-án a kora reggeli órákban veszi majd kezdetét. Ezen a napon a fekete pénteki akcióban résztvevő termékekből összesen 420 ezer termék lesz készleten, amelyekre a vállalat becslései szerint hozzávetőleg 3 milliárd forint értékű összkedvezmény lesz elérhető az eMAG és az eMAG Marketplace partnerek ajánlataival. biztosít fekete pénteki kedvezményt.
“A szezonban mindig nagy sikernek örvendő műszaki termékcsoporton kívül a divat, szépségápolás, játék és baba-mama kategóriákban is jelentős készletekkel és kiemelt akciókkal készülünk az idei Black Friday-re. Kínálatunkat idén is bővítik majd eMAG Marketplace partnereink termékei, akik számára – főként a jelenlegi gazdasági helyzetben – óriási lehetőséget biztosít egy ilyen nagy volumenű e-kereskedelmi esemény. A több millió várható fekete pénteki rendelés kiszolgálásában idén a több mint hatszázra bővült easybox csomagautomata-hálózat lesz segítségünkre, amely a vásárlóinknak egy rugalmas, és nem utolsósorban olcsó szállítási módot kínál” – mondta el Várkonyi Balázs, az eMAG igazgatótanácsának elnöke.
Sásdi Norbert, az eMAG kereskedelmi igazgatója szerint idén a Black Friday slágerei az energiatakarékos berendezések, háztartási gépek és az olyan otthoni kiegészítők lesznek – a ledes fényforrásoktól az okoseszközökig –, amelyek alkalmazásával csökkenteni lehet a rezsiköltségeket. A mindig népszerű műszaki, IT, háztartási és szépségápolási termékeken túl különleges ajánlatok is szerepelnek majd az idei kínálatban; különböző programokra és rendezvényekre szóló jegyeket, egészségügyi szolgáltatásokat, járműveket, érméket, vagy akár aranyrudakat is beszerezhetünk azon a bizonyos pénteken.
Tévéből és hűtőgépből is az energiatakarékosakat keresik majd
A fentiekhez igazodva az idei fekete pénteken az eMAG mintegy 32 ezer darabos akciós háztartási kis- és nagygépes készlettel készül, emellett közel 18 ezer leárazott televízió is a kínálat része lesz. A vállalat szerint a tévécsere idén nem csupán a katari futball-világbajnokság, hanem az energiatakarékosság miatt is sok hazai háztartásban lehet téma: a tavaly megújult uniós energiacímkék alkalmazása révén könnyen lehet a nyolc-tíz éves készüléknél kevesebb áramot fogyasztó modellt találni.
A műszaki fronton ezen felül mintegy hétezer laptoppal és csaknem nyolcezer okostelefonnal is készül az eMAG. Mivel várhatóan sokan hozzák előre a karácsonyi ajándékok megvásárlását a Black Friday-re, fontos szerephez jut a 40 ezer akciós játék és baba-mama termék a pelenkától egészen a babakocsiig.
Idén az elérhető több mint 70 ezer leárazott termékkel kiemelt szerepet kap az eMAG Black Friday-án a ruha és divat termékkategória is, amelynek kapcsán érdekesség, hogy a világtrendekhez igazodva az év végére várhatóan a magyar online kiskereskedelemben is átveszi a vezető szerepet a műszaki kategóriától a GKID piackutató cég előrejelzése szerint. A ruha- és cipővásárlást az eMAG azzal könnyíti meg, hogy egyszerű és ingyenes visszaküldést tesz lehetővé az easybox csomagautomatákon kereszül, így a nem megfelelő méretű termék visszajuttatása sem jár vesződséggel.
Átlátható fekete pénteki kedvezmények
Tavalyhoz hasonlóan az eMAG idei Black Friday-án az európai uniós előírásoknak megfelelően egy-egy termék gyártója által ajánlott árat (RRP) is feltünteti a fekete pénteki akciós ár mellett. Ha a Black Friday ár felett egy áthúzott ár szerepel, az a megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árat jelenti – szintén az uniós direktíva alapján. Az egységes jelölés átlátható árakat és könnyű összehasonlítást tesz lehetővé a fogyasztók számára, akik ezáltal tudatosan válogathatnak a különböző online platformok által kínált ajánlatok közül.
Két héten belül, már Dunaharasztiból is érkeznek majd a fekete pénteki rendelések
Az eMAG a jövő év folyamán már egy új, közel 117 ezer négyzetméter alapterületű, számos automatizált megoldást alkalmazó logisztikai központból szolgálja ki vásárlóit. A hihetetlen sebességgel épülő létesítmény első pillére októbertől segíti a gyors kiszállítást, a raktárbázis ezen területe így már az idei Black Friday rendeléseinek egy részét is ellátja majd.
“Eredeti stratégiánkat követve a nyereséget és bevételt az ügyfél-elégedettséget és hatékonyságot célzó szolgáltatásaink fejlesztésébe fektetjük be. Ennek köszönhetően hoztuk létre a Sameday-jel együttműködésben a mára már több mint hatszáz helyszínt lefedő easybox-hálózatunkat, illetve a Dunaharasztin épülő logisztikai központunkat, amely amellett, hogy már az első fázis elkészültével rengeteg munkahelyet teremt, lehetővé teszi majd a minél gyorsabb, rugalmasabb és költséghatékonyabb ügyfél-kiszolgálást” – mondta Daniel Spiridon, az eMAG ügyvezető igazgatója.
A Black Friday rendelések kiszállítását idén december 2-ig vállalja az eMAG, a cég várakozásai szerint a rendelések 70 százalékát pedig mindössze 5 napon belül feladják a megrendelőknek. Idén a legkedvezőbb kiszállítási lehetőség egyértelműen az országszerte több mint hatszáz helyszínén elérhető easybox hálózatának csomagautomatában való átvétel.
Kapcsolódó cikkek
- GLAMI: a magyarok közel fele tervez divatcikkeket vásárolni Black Friday alkalmával
- Ragaszkodunk a minőséghez: az infláció ellenére sem szeretnénk mindig az olcsóbbhoz nyúlni
- Black Friday 2022: a megélhetési válság ellenére is növekedhet a magyarok költekezési kedve
- Nagyon népszerűek a easybox csomagautomaták
- Új felsővezetővel erősít az eMAG
- Az eMAG megerősíti magyarországi menedzsmentjét
- Regionális márkavízióra és szlogenre vált az eMAG
- Főleg új hűtővel, mosógéppel és fagyasztóval spórolnának a rezsin az eMAG-vásárlók
- Jobban fogy a napelem, de még többen rendeltek kandallót az eMAG-tól júliusban
- Teljesen átírták az online eladásokat az eMAG-nál az új rezsicsökkentési szabályok
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.