Tizennégy csapat indult a Morgan Stanley programozói versenyén
Megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítő megoldásával a Codecool programozó iskola diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley által – 2021 után – idén már másodszor megrendezett Code to Give hackathont. A versenyre diákok, pályakezdők és legfeljebb két éve dolgozó IT szakemberek jelentkezhettek, hogy a Morgan Stanley informatikus mentoraival együttműködve, a Salva Vita Alapítvány partnereként olyan digitális eszközt fejlesszenek ki, amely megkönnyíti a munkát keresők képességeinek felmérését.
A Morgan Stanley budapesti irodája – amely közel 3000 munkatársával a globális bank egyik legnagyobb informatikai központja – 2021 után most másodszor hirdette meg Magyarországon a Code to Give programot. A kezdeményezés lényege, hogy a vállalat szakemberei diákokkal és pályakezdő szakemberekkel fognak össze, hogy egy egyhetes virtuális hackathon során nonprofit szervezetek problémáira fejlesszenek innovatív digitális megoldásokat.
Képességfelmérés digitálisan és akadálymentesen
A tavalyi kiírást az Amigos a Gyerekekért Alapítvány számára írt nyelvtanuló applikációval budapesti gimnazisták csapata nyerte. Idén a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedését segítő Salva Vita Alapítvány „megrendelésére” kellett kifejleszteni egy olyan digitális megoldást, amely a toborzási–kiválasztási folyamat első fázisát jelentő képességfelmérés során ad segítséget. A folyamat magába foglal egy angol nyelvi, egy vizuális észlelési és egy szociális kompetenciákat felmérő tesztet, valamint egy munkamotivációs felmérést is. Jelenleg mindez papíralapon zajlik – a feladat a tesztek digitalizálása volt, méghozzá akadálymentes módon úgy, hogy a fogyatékkal élő felhasználók számára is könnyen elérhető legyen.
A hackathonra 14 csapat jelentkezett, és egy héten át dolgozhattak a megoldáson Morgan Stanley-s mentorukkal. A legjobb tíz csapat a bank budapesti irodájában mutatta be megoldását a vállalat és az alapítvány munkatársaiból álló zsűrinek. Szoros versenyben a Codecool Oktatási Intézet három tanulójából álló csapat pályázatát ítélték a legjobbnak, amely intuitív módon tette lehetővé a tesztek online kitöltését. A győztes trió (Szilágyi Petra, Kis Lóránd, Szabó Imre) fejenként 150 ezer forint értékű jutalmat nyert, és – a többi résztvevőhöz hasonlóan – lehetőséget kapott, hogy közelebbről megismerkedjen a Morgan Stanley-nél kínálkozó gyakornoki- és karrierlehetőségekkel.
„A programozó-iskolában ismerkedtünk össze a csapattagokkal, és noha már korábban, az oktatás keretében is oldottunk meg való életből vett problémákat, először kellett akadálymentes felhasználói felületet fejlesztenünk, ami nagy kihívást jelentett. Örömmel dolgoztunk a megoldáson, és büszkék vagyunk rá, hogy az valódi segítséget jelenthet majd a megváltozott munkaképességű emberek elhelyezkedésében” – mondta el Szilágyi Petra, a győztes csapat tagja.
Tudással és mentorálással a közösségért
A Code to Give program szervesen illeszkedik a Morgan Stanley kultúrájába. A vállalat egyik alapértéke a „giving back” filozófia, a törekvés, hogy igyekszik visszaadni a közösségnek, amelynek része. Az elmúlt években a cég többek között természettudományos orientációs programot indított lányok számára Smartiz néven a Nők a Tudományban Egyesülettel, támogatta a Heim Pál Gyermekkórházat, kollégái részt vettek jótékonysági evezős versenyeken a Bátor Tábor javára, innovatív technológiák használatára tanították civil szervezetek munkatársait, és pénzügyi ismereteket oktattak hátrányos helyzetű roma gyerekeknek a BAGázs Egyesülettel.
„A Morgan Stanley fontos célja, hogy támogassa és gazdagítsa azokat a közösségeket, ahol munkatársai élnek és dolgoznak. Ennek részeként ösztönözzük informatikus munkatársainkat, hogy bocsássák tudásukat nonprofit szervezetek rendelkezésére, és így támogassák őket a digitális átállásban – mondta el Dave Atheis, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének vezetője. – A Code to Give célja, hogy a vállalaton kívüli tehetséges informatikusok – diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek – bevonásával segítsünk jelenlegi jótékonysági partnerünknek, a Salva Vita Alapítványnak, és örömünkre szolgált, hogy ilyen sok kiváló csapat jelentkezett a felhívásra.”
„Büszke vagyok rá, hogy már másodszor rendezhettük meg a Code to Give hackathont Budapesten, és arra is, hogy munkatársaink nagy számban jelentkeztek mentorként a programra – tette hozzá Mátyás-Kollár Gabriella, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének operatív vezetője. – Sok kiváló megoldás közül választhattuk ki a legjobbat, és munkatársaink örömmel dolgoznak majd azon a következő hetekben, hogy segítsünk a győzteseknek végleges megoldást fejleszteni, és beépíteni azt a Salva Vita Alapítvány honlapjába.”
Értelmes és hasznos munka a fogyatékkal élő embereknek
A Morgan Stanley 2013 óta működik együtt a fogyatékossággal élő emberek integrációját zászlajára tűző Salva Vita Alapítvánnyal, amelynek munkatársai segédkeznek a megváltozott munkaképességű munkavállalók felvétele és munkába állása során. A vállalat idén úgy döntött, hogy tovább mélyíti kapcsolatát az alapítvánnyal, amely a következő két évben a vállalat kiemelt jótékonysági partnere lesz. Az együttműködés a része a Code to Give idei kiírása is.
„Nagyban növeli az elhelyezkedés és a munkahely megtartásának esélyét, ha az álláskeresési folyamat elején pontos képet alkotunk és adunk a jelöltek tudásáról, képességeiről. Ez minden munkavállaló esetén így van, de a megváltozott munkaképességű emberek esetében talán még nagyobb jelentőséggel bírhat” – mondta el Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, a zsűri tagja.
Hozzátette: „Alapítványunk személyre szabott segítséget nyújt a fogyatékkal élő embereknek és az őket alkalmazó cégeknek is, hogy előbbiek megtalálják a számukra legalkalmasabb munkakört, utóbbiak pedig megfelelő szakemberhez jussanak. Ez a folyamat egy alapos képességfelméréssel kezdődik, ami jelenleg papíralapon zajlik, ezért a győztes csapat munkája óriási segítséget jelent nemcsak nekünk, hanem a hozzánk fordulók számára is. Nemcsak a nyerteseknek, hanem minden egyes résztevőnek és szervezőnek köszönjük, hogy idejüket áldozták arra, hogy minél több fogyatékkal élő ember találjon számára megfelelő, értelmes és hasznos munkát.”
Fordítás, próbainterjúk, workshopok
A kiemelt jótékonysági partnerség keretében az anyagi támogatás mellett a Morgan Stanley önkéntesei olyan feladatokban segítik a Salva Vita Alapítvány munkáját, mint különböző anyagok fordítása, videók feliratozása és Excel-oktatás. Ezen felül a cég az Alapítvánnyal kapcsolatban álló munkavállalóknak lehetőséget biztosít próbainterjúkon való részvételre is, amelynek keretein belül értékes visszajelzéseket kaphatnak az alapítványon keresztül érkező jelöltek szakmai felkészültségéről és angol nyelvtudásáról. Ezek a visszajelzések már több esetben segítségül szolgáltak ahhoz, hogy a jelöltek sikeresen teljesítsék a Morgan Stanley kiválasztási folyamatát és csatlakozzanak a cég munkavállalói körébe. A Morgan Stanley kollegái részt vesznek az Alapítvány által tartott ’Disability Awareness Worskshopokon’ is, amelyek segítik őket abban, hogy magabiztosan kommunikáljanak a megváltozott munkaképességű jelöltekkel.
Kapcsolódó cikkek
- ELTE-s siker az ICPC programozói versenyen
- Az ELTE hallgatója nyert a Multi-Agent versenyen
- Több év kihagyás után sem lehetetlen visszatérni a munkaerőpiacra
- Idén a lányoké az első lépés a világ sakktábláján
- 5 készség a sakkból, amelyek lépéselőnybe hozhatnak a munkaerőpiacon is
- Ötödször várják a középiskolás lányokat a Smartiz programra
- Nemzetközi agilis konferencia Budapesten
- Ismét kockázatelemzőkkel és informatikusokkal sakkozott az olimpiára készülő női sakkválogatott
- Négy hónapnyi apaszabadság és program a visszatérő szülőknek
- SZEnergy: A világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.