ELTE-s siker az ICPC programozói versenyen
A legrégebbi és legnagyobb nemzetközi programozói verseny magyarországi fordulóján a dobogó mindhárom fokára az ELTE hallgatóiból álló csapatok állhattak fel. Ők vesznek majd részt a novemberi ljubljanai regionális döntőben.
A hazai egyetemek hallgatóiból álló 3 fős csapatoknak öt órájuk volt arra, hogy az összesen tizenhárom, algoritmizálási problémát tartalmazó feladatsorból minél többet megoldjanak. A versenyen nagy szerep jut a csapatmunkának és a kommunikációnak, mivel csapatonként mindössze egyetlen munkaállomás áll a versenyzők rendelkezésére a megoldások implementálásához.
A megmérettetésen összesen 36 csapat indult a BME, az ELTE és az SZTE képviseletében. A dobogó mindhárom fokára az ELTE csapatai állhattak fel: a PirosPaPrika (Gyimesi Péter, Szente Péter, Varga Péter) és a Hungary Team (Busa Máté, Deák Bence, Gáspár Attila) egyaránt 12 feladatot oldott meg, köztük a jobb időeredmény döntött az előbbi csapat javára. A bronzérmet az elsőévesekből álló Árvíztűrő Tükörfúrógép (Csizmadia Miklós, Dékány Csaba, Makrai-Kis Balázs) szerezte meg. Ez a három csapat képviselheti az ELTE-t a verseny közép-európai regionális fordulójában, mely hagyományosan az ICPC versenyek egyik legerősebb etapjának számít.
A versenynek az ELTE Informatikai Kar adott otthont, a szervezésért, a feladatsor összeállításáért és a technikai lebonyolításért Nikházy László, Németh Zsolt és Noszály Áron feleltek. A részletes eredmények és a kitűzött feladatok megtekinthetők az alábbi linken.
Az International Collegiate Programming Contest (ICPC) az 1970-es évek óta gyűjti össze a világ legjobb fiatal programozóit, a nagy presztízsű versenyen évente mintegy 50 ezer egyetemista vesz részt, a világ 111 országának 3 ezer egyetemét képviselve.
Kapcsolódó cikkek
- Megvannak a Gács András-díj díjazottjai
- Az ELTE hallgatója nyert a Multi-Agent versenyen
- Átadták az ELTE Informatikai Karán a megújult T@T Kuckót
- SZEnergy: A világ legjobbjai között a Széchenyi István Egyetem hallgatói versenycsapata
- Belépő a tudás közösségébe
- Közép-Európában egyedülálló kvantumprocesszor az ELTE-n
- Kvantumoptikai chipet vásárolt az ELTE
- Megjelent a Tisza-tó valaha készült legrészletesebb térképe
- Az ELTE InnoChange projektje 400 ezer eurós támogatást nyert
- Leltározó robot készül az ELTE-n
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).