Jelentősen bővült a Huawei hirdetési platformja, a Huawei Ads
Új üzleti eredményeket és innovációkat jelentett be a Huawei a lisszaboni Web Summit keretében megrendezett éves fejlesztői csúcskonferenciáján, a HDC.Europe-on. A vállalat ismertette saját ökoszisztémája, a Huawei Mobile Services (HMS) növekedési eredményeit is: a többi között két éve elindult hirdetési platformja, a Huawei Ads már napi hárommilliárd hirdetést jelenít meg, és várhatóan további 400 százalékkal nő 2023-ban. A Huawei az eseményen díjazta a platform legjobb mobilalkalmazásait, hirdetőit és ügynökségeit is.
A HDC.Europe idei eseményének fókuszában a vállalat alkalmazás-áruházának, az AppGallerynek a további fejlesztése állt, annak érdekében, hogy még jobb és színesebb alkalmazások jelenhessenek meg a platformon. Az AppGallery mára stabilan a világ harmadik legnagyobb alkalmazás-áruháza, 2022 harmadik negyedévének végére több mint 580 millió aktív felhasználója volt havonta, ebből 45 millió Európában. A Huawei globális fejlesztői közössége pedig több mint 6 millió tagot számlál, és több mint 220 ezer alkalmazást integráltak a HMS Core-ba. A HMS okostelefonokon elérhető alkalmazások száma 147%-kal nőtt 2021-ben.
William Tian, a Huawei Consumer Business Group európai elnöke elmondta: „Az a víziónk, hogy minden Huawei-felhasználónak a lehető legjobb élményt nyújtsuk az élvonalbeli technológiák terén – hardveresen és szoftveresen egyaránt. Sikereink alapját az innovatív eszközeink és az eszközök közötti együttműködést erősítő ökoszisztémánk jelenti. Kiterjedt partneri kapcsolatainknak köszönhetően ma már stabilan a világ harmadik legnagyobb mobil ökoszisztémáját tudhatjuk magunkénak, és tovább folytatjuk az innovációt, valamint a növekedést ezen a sokszínű piacon.”
A konferencián a Huawei bejelentette, hogy hűségprogramot indít megújult alkalmazás-áruházában, az AppGalleryben. Az új programban a felhasználók szinteket léphetnek, sokféle és egyre növekvő értékű kedvezményt vehetnek igénybe, letölthetnek új alkalmazásokat és vásárolhatnak az alkalmazásokon belül.
Hatalmasat nőtt a Huawei hirdetési platformja
Ismertették a Huawei Ads teljesítményét is, amely 2020-as indulása óta kilencszeresére bővítette hirdetői hálózatát, több mint kétszáz hirdetési ágazatot lefedve. Eközben a Huawei Publisher hálózata négyszeresére nőtt – várhatóan 2023-ban pedig ismét ugyanennyivel fog növekedni. A HUAWEI Ads jelenleg több mint hatvan tanúsított ügynökséggel rendelkezik világszerte, ezek harmada Európában található.
A Huawei rendszerében jelenleg napi hárommilliárd hirdetési kérelmet (Ad request) indítanak, amely várhatóan további négyszáz százalékkal nő majd 2023-ban. A Huawei Ads mellett a vállalat sok más üzleti növekedési lehetőséget is kiépített: például miután egy alkalmazás megjelenik az AppGalleryben, a HMS-be is integrálják, hogy még jobb digitális, összekapcsolt élményt nyújtson a felhasználóknak. Ez azt jelenti, hogy a Huawei továbbfejlesztett élményt kínál a keresés, a navigáció és a fizetés terén egyaránt.
Díjazták a legjobb alkalmazásokat
A Web Summit során rangos gálaeseményen hirdették ki a legjobb alkalmazásfejlesztőket, ügynökségeket és tartalomszolgáltatókat, illetve díjazták az AppGalleryn elérhető legjobb alkalmazásokat és játékokat is.
A Huawei szakértői szerte Európából öt alkalmazáskategóriában és öt játékkategóriában ítélték oda az “Editors’ Choice Awards” díjat. A nyertes alkalmazásokat többféle szempont – az innovációs érték, a felhasználói élmény, a történetmesélés ereje, a dizájn szépsége és hozzáférhetőség – alapján választották ki. A díjazott alkalmazások és játékok kivétel nélkül hozzájárultak a felhasználói élmény javításához az elmúlt évben.
A legjobb alkalmazásoknak járó AppGallery Editors’ Choice Awards nyertesei a következők:
• A legjobb zöld alkalmazás – Moovit
• A legjobb egészségügyi alkalmazás – Yazio
• A legjobb alapvető alkalmazás – Revolut
• A legjobb egyéni növekedést elérő alkalmazás – Kahoot!
• A legfelkapottabb alkalmazás – Smule
A legjobb játékoknak járó AppGallery Editors’ Choice Awards nyertesei a következők:
• A legjobb multiplayer játék – PUBG Mobile
• A legjobb családi és tömegpiaci játék – My Talking Angela 2
• A legjobb RPG játék – Summoners War
• A legfelkapottabb játék – Infinity Kingdom
• A legjobb sportjáték – Fishing Clash
• A legjobb stratégiai játék – Lords Mobile
Az üzleti partnerek is elismerésben részesültek
A díjak csoportja idén kiegészült az üzleti partnereknek és fejlesztőknek szóló a “Grow with Huawei Awards” elismeréssel. Az új díjat elsősorban azoknak ítélik oda, akik a vállalattal együttműködtek a felhasználói bázis és a letöltések számának növelésében, hozzájárultak bevételszerzési lehetőségek fejlesztéséhez, kihasználva a kulcsfontosságú HMS-szolgáltatásokat, köztük a HUAWEI böngészőt, Petal Searchöt és HUAWEI Ads-et.
A minőségi forgalom és felhasználói adatok rendkívül fontosak a Huawei Ads számára, amely számos díjat nyert már a hirdetőknek nyújtott kiváló minőségű kampányokért. Ez is része a Huawei szolgáltatásokon átívelő növekedési megoldásainak, amelyek új lehetőségeket kínálnak a felhasználók és partnerek számára a HMS ökoszisztémán belül.
Az AppGallery “Grow with Huawei Awards” nyertesei a következők:
• Legjobb hirdető – Flashcore (Csehország); Mediaset Infinity (Olaszország)
• Legjobb ügynökség – Avow (Németország); Havas Media Group (Portugália)
• Legjobb kiadó – Outfit 7 Limited (Ciprus); AppGeneration (Portugália)
• Legjobb növekedést elérő partner – mrge (Németország); Admitad (Németország); FREE NOW (Németország); Zeropark (Lengyelország); SQUID (Svédország)
Jaime Gonzalo, a Huawei Mobile Services Europe alelnöke szerint az AppGallery a választás szabadságát kínálja a felhasználóknak nemcsak az alkalmazások és játékok, hanem számos hozzáadott értékű szolgáltatás esetén is. A Huawei Mobile Services (HMS) összekapcsolt ökoszisztémájának köszönhetően az AppGallery gördülékeny felhasználói élményt kínál bármely Huawei eszköz vagy szolgáltatás használatakor. Ez az oka annak, hogy a platform folyamatosan növekszik, és több mint 580 millió havi aktív felhasználót ér el szerte a világon.
Kapcsolódó cikkek
- Még egy hétig lehet jelentkezni a világ legnagyobb mobilfotós versenyére
- A HUAWEI Mate 50 Pro-é a legjobb okostelefonos kamera a DXOMARK szerint
- Globális fejlesztői konferenciát rendez a Huawei
- Mostantól a Huawei okosórái is kompatibilisek a Strava alkalmazással
- Országos pályaorientációs programot indít a Huawei
- A felhasználók mostantól közvetlenül az AppGalleryn keresztül férhetnek hozzá a legnépszerűbb alkalmazásokhoz
- Vadonatúj kameratechnológiával jön a Mate 50 Pro
- Magyarországra is megérkezett a HUAWEI nova 10 okostelefon
- Budapesten mutatkoztak be a legújabb nemzetközi technológiai innovációk
- Már az EKG-t is figyeli a Huawei WATCH GT 3 Pro okosóra
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.