A káoszmenedzsment az új normális
Miközben egy évvel ezelőtt még azt hittük, hogy a pandémiás időszak után rosszabb már nem jöhet, gyorsan jött a hidegzuhany: háború, energiaválság és emelkedő árak teszik még bizonytalanabbá a mindennapokat. Ez persze a szorongó, alulmotivált munkavállalók teljesítményére is komoly hatással van, így a vezetőknek szintet kell lépniük, hogy a sorra következő válságokkal szemben ellenálló és jól működő csapatokat, szervezeteket építsenek. Önérvényesítés, transzparencia és agilitás – többek között ezek a fogások kerülnek terítékre a november végi Stretch konferencián a Pixar, a Reddit vagy a Bitrise topvezetői, coachok és tanácsadók tolmácsolásában.
November 28-29-én izgalmas programokkal, azonnal bevethető menedzsment tippekkel és gondolatébresztő kérdésfelvetésekkel tér vissza a Stretch konferencia, hogy támpontot adjon a közönség soraiban ülő cégvezetőknek, HR-eseknek, szervezetfejlesztőknek, illetve mindenkinek, aki a kisebb és nagyobb csapatok sikeres irányításának kihívásaival szembesül nap mint nap. A népszerű nemzetközi menedzsment-fórum a lezárásokat követően ismét visszatér kedvenc helyszínére, a budapesti Uránia Filmszínházba, de az érdeklődők online is csatlakozhatnak az izgalmas programokhoz.
A vezetés „művészete” talán most még bonyolultabb és összetettebb, mint valaha: míg az elmúlt években saját és szeretteink egészségét féltettük leginkább a járványhelyzetben, most a sorra következő, megélhetésünket is fenyegető válságok okoznak bizonytalanságot és szorongást a munkavállalók körében. A tét nagy, hiszen ma már pontosan tudjuk, hogy a kollégáink mentális egészsége komolyan befolyásolja az egész szervezet versenyképességét. Egy friss felmérés szerint a stresszes munkavállalók akár napi több órányi veszteséget is „termelhetnek” produktivitásban, ötödük napokat kényszerül mulasztani a munkahelyen mentális állapota miatt – ez pedig munkaadójuk számára is óriási probléma.
Stretch konferencia: néha a legkisebb dolgok hozzák a legnagyobb változást
Ahogy a fentiekből is látható, talán soha nem volt még ekkora szükség arra, hogy a menedzserek megosszák egymással tapasztalataikat, jó gyakorlataikat és olyan instant tippeket, melyekkel már rövid távon is növelhető a csapatok teljesítménye és motivációja. A Stretch éppen ezzel a céllal indult évekkel ezelőtt a Prezi és az IBM Budapest Lab spinoff-ja, a CraftHub szervezésében, idén pedig a digitális térben töltött évek után végre ismét személyesen, a budapesti Uránia Filmszínházban hallgathatja meg a nemzetközi közönség többek között a Pixar, a Reddit vagy a Bitrise topmenedzsereit, szervezetfejlesztőket, coach-okat és tanácsadókat. Talán ez a Stretch egyik nagy erőssége: nevéhez híven a legkülönbözőbb területekről szólaltatja meg a tapasztalt szakembereket, hogy megmutassa, ki kell szakadni a hagyományos keretek közül, mert az új idők új vezetői fogásokat követelnek meg.
„Tulajdonképpen a Stretch név is ebből adódik: szeretnék feszegetni a hagyományos kereteket, új megközelítéseket mutatni, emellett pedig lehetőséget adni arra, hogy valódi, tudásmegosztásra épülő közösség alakuljon ki és mindenki értékes útravalóval távozhasson. Nagyon várjuk az előadók közül Katie Kenney-t, aki a kapcsolatok és a bizalom fontosságáról, illetve az empatikus vezetésről fog beszélni. James Samuel bemutatja, hogy az átlátható, adatalapú menedzsment az egész szervezet sikerére hatással lehet, Chris Ford pedig a személyes tapasztalataiból merítve avatja be a közönséget a felejthetetlen termékélmény megteremtésének titkaiba vezetői szemszögből. Szó lesz arról, hogy milyen nehéz egy menedzser dolga, ha frissen csöppen bele egy éppen a változásokkal birkózó cég életébe, illetve természetesen ezúttal is kulcsszó lesz az agilitás” – mondja Varga Károly, a szervező CraftHub egyik alapítója és ügyvezetője.
A programmal a szervezők célja az, hogy megmutassák, milyen széles spektrumon gondolkozhatnak a menedzserek, amikor azt érzik, hogy fordítaniuk kell eddigi vezetési stílusukon. Emellett fontos tanulsága lesz az idei Stretch-nek az is, hogy néha a legkisebbnek tűnő változtatások is nagyot dobhatnak egy szervezet teljesítményén, illetve a benne dolgozók hozzáállásán és motivációján. Azok, akik szeretnének jobban elmélyülni a témában, egy interaktív meetup-on is részt vehetnek a konferencia első napján Amber Vanderburg-gel, aki a hatékony változásmenedzsment kapcsán osztja meg tapasztalatait a közönséggel. Az előadások mellett ezúttal is izgalmas programokkal és laza hangulatú networking eseményekkel készül a CraftHub az Uránia Filmszínház csodás díszletében.
A konferencia aranyfokozatú támogatói az EPAM és a Morgan Stanley, jelentkezni pedig a Stretch weboldalán lehet.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy sikerrel zárult a rangos nemzetközi közlekedésbiztonsági konferencia a Széchenyi-egyetemen
- Hogyan tudjuk felkészíteni gyermekeinket a holnapra?
- Taroltak az internetes csalások elleni megoldások a JunctionX Budapest versenyen
- Egyetemi csapatok és szakmai előadók adtak választ a járműipari kihívásokra a Techtogether 2022-n
- Konferencia az egykori keleti és nyugati blokk tudósait fél évszázada összekötő intézet munkájáról
- Többmillió forintos összdíjazással indul innovációs verseny fiatal IT fejlesztőknek
- Budapestre figyelt a nemzetközi IT világ
- Azt vizsgálják az IVSZ MENTA konferencián, hogyan hat a válság a digitális gazdaságra
- Miniszter, comedy hacker, topmenedzser és MI-szakértő az idei IVSZ MENTA színpadán
- Az Apple, a Google, a Meta és a Shopify nagyágyúi hozzák Budapestre a legfrissebb tech trendeket
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra platina minősítést szerzett a Bridgestone
A Bridgestone EMEA 2024-ben már a negyedik egymást követő évben nyerte el a vezető globális fenntarthatósági értékelő platform, az EcoVadis legmagasabb, „platina” minősítését, amellyel a világszerte értékelt mintegy 130 000 vállalat közül a legjobb egy százalékba került.
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.