Az ATV-t és két helyi rádiót is megbírságolt a Médiatanács

forrás: Prím Online, 2023. február 3. 20:24

Jogszerűtlenül kivitelezett termékmegjelenítésért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az ATV-t a Napló című műsor egyik riportja miatt. A testület ezen kívül egy karcagi és szolnoki helyi rádió műsorainak vizsgálata során hiányosságot tárt fel, ezért bírságot rótt ki a szolgáltatójukra, emellett a szolnoki rádió burkolt reklámot is közzétett. 

Túllépte a jogszerű termékmegjelenítés kereteit az ATV Napló című műsorszámának november 13-i adásában egy magánklinika szolgáltatásairól készült riport, állapította meg egy bejelentés nyomán indított vizsgálat alapján a Médiatanács. A műsorban reklámszerű eszközökkel hívták fel a figyelmet egy magánklinika szolgáltatásaira, ezzel pedig megsértették a termékmegjelenítés azon szabályát, mely szerint az nem szólíthat fel direkt módon egy áru megvásárlására vagy egy szolgáltatás igénybevételére.  A testület a fentiek miatt 250 ezer forint bírságot rótt a csatorna szolgáltatójára.

 

A helyi vételkörzetű kereskedelmi rádiók hatósági ellenőrzése során tárt fel több jogsértést is a Médiatanács a karcagi Aktív Rádió 93,8 és a szolnoki Aktív Rádió tavaly július 4-i adásnapján sugárzott műsoraiban.  A testület megállapította: az adott napon nem teljesült a karcagi rádió műsorában a magyar zene, a szolnoki esetében pedig a közszolgálati és a helyi közéleti műsorszámok arányára tett szerződéses vállalás. A fentiek miatt a Médiatanács a szolgáltatóra és annak vezető tisztségviselőjére is bírságot szabott ki. 

 

Ezen felül a szolnoki rádió helyi étkezdék aznapi menüjét ismertető műsorszámaiban elhangzottak burkolt kereskedelmi közleménynek minősülnek, ezért a Médiatanács figyelmeztetésben részesítette a médiaszolgáltatót. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36