Okosegészségügy: a Széchenyi István Egyetem kutatói betekintést engedtek legújabb fejlesztéseikbe
A betegek rehabilitációját, a betegellátáshoz szükséges adatátvitel hatékonyságát, valamint az orvosok és egészségügyi dolgozók munkáját támogatják azok a fejlesztések, amelyeken a Semmelweis Egyetem kutatói, a Széchenyi István Egyetem fejlesztőmérnökei és a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosai közösen dolgoznak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap által meghirdetett Tématerületi Kiválósági Programban (TKP). A résztvevők bemutatóval egybekötött szakmai-tudományos egyeztetést tartottak nemzetközi szinten is a legmodernebbnek számító, orvostechnikai kutatásaik eredményeikről.
Mik lehetnek a trendek a jövő egészségügyi ellátásában? Hogyan csatornázható be a digitalizáció és a mérnöki precizitás a gyógyulni vágyók és a gyógyítók mindennapjaiba? – két kérdés, amelyre a győri Széchenyi István Egyetem által szervezett szakmai-tudományos bemutatón részt vevő kutatók és orvosok kézzelfogható válaszokat adtak.
A programban hét tématerület szakértője számolt be az elmúlt egy év eredményeiről, amelyek közül a legtöbbről már a fejlesztésnek ebben a szakaszában is elmondható, hogy megalapozták a piacra jutás lehetőségét.
„Az adatátvitel és ezzel a diagnosztikai folyamatok sebességének növelésétől, hatékonyságától a mozgásszervi rehabilitáció komplex és magas szintű támogatásán át az egészségügyben dolgozók munkájának, képzésének megkönnyítéséig olyan területekkel foglalkoznak a TKP-ban részt vevő kutatók, amelyek egytől egyig közvetlenül segíthetik majd a régióban és bárhol a világon élő betegek gyógyulását” – adott képet a hiánypótló és szükséges fejlesztésekről Hargitai Hajnalka, a projekt menedzsere, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető professzora.
Dr. Villányi Balázs, a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgatója és az egyetemi Egészséginnovációs Kompetenciakzpont vezetője, a TKP-program szakmai vezetője kiemelte: intézményükben messzemenőkig elégedettek az eddig elért eredményekkel, amelyek már most előrelépést jelentenek a mindennapokban. „A győri egyetem mérnökeivel megtaláltuk a közös nyelvet és a platformot is. Inspiráló látni a fejlesztések és egyeztetések folyamatában, hogy ilyen magas szintű tudományos bázisra támaszkodhatunk” – húzta alá az orvosigazgató, egyetemi központvezető.
Az innovatív fejlesztések a gyógyítókat és a gyógyulni vágyókat is támogathatják
Hermann Judit, az egyetem által a győri Zrínyi utcai volt kórház területén kiemelt egyetemi fejlesztési programként megvalósítani kívánt Egészségtechnológiai Campus programvezetője hozzátette: mindez biztos alapot és tartalmat jelent az új kutatás-fejlesztési és szolgáltató létesítmény majdani működéséhez.
Az intézmények kiválóságát ösztönző Tématerületi Kiválósági Program 2025 végéig biztosít támogatást a tudásközpontok és kutatóhelyek számára kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeikhez.
Az előadókról
A eseményen dr. Kovács Ákos az első online közvetített endoszkópos műtétről, dr. Prukner Péter a műtőkben is megvalósítható, 5G alapú videó- és adatgyűjtő infrastruktúra alkalmazásáról, Kollár Krisztián és Szlovák Zoltán a virtuális tér segítségével zajló rehabilitációs célú mozgáselemzés és fejlesztő alkalmazások teszteléséről, dr. Wersényi György a HoloLens egészségügyi alkalmazásának lehetőségéről, dr. Tollár József a telerehabilitációról, Kulcsár Klaudia a fogászati implantátumok mechanikai analíziseiről, dr. Kozma István pedig a CT-diagnosztika fogászati implantátumokon történő alkalmazásáról tájékoztatta a résztvevőket.
Kapcsolódó cikkek
- Tíz hónap alatt egymillió forintot kapnak a gólya ösztöndíjasok a Széchenyi István Egyetemen
- Keresztféléves felvételi 2023: vonzóak a fiatalok körében a Széchenyi-egyetem minőségi képzései
- MIT LinQ Catalyst Europe program a Széchenyi István Egyetemen
- Elit informatikus alapképzést indít a Széchenyi István Egyetem
- Jelentősen emelkedik a kutatások támogatása a Széchenyi István Egyetemen
- Több, mint 64 milliárd euró lehet az európai digitális egészségügy piaci értéke 2023-ban
- Gyorsítósávon haladnak a jövő vállalkozásai a Széchenyi István Egyetemen
- Az évtized végére megtöbbszöröződhet a CT és MR készülékek száma
- Energiafüggőség és fenntarthatóság: nemzetközi esszéversenyt nyert a Széchenyi István Egyetem hallgatója
- Még magasabb fokozatba kapcsolt idén a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új fejezet a Galaxy AI fejlesztéseinek történetében
A Samsung új szintre emeli a mobilélményeket a Galaxy eszközök mesterséges intelligenciával támogatott személyre szabhatóságával. Az adatvédelemre épülő One UI 7 szoftverfrissítés és az új Now Bar funkció a hatékonyság mellett könnyebben kezelhető mindennapokat is ígér. Az AI-alapú újítások pedig úgy segíthetnek a felhasználóknak, hogy közben megőrzik a személyes adataik biztonságát.
Tekintélyes terjedelemmel debütált a jubileumi kiadvány: bemutatták a 30. Logisztikai Évkönyvet
December 16-án az UniZone BGE Hallgatói Centrumban debütált a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) jubileumi Logisztikai Évkönyve, amely a hazai logisztikai szektor egyik legmagasabb szintű tudományos szakmai kiadványa. Az MTA által DOI-számmal is ellátott idei kötetben, ez évben több mint 400 oldal terjedelemben, összesen 27 tanulmány kapott helyet.
Jelentős beruházással pörgeti fel az adatközponti megoldások gyártását a Schneider Electric
Az eddigi 7 ezerről 12 ezer négyzetméterre növelte előregyártott adatközponti rendszereket készítő barcelonai üzeme méretét a Schneider Electric. Az Omdia elemzése szerint az előregyártott moduláris adatközpont-rendszerek globális forgalma 2027-ben elérheti a 8,6 milliárd dollárt.
Forradalmi áttörés az energiatárolásban: Bemutatkozik a sóalapú akkumulátor már 2025-ben
Az energiatárolás forradalmi újítás előtt áll. Miközben a lítiumion akkumulátorok uralják a piacot, az új magyar fejlesztésű nátriumion akkumulátor alapjaiban írhatja át az energiatárolás szabályait. Ez a technológia nemcsak fenntarthatóbb és biztonságosabb, hanem az otthonok és vállalkozások energiafelhasználását is új szintre emeli. Az innováció mögött álló Nádorfi Árpád nemrég elnyerte a 2024-es „Business Champions of Central Europe” díjat, amelyet a fenntarthatóság és az innováció terén elért kiemelkedő eredményeiért ítéltek oda neki. Az elismerés, a szakmai vezetése mellett, a csapata által kifejlesztett technológia globális jelentőségét is tükrözi.