Magyar startup nagyágyú vásárolja fel a Complytront
Újabb sikeres exitet zárt az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures. A hazai startup szcéna üstököse, az online csalások megelőzésében vezető SEON vásárolta fel a pénzmosás elleni küzdelem területén ügyfélátvilágítási szolgáltatást kínáló Complytront. A két cég technológiája remekül kiegészíti egymást, a most megvalósult tranzakció során a SEON integrálja a Complytron megoldását, így olyan újgenerációs, globális pénzügyi szereplőkhöz is eljuthat, mint a Revolut, a Nubank vagy az Afterpay.
A SEON, amely tavaly áprilisban rekordösszegű, 94 millió dolláros második körös tőkebefektetést zárt, a hazai startup felvásárlásával bővíti tovább szolgáltatási körét. A Crunchbase átfogó adatai alapján ma több mint 500 millió dollárt érő vállalkozás az ügyfélátvilágítással foglalkozó Complytron felvásárlására tett ajánlatot 2022 végén. A Complytront a Hiventures 160 millió forinttal, az MKB Fintechlab által irányított és többségi tulajdonában álló Arete Zrt. pedig közel 30 millió forinttal finanszírozta.
„A SEON-nál mindig az a célunk, hogy a lehető legjobb megoldásokat kínáljuk ügyfeleink számára. A tavalyi befektetési körünk – amelyben a Netflixben, az Uberben, a Snapchatben és a Slackben is fantáziát látó amerikai Institutional Venture Partners (IVP) vett részt – szintén ezt a célkitűzésünket erősítette. A Complytron által kínált technológia és tudás tökéletes kiegészítése eddigi online csalásmegelőző rendszerünknek: az akvizíció által egy már jól működő és innovatív pénzmosás elleni megoldást, és nem utolsó sorban egy tehetséges szakemberekből álló csapatot, tudunk bevonni globális működésünkbe” – mondta Kádár Tamás, a SEON alapító-vezérigazgatója az ügylet kapcsán.
„Ahogy mindenki más is a magyar fintech szcénában, ámulattal figyeltük a SEON-story alakulását. Ezért hihetetlen megtiszteltetésnek érezzük, hogy a mi közreműködésünkkel lép be a SEON a pénzmosás elleni küzdelem nemzetközi piacára. A SEON csalásmegelőzési megoldásának és a Complytron technológiájának egyesítése egyetlen platformban egy újabb nagy lépés a pénzügyi kiberbűncselekmények visszaszorítása érdekében folytatott harcban” – mondta el Lebhardt Olivér, a Complytron társalapítója és ügyvezetője.
„Minden exitre büszkék vagyunk, hiszen ezek mutatják meg igazán, hogy befektetési elképzelésünk helyes volt, általuk igazolja vissza leginkább munkánkat a piac. Ráadásul a SEON a Complytron csapatában és termékében arra is meglátta a potenciált, hogy nemzetközileg is helyt tudnak állni, így újabb innovatív magyar megoldás bizonyíthat a globális színtéren” – emelte ki Katona Bence, a Hiventures vezérigazgatója.
Az emberek és vállalkozások online jelenlétének bővülése a bűnözők egy új generációja számára nyit visszaélési lehetőséget. Az így létrejött komplex szolgáltatás – a SEON digitális lábnyom alapú személyazonosítását és a Complytron automatizált ügyfélátvilágítási szolgáltatását egyesítő platform – valós időben figyeli a pénzügyi tranzakciókat annak érdekében, hogy felismerje az internetes csalások és a pénzmosás jeleit.
A szolgáltatás óriási lépést jelent a pénzügyi visszaélések elleni online küzdelemben, amely a cégek szempontjából az erre fordított kiadásokat is jelentősen csökkentheti. A szolgáltatás bővítése a SEON eddigi több mint 5000 globális partnere számára is további értéket teremthet, így többek között a Revolut, a Nubank, az Afterpay vagy akár az Air France – KLM számára.
Kapcsolódó cikkek
- Óriáscég vette meg a magyar Nexogent
- 125 millió forint befektetést kapott a Vidarex
- Megoldás a megújuló energiák tárolására
- Energiahatékonysági tőkeprogramot indít a Hiventures
- A Bosch Rexroth az Elmo Motion Control felvásárlását tervezi
- Lengyel médiaóriás vásárolja meg a PortfoLion befektetését, a Szallas Groupot
- Hosszútávú stratégiai partnerséget köt a Hiventures a Solar Markttal
- Az ABB megvásárolja a Siemens kisfeszültségű NEMA motorvállalatát
- Újabb, 700 milliós tőkebevonással folytatódik az Oriana sztorija
- A Bosch Rexroth a hidraulika specialista HydraForce felvásárlását tervezi
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új vezetőt kap az EIT InnoEnergy
Mikołaj Budzanowski lett az EIT InnoEnergy Közép-Európa új vezérigazgatója. A 2025 januárjában hatályba lépő stratégiai kinevezés célja, hogy a fenntartható energetikai fejlesztések mellett elkötelezett szervezet növelje a szerepét a tiszta technológiák közép-európai elterjesztésében és felgyorsítsa az energetikai átmenetet ebben a régióban.