Két Huawei okosóra a mobilipar egyik legrangosabb díjának döntősei között
Február végén ismét megrendezik Barcelonában a Mobil Világkongresszust, ahol évről évre az IKT-ágazat legújabb technológiai fejlesztéseit mutatják be. A rendezvény keretében adják át az iparág egyik legrangosabb elismerését, a GLOMO Awards-ot. A díjjal azokat az élvonalbeli mobilkommunikációs innovációkat és kezdeményezéseket ismerik el, amelyek valódi hatást gyakoroltak a társadalomra. A GLOMO díjak odaítélését szigorú, átlátható kiválasztási folyamat előzi meg, amelynek során nemzetközileg elismert elemzőkből, médiából és szakértőkből álló zsűri választja ki a győzteseket.
A világkiállítás szervezője, a mobilszolgáltatókat tömörítő és azok érdekeit képviselő egyesület, a GSM Association (GSMA) az elmúlt hetekben tette közzé az MWC 2023 GLOMO Awards jelöltjeinek listáját. Az idén 27. alkalommal megrendezett díjátadó döntősei között két Huawei okosóra is helyet kapott. A tavaly debütáló, EKG funkcióval rendelkező HUAWEI WATCH GT 3 Pro bekerült a „Legjobb csatlakoztatott felhasználói eszköz” kategória döntősei közé, amely a mindennapokban használatos, hatékony, új intelligens megoldásokat felmutató elektronikai termékeket ismeri el. A WATCH GT 3 Pro nem első alkalommal kaphat rangos elismerést, hiszen tavaly ősszel elnyerte a több mint hatvan nemzetközi fogyasztói elektronikai szaklap és weboldal szakíróit tömörítő szövetség, az EISA „2022-2023 legjobb okosórája” díját is.
Szintén a döntősök közé jutott a Huawei másik innovatív terméke, a vérnyomásmérést is lehetővé tévő HUAWEI WATCH D okosóra, amely a „Legjobb mobil innováció a csatlakoztatott egészség és jólét területén” kategóriában kapott jelölést.
Kapcsolódó cikkek
- A párok döntő többsége aktívabb és kreatívabb randiélményre vágyik
- Átfogó körképet készített az okosórák kelet-közép-európai piacáról a Huawei
- Öt hasznos app síeléshez és snowboardozáshoz
- A Samsung új szoftverfrissítései magasabb szintre emelik a Galaxy Kamera élményt
- Az Xplora kapta idén a CES “Best of Innovation” díját a legújabb okosórájáért
- Az egészséges életmód hasznos társai lehetnek az okoseszközök
- Újabb okoseszközös fizetési megoldást használhatnak a K&H ügyfelei
- Áttörést jelenthetnek az EKG-t mérő okosórák a tünetmentes szívproblémák felismerésében
- Mostantól a Huawei okosórái is kompatibilisek a Strava alkalmazással
- Már az EKG-t is figyeli a Huawei WATCH GT 3 Pro okosóra
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Huawei vezeti a globális okosórapiacot az IDC adatai szerint
A Huawei szállította a legtöbb okosórát világszerte az idei első három negyedévben az IDC friss jelentése szerint. A Huawei az egy évvel korábbi eladásaihoz képest 44,3 százalékkal több okosórát adott el, és 16,9 százalékos részesedéssel tartja piacvezető pozícióját az okosórák piacán. A gyártó idén több újdonsággal is megragadta a vásárlók figyelmét, köztük a HUAWEI WATCH FIT 3, a HUAWEI WATCH GT 5 és a HUAWEI WATCH D2 modellekkel.
A LAMAX négy új stílusos hangszórót jelentett be
A LAMAX négy Bluetooth hangszóróval bővítette audiotermékeinek körét, amelyek tökéletesen ötvözik a teljesítményt, a dizájnt és a megfizethetőséget. Az új termékek közt találunk kompakt, alig több mint 300 gramm súlyú hangszórót, és nagyteljesítményű, akár 50 watt teljesítményre képes hangfalat, mindezt megfizethető árkategóriában. Az eszközök mindegyike támogatja a Bluetooth 5.3 technológiát, emellett a csomagban megtalálható 3,5 mm-es AUX kábellel is csatlakoztathatunk eszközt hozzájuk.
Megnyílnak az XR végtelen lehetőségei a Galaxy AI-jal!
A Samsung és a Google együttműködése új korszakot nyit a kibővített valóság (XR) világában. A „Project Moohan” kódnevű Android XR-headset* természetes, multimodális interakciókat és személyre szabott AI-asszisztens élményt kínál. A fejlesztés célja, hogy átlépje a fizikai határokat, és páratlan lehetőségeket biztosítson a felhasználóknak, hogy újszerűen ismerjék meg a világot és annak történéseit.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
IT-őrült van a családban? Ezeknek biztosan örülni fog karácsonykor
Nehéz megtalálni az ideális ajándékot azoknak, akik rengeteg időt töltenek a számítógép előtt. A legtöbb esetben vagy már most minden eszközük megvan, amire csak szükségük lehet, vagy ami mégis hasznos lenne számukra, az csillagászati összegekbe kerül. A TOPdesk Magyarország csapata kifejezetten az IT-soknak segít rendszereivel, így pontosan tudják, minek örülnek a számítógép előtt ülők. Most össze is gyűjtöttek néhány olyan hasznos ajándékötletet karácsonyra, amiért nem kell mélyen a pénztárcánkba nyúlnunk, de biztosan örömteli perceket okoz majd a techőrült családtagunknak.