A Magyar Telekom 2022. negyedik negyedévi eredményei

forrás: Prím Online, 2023. február 23. 14:00

A Magyar Telekom közzétette 2022. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

 

Főbb eredmények:

 

Az összbevétel éves összevetésben 3,6%-kal, 199,2 milliárd forintra nőtt 2022 negyedik negyedévében, az egész év tekintetében pedig 7,8%-kal, 746,7 milliárd forintra emelkedett. A javulás mögött elsősorban a mobil adatforgalomból származó bevételek erőteljes emelkedése és a vezetékes szélessávú bevételek növekedése áll, míg a forint macedón dénárral szembeni gyengülése felerősítette az észak-macedón leányvállalat hozzájárulását.

▪ A mobil bevételek 7,3%-kal, 114,7 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, a mobil adatforgalmi bevételek továbbra is erőteljes növekedésének köszönhetően, ami ellensúlyozta a hangalapú és harmadik féltől származó készülékexport bevétel csökkenését.

▪ A vezetékes bevételek éves összevetésben 6,6%-kal, 62,3 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a vezetékes szélessávú és televíziós szolgáltatásokból származó bevételek növekedésének köszönhetően, amit a mindkét országban tapasztalható ügyfélbázis-bővülés okoz. 

▪ A rendszerintegrációs (RI) és informatikai (RI/IT) bevételek 17,5%-kal, 22,2 milliárd forintra csökkentek 2022 negyedik negyedévében, mivel a fiskális szigorítások következtében mindkét országban csökkentek a közszféra felé irányuló projektek, emellett a visszaeséshez a Pan-Inform Kft.-t is magában foglaló magyarországi egészségügyi üzletágból származó korábbi bevételek hiánya is hozzájárult.

 

A közvetlen költségek éves szinten 1,8%-kal voltak alacsonyabbak, és 93,4 milliárd forintot tettek ki 2022 negyedik negyedévében, mivel a bevétel-vezérelt növekedést ellensúlyozta az alacsonyabb követelésekre képezett értékvesztés-képzés.  

▪ Az összekapcsolási költségek 2022 negyedik negyedévében 2,7%-kal 6,2 milliárd forintra csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a magyarországi, hazai mobilszolgáltatók felé irányuló alacsonyabb kifizetéseket tükrözi.

▪ Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek 17,3%-kal, 15,9 milliárd forintra csökkentek 2022 negyedik negyedévében, az alacsonyabb bevételekkel összhangban.

▪ Az értékvesztés miatti veszteségek és nyereségek - pénzügyi és szerződéses eszközök (követelések értékvesztése) 1,3 milliárd forinttal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, és 2022 negyedik negyedévében 3,9 milliárd forintot tett ki. Ennek, oka, hogy alacsonyabb értékben történt a magyarországi működésnél értékvesztés-képzés az ügyfelek fizetőképességének a kedvezőtlen makrogazdasági tendenciák miatti esetleges romlásának következtében, amit mérsékelt a szerződéses eszközök értékvesztése. Ezt részben ellensúlyozta az észak-macedón működésben elszámolt magasabb értékvesztés, amit az éves leírások és az értékvesztési ráták éves kedvezőtlen változásai okoztak.

▪ A távközlési adó 2022 negyedik negyedévében 4,1%-kal 6,5 milliárd forintra csökkent az előző év azonos időszakához képest, ami az üzleti ügyfelek alacsonyabb mobilhang-használatát tükrözi.

▪ Az egyéb közvetlen költségek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest 5,8%-kal 61,0 milliárd forintra nőttek a magasabb készülékértékesítési költségek és a roaming kifizetések növekedése következtében.

 

A bruttó fedezet éves szinten 8,9%-kal 105,8 milliárd forintra javult 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a távközlési szolgáltatások magasabb hozzájárulásának köszönhetően.

 

A közvetett költségek éves szinten 10,9 milliárd forinttal, 43,1 milliárd forintra nőttek 2022 negyedik negyedévében, elsősorban a bevezetett távközlési pótadó, valamint az egyéb ráfordítások magasabb szintje miatt. 

▪ A személyi jellegű ráfordítások éves szinten 3,2 milliárd forinttal nőttek, és 19,2 milliárd forintot tettek ki 2022 negyedik negyedévében, a 2022. évi béremelés, valamint az éven belüli különböző eloszlás következtében magasabb bónuszköltségek miatt.

▪ A Magyar Kormány június 4-én kiadott rendelete alapján kivetett távközlési pótadó az elektronikus hírközlési szolgáltatásokból származó, a helyi adókról szóló törvény szerinti éves nettó árbevétel után kerül kivetésre, és a 2022-es és 2023-as évekre kell megfizetni. Ennek következtében 2022 negyedik negyedévében 5,7 milliárd forintos költség került elszámolásra a 2022. negyedik negyedévi bevételhez kapcsolódóan.

▪ Az egyéb működési költségek (távközlési pótadó nélkül) 17,0%-kal 20,5 milliárd forintra emelkedtek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest, tükrözve a magas általános inflációból adódó költségnyomás negatív hatását, a forint gyengülését, valamint a magasabb energiaköltségeket, az üzemanyag, a gáz és a villamos energia tekintetében egyaránt.

▪ Az egyéb működési bevételek 1,0 milliárd forinttal nőttek az előző év azonos időszakához képest, és 2,4 milliárd forintot tettek ki 2022 negyedik negyedévében, elsősorban az 5 éven túli időbeli elhatárolások feloldásának köszönhetően.

 

Az EBITDA éves szinten 3,4%-kal 62,7 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, mivel a bruttó eredmény javulását ellensúlyozták a magasabb közvetett költségek, beleértve a távközlési pótadót is. Az EBITDA AL éves szinten 4,9%-kal, 55,7 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, a fent említett tényezők, valamint az IFRS 16 szerinti lízingkötelezettséggel kapcsolatos magasabb értékcsökkenési és kamatkiadások miatt, összhangban a kapcsolódó lízingkötelezettségek növekvő volumenével. Az egész év tekintetében az EBITDA 3,0%-kal, az EBITDA AL 2,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezeket a javulásokat elsősorban a szolgáltatási bevételek növekedése, valamint egy informatikai leányvállalat 2022 első negyedévi értékesítéséből származó egyszeri nyereség okozta.

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek 12,7%-kal, 34,3 milliárd forintra mérséklődtek 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Magyarországon a csökkenés hátterében a rézhálózat egyes területeken történő teljes kiváltásából származó alacsonyabb amortizációs költségek álltak, valamint a szoftverekkel kapcsolatos alacsonyabb értékcsökkenési leírások, amelyek az IT infrastruktúra optimalizálásának és a 2022 áprilisában lejárt, és újból megszerzett spektrumengedélyek arányosan alacsonyabb amortizációjának köszönhető. Észak-Macedóniában az alacsonyabb amortizáció a 2021 negyedik negyedévében a végrehajtott RAN-korszerűsítéshez kapcsolódó, lerövidült hasznos élettartam és a felgyorsult értékcsökkenés miatti, egyszeri növekedést tükrözi.

 

 

Az időszak eredménye éves szinten 7,0%-kal 17,5 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, mivel az alacsonyabb EBITDA és a növekvő pénzügyi költségek ellensúlyozták az alacsonyabb amortizációból fakadó pozitív hatást. A teljes 2022-es évet tekintve, a nyereség 6,7%-kal 67,1 milliárd forintra nőtt, mivel az EBITDA javulása és az alacsonyabb értékcsökkenés és amortizáció ellensúlyozni tudta a magasabb pénzügyi ráfordításokat. 

▪ A nettó pénzügyi eredmény a 2021. negyedik negyedévi 2,5 milliárd forintos veszteségről 2022. negyedik negyedévben 7,2 milliárd forintos veszteségre romlott. A kamatráfordítás a lízingkötelezettségekhez kapcsolódó magasabb kamatok és a magasabb átlagos kamatköltségek miatt nőtt. Az egyéb pénzügyi ráfordítások kedvezőtlen változása a származékos ügyletek valós értéken történő értékelésének kedvezőtlenebb eredményeit tükrözi, mutatva a vonatkozó hozamgörbék különböző elmozdulásait, amelyek éves összevetésben romlást eredményeztek.

▪ A nyereségadó éves szinten 14,0%-kal, 3,7 milliárd forintra csökkent 2022 negyedik negyedévében, tükrözve az adózás előtti eredmény éves összevetésben alacsonyabb szintjét.

 

A nem ellenőrző részesedésekre jutó eredmény éves szinten 0,5 milliárd forinttal 0,6 milliárd forintra nőtt 2022 negyedik negyedévében, mivel a magasabb EBITDA az észak-macedón leányvállalat értékcsökkenési és amortizációs költségének meredek csökkenésével párosult.

 

A spektrumdíjak nélkül számított szabad cash flow éves szinten 50,9 milliárd forinttal alacsonyabb volt 2022-ben, mivel a magasabb beruházási kifizetések és a 2022 negyedik negyedévében történt távközlési pótadó befizetés ellensúlyozta a pozitív mögöttes eredményeket.

 

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója, elmondta: 

„Az egyre növekvő kihívásokkal teli külső környezet ellenére a mobil adat és gigabit szélessáv iránti keresletnek köszönhetően megőriztük erős kereskedelmi eredményünket 2022-ben. Év végére 1,2 milliónál is több ügyfelünk kapcsolódott gigabit képes technológiával a vezetékes hálózatunkhoz. A töretlen szolgáltatási- és a kiemelkedő ügyfélélmény biztosítása érdekében tett folyamatos erőfeszítéseinknek köszönhetően tovább erősödött piaci pozíciónk, aminek eredményeként a bevételek 7,8%-kal emelkedtek 2022-ben.


Az EBITDA AL 2,4%-kal nőtt 2022-ben éves összehasonlításban. Ezt a növekedést a költséginflációs nyomás és a nemrég bevezetett távközlési pótadó ellenére értük el, ami a Csoport által elért erős kereskedelmi teljesítményt bizonyítja. 


2023-ra előre tekintve arra számítunk, hogy a kihívásokkal teli gazdasági környezet miatt továbbra is nyomás nehezedik majd a nyereségességünkre, különösen az energiaárak és az emelkedő beszállítói költségek hatására. Az kereskedelmi teljesítménynek és az ügyfélszerződéseket érintő, korábban bejelentett díjkorrekciónak köszönhetően a bevételek és az EBITDA AL 5%-10% közötti növekedésére számítunk 2023-ban. Várakozásaink szerint a módosított nettó eredmény éves szinten mérsékelten növekedni fog, és a szabad cash-flow megközelítőleg 60 milliárd forintot ér el. 


A 2023 utáni időszakot tekintve célunk, hogy tapasztalatainkra és erős piaci pozíciónkra támaszkodva képesek legyünk megbirkózni a piaci körülményekben felmerülő változásokkal, és dinamikus növekedést érjünk el a működési teljesítmény és nyereségesség tekintetében.”

 

Célkitűzések: 

 

A Magyar Telekom bejelentése a 2022. Évi eredmények után javasolt részvényesi javadalmazásról

 

A Magyar Telekom (Reuters: MTEL.BU és Bloomberg: MTELEKOM HB, a továbbiakban a „Társaság”), Magyarország vezető távközlési szolgáltatója bejelenti, hogy a 2022. évi éves beszámolók megtárgyalását követően a Társaság Igazgatósága összesen maximálisan 44,06 milliárd forint (osztalékfizetést és részvényvisszavásárlást magában foglaló) részvényesi javadalmazást javasol, amely a 2022-ben elért módosított nettó eredmény nagyságrendileg 70%-ának felel meg. 

 

A múlt évben az Igazgatóság a 2022-2024 időszakra vonatkozó új részvényesi javadalmazási politika elfogadásáról döntött. Az új javadalmazási politika az osztalékfizetést és részvényvisszavásárlásokat magában foglaló éves részvényesi javadalmazás növekedésével számol, valamint azzal, hogy az éves részvényesi javadalmazás összesen a Csoport megelőző pénzügyi évében elért, konszolidált “A Társaság részvényeseire jutó eredmény” módosított értékének (azaz a módosított nettó eredménynek) 60% és 80%-a között lesz.

 

Az Igazgatóság áttekintette a Társaság 2022. évi pénzügyi eredményeit és figyelembevéve a javuló eredményeket, a jelenlegi működési környezetet és a kilátásokat, valamint a részvényesi javadalmazási politikát, úgy látja, hogy indokolt a teljes részvényesi javadalmazás éves szintű emelése. Így az Igazgatóság maximálisan 44,06 milliárd forint (osztalékfizetést és részvényvisszavásárlást magában foglaló) éves részvényesi javadalmazást javasol, ami a 2022. évi konszolidált “A Társaság részvényeseire jutó eredmény” módosított értéke (módosított nettó eredmény), azaz 62,97 milliárd forint nagyságrendileg 70%-a.  

 

Ennek megfelelően a Magyar Telekom Igazgatósága a 2022. üzleti év után összesen 29,46 milliárd forint osztalékot javasol elfogadásra a Társaság Éves Rendes Közgyűlésének („Közgyűlés”). Az Igazgatóság továbbá maximum 14,60 milliárd forint értékű részvény visszavásárlásával számol. A részvényvisszavásárlás végrehajtásának előfeltétele a Közgyűlés által adott felhatalmazás.

 

A Magyar Telekom várhatóan 2023. április 19-én tartja Éves Rendes Közgyűlését. Az Igazgatóság azt javasolja, hogy az osztalékfizetésre vonatkozó tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja 2023. május 10., az osztalék kifizetésének első napja pedig 2023. május 19. legyen. Az osztalék részvényenként 30,60 forintos összegnek felel meg a kibocsátott részvények (saját részvények nélküli) mai állományát figyelembe véve. A tulajdonosi megfeleltetés fordulónapján osztalékra jogosult részvényeseknek fizetendő osztalék mértéke a Társaság Alapszabályának megfelelően kerül kiszámításra és kifizetésre, azaz a Társaság a saját  részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között a tulajdonosi megfeleltetés napja szerinti állapotnak megfelelően. A kibocsátott összes részvény száma és a saját részvények száma 2023. január 31-i állapot szerint itt tekinthető meg.

Kulcsszavak: +céginfó Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32